Klasszikus

Nincs uborkaszezon

2010.07.31. 07:07
Ajánlom
Augusztus 21-én Sárospatakon, 23-án Budapesten koncertezik a Liszt Ferenc Kamarazenekar.

A sárospataki Református Templomban adott hangversenyen Michael Haydn: Notturno és C-dúr gordonkaversenye, Pjotr Iljics Csajkovszkij: Pezzo Capriccioso - közreműködik: Váradi István gordonkán, és a C-dúr vonósszerenád című műve hangzil fel. A budapesti, a Kiscelli Múzeum udvarán rendezett koncerten pedig Mozart-estre kerül sor. Az F-dúr divertimento (K. 138), B-dúr cassatione (K. 63), Voi avete un cor fedele (K. 217), B-dúr divertimento (K. 137), Ah, lo previdi (K. 272) - Pasztircsák Polina énekes vendégszereplésével, valamint az A-dúr szimfónia (K. 201) lesz hallható.

A zenekar júliusban majdnem két hetet turnézott Németországban, majd négy napot töltöttek az ausztriai Passau s Weilburgban, ahol zajos sikert arattak Boldoczki Gábor trombitaművész szólójával. Július 20-án tértek haza.

A Liszt Ferenc Kamarazenekart 1963-ban alapították s a világ egyik legnevesebb együtteseként tartják számon. Első művészeti vezetőjük Sándor Frigyes volt, majd 1979-től Rolla János vette át a posztját. Fennállásuk óta szinte minden kontinensen szerepeltek már s olyan híres hangversenytermekben léptek fel, mint a Carnegie Hall New Yorkban, a Suntory Hall Tokyoban, a Sydney Operaház, a párizsi Théâtre de la Ville vagy az amszterdami Concertgebouw.

Három koncertet tartalmazó bérletük, melyeken Baráti Kristóf, Fenyő László és Boldoczki Gábor a szólista, már kapható az ismert jegyirodákban.

http://www.lfkz.hu/

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Zoboki Gábor: A Müpa tervezésében a szakmám és a szenvedélyem találkozott

Immár húsz éve, hogy a Müpa a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb helyszínévé vált, nagy sztárok csodálkoztak el, milyen pompás akusztikai környezetben lehet itt muzsikálni. Zoboki Gábor építész felidézte a kezdeteket.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Színház

Koncz Andrea: „Könnyen azonosulok a beatnemzedék lelkületével”

Koncz Andrea tizenhárom éve erősíti az Újszínház társulatát. A színésznővel új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán színpadi időutazásról, a határon átnyúló pályakezdésről, Jack Kerouac-ról és a támogató családi háttérről is beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

A szélességi körök visszhangjai – spanyol vonósnégyes kalauzol az európai és amerikai zene világában

A Cuarteto Matrice programja északról dél felé haladva navigál keresztül a 20. századi Európán és Amerikán. A spanyol kvartett a hiánypótló MERITA – európai kamarazenei együttműködés keretében érkezik Magyarországra, és ad koncertet a BMC-ben, április 7-én.
Klasszikus gyász

Elhunyt Sofia Gubaidulina zeneszerző

Napjaink egyik legjelentősebb orosz zeneszerzőjét, aki élete utolsó évtizedeit Németországban töltötte, kilencvenhárom éves korában, március 13-án érte a halál.
Klasszikus ajánló

Végh Sándor egykori tanítványa tart kamarazene kurzust a Concerto Mesteriskola keretében

A kamarazenei élet egy újabb kiválósága, Arvid Engegård tart ingyenes, nyilvános, angol nyelvű mesterkurzust március 17-én, a zenekar Páva utcai székházában.
Klasszikus hír

Még lehet jelentkezni a Kocsis Zoltán-díjra!

A Kocsis–Hauser Alapítvány idén is meghirdette a Kocsis Zoltán-díjat, amelyre a Magyarországon és külföldön élő magyar állampolgárságú, valamint Magyarországon élő vagy tanuló külföldi, nem magyar állampolgárságú zongoristák jelentkezését várják. Jelentkezési határidő: április 10.
Klasszikus ajánló

Haydn alakját járja körül a Metrum Ensemble koncertszínházi előadása

A zeneszerző titokzatos élete, a zseni és a külvilág kapcsolata, valamint a Haydn körüli nőalakok állnak a Haydn out, muse in – múzsadilemmák – című előadás fókuszában, amely legközelebb április 4-én látható a Jurányi Házban.