Számos alkalommal előadta már koncerten, ráadásul kotta nélkül, most lemezen is megjelent a Zarándokévek Suzana Bartal előadásában a nívós francia lemezkiadó, a Naïve gondozásában. A Franciaországban élő, temesvári születésű zongoraművésznő interpretációját üdvözölte a kritika:
Ez a tökéletes lemezhármas (…) új, régen várt papnőt szentel fel Liszt zongorazenéjének
– írta az Artamag magazin.
Suzana Bartal: Liszt - Zarándokévek (Fotó/Forrás: Naivé)
Négy éve, egy bretagne-i Sainte-Anne d'Auray zarándokhelyen adta elő a ciklust először. Csak hogy értsük, milyen kihívást jelent egy ilyen darab: 26 darab három kötetben, három óra zene, amelyen Liszt 1835 és 1877 között dolgozott. A Zarándokévek ciklus darabjai afféle naplóbejegyzések: a fiatal éveiben keletkezett és azokat megörökítő művekben Svájc és Olaszország tájait fogalmazta újra a zene nyelvén, az időskori darabokban pedig az emberi élet filozófiai és vallási kérdéseinek állított műemléket.
Suzana Bartal (Fotó/Forrás: Emilie Moysson)
Ráadásul zeneileg is nagy utat jár be a Zarándokévek ciklus. Az I. kötet a svájci emlékek gyűjteménye – az Obermann völgye vagy A genfi harangok külön is gyakran játszott darabok. A második kötet 1858-ban jelent meg nyomtatásban, benne a Sposalizióval, a három Petrarca-szonettel és a Dante-szonátával.
A III. kötet tulajdonképpen előkészíti az impresszionista zongorairodalmat. „A ciklus címe nem csak a földrajzi utazásokat jelenti, hanem lelki zarándoklatot is, egy zeneszerző-óriás életének összegzését, aki időskorában már másfajta gondolatok felé fordult” – mondja a zongoraművésznő. „A harmadik kötet kompozícióiban nem a fiatalkori virtuozitással, hanem kikristályosodott stílussal találkozunk.
A második kötet után ez a lélek megtisztulását nyújtja
– és másképp nem is fejeződhet be ez a ciklus, mint a Sumsum corda című kompozícióval, aminek címe azt jelenti: Emeljük fel szívünket. Ennél magasabbra nem is érhet a zene.”
A teljes ciklust egyetlen koncerten eljátszani – vagy egyetlen lemezkiadványon rögzíteni – hatalmas feladat. Suzana Bartal szerint egy nagyobb ívű struktúra mutatja meg magát, ha a teljes ciklust hallgatja az ember. Példaként a népszerű koncertdarabot, A Villa d’Este szökőkútjait említi: „Ez a vízjáték-zene valósággal sugárzik a III. kötet befelé forduló darabjai között, olyan, mint egy áldás. Amikor egy koncerten ehhez a darabhoz érek, nekem is valódi áldást jelent, amelyet sugározni tudok a közönség felé.”
Ennek a monumentális ciklusnak az előadása hatalmas fizikai feladat, akkor is, ha a kötetek között van egy-egy szünet. „A nehezebb darabokat igazi atlétikai teljesítmény előadni, komoly fizikai erőnlétet és előkészületet igényel. Ha az ember fizikuma készen áll a feladatra, akkor felszabadulhatnak az inspirációk, megszülethet a zene. Ebben, bevallom, sok munka van.”
hírlevél
