Az Új Liszt Ferenc Kamarakórus a Zeneakadémia ifjú növendékeiből állt össze, hogy Párkai István nyomdokain a régi hagyományt felélesztve, a kortárs kórusirodalom remekeit is megmutassa a közönségnek. Legközelebb március 5-én, a BMC-ben adnak koncertet. Várkonyi Zsófiával beszélgettünk.
L. Nagy Attila két alkalommal már koreográfusként is kipróbálhatta magát, jelenleg pedig egy olyan munkában vesz részt, amely talán anyaszínháza életében is mérföldkő. A fiatal színészt többek között a Kár, hogy anyádat nem hoztuk el... című, 18+-os vásári bábrevü próbafolyamatáról kérdeztük.
Kevesen vannak olyanok, akik ismerik a színházat „hátulról”, miközben a reflektorfényben állnak. Az egyikük Szarvas Balázs, aki amellett, hogy az Újszínház színésze, rendezőasszisztensként is dolgozik a teátrumban. Hogyan vezetett útja a Paulay Ede utcába, miként tud a kettős feladatnak megfelelni – ezekről beszélgettünk vele.
Szívet és lelket melengető századeleji dallamokat varázsol a Várkert Bazár színpadára zenekarával Szűcs Gabi és vendége, egy igazi Sinatra-típusú fickó, Gájer Bálint május 4-én, anyák napján. Az énekesnő elárulta azt is, milyen extravagáns ruhával készül a fellépésére.
Különleges jubileumi koncertet ad április 29-én a Várkert Bazárban Petruska András, aki mindig új utakat keres, dolgozik producerként, számítógépen ír zenét és tribute zenekarban is játszik.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
A Magyar Állami Operaház 2025/26-os évada 385 előadással várja a közönséget, köztük hét új bemutató, harminchatféle repertoár-előadás, tizennégyféle gyermek- és ifjúsági produkció, valamint több mint két tucat koncert és dalest szerepel.
75 éves korában elhunyt Galkó Balázs színművész, rendező – adta hírül családja. Egész életét végigkísérték a versek, fia is egy költeménnyel búcsúzott tőle.
Sztárok összefogásával született meg a PIROS ORR bohócdoktorok JOBBULÁST! című dala, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy nézzünk másképp a betegségre. Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is feltűnik a dal videoklipjében.
Április 25. és május 4. között tíz klasszikust nézhetünk újra ingyenesen a FILMIO-n, a Nemzeti Filmintézet egyúttal a száz éve született Makk Károlyra és Darvas Ivánra is emlékezik.
20 ország 27 társulatának 30 előadása látható a 12. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón, azaz a MITEM-en. A nemzetközi fesztivál, amelynek helyszíne a Nemzeti Színház, április 25-én kezdődik, és egy hónapon át tart.
Az együttes háromállomásos koncertsorozata különleges zenei válogatással és nemzetközi szólistagárdával valósul meg április utolsó három napján, Szolnokon, Kismartonban, valamint Budapesten.
Glinka Valse-Fantasie című műve, Mihail Pletnyov trombitaversenye és a zeneszerző személyes emlékeiből építkező 14 zenekari képe szerepel a Concerto Budapest április 25-i koncertjén a Müpában. A hangverseny különlegessége, hogy két magyarországi bemutató is elhangzik: Pletnyov műveit ő maga vezényli, a virtuóz trombitaverseny szólistája az orosz világsztár, Szergej Nakarjakov lesz.
Wolfgang Amadeus Mozart Idomeneo című operáját mutatja be a Szent István Filharmonikusok a Purcell Kórus közreműködésével és Vashegyi György vezényletével április 26-án a Müpában.
Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.