Klasszikus

Novemberben újra fiatal zenészeket hallgathatunk a Párbeszéd Házában

2020.10.28. 10:00
Ajánlom
November 3-án folytatódik a fiatal művészek koncertsorozata: az előadáson Bach és Liszt művei is elhangzanak.

Az Isten és a zene tematikába illeszkedő hangversenyeken Miranda Liu hegedűművész és zenészbarátai tolmácsolják a barokktól a kortárs zenéig ívelő komolyzenei hagyomány népszerű és ritkábban hallható darabjait, melyek előtt

Gombos László zenetörténész tart ráhangoló bevezetőket.

A sorozat alkalmain fiatal zongoristák, vonósok, fúvósok váltják egymást szóló- vagy kisebb kamaraprodukciókban a pódiumon, köztük az ország vezető együtteseiben játszó professzionális muzsikusok, felkészült zeneakadémisták, sőt olykor egy-egy kiemelkedően tehetséges gyermek is.

Az Amerikában élő kínai családba született Miranda Liut tanulmányai hozták Európába, előbb Ausztriába, majd Magyarországra, és immár kiválóan beszéli a magyar nyelvet. A Zeneakadémia elvégzése után a Concerto Budapestnél helyezkedett el, és az ország legfiatalabb koncertmestereként vált ismertté.

Az ő művészeti vezetésével indult el a fiatal művészek sorozata,

amely idén szeptemberben már az ötödik évadát kezdte meg.

Plakat_IstenesaZene_52_2020_ParbeszedHaza_A3_2020_1019_print1-095210.jpg

Isten és a zene (Fotó/Forrás: Párbeszéd Háza)

Gombos László zenetörténész az MTA Zenetudományi Intézet tudományos munkatársa. 2018-ban kapcsolódott be a Párbeszéd Háza zenei sorozatába, feladata, hogy a művek előtt ráhangolja a közönséget az elkövetkező darabra az Isten és a zene cím kontextusában.

A sorozat következő alkalma november 24-én kerül megrendezésre a Párbeszéd Házában, ami a jezsuiták budapesti lelkiségi és kulturális központja. A Ház a teremtő párbeszédet szolgálja a hit, a kultúra és a társadalmi igazságosság területén. Programjai között szerepelnek konferenciák, könyvbemutatók, előadások, műhelyfoglalkozások, kiállítások, koncertek, filmklubok, rendszeres vendégei neves közéleti és egyházi személyek, fiatal és már befutott művészek, valamint a világ minden tájáról Magyarországra látogatók, főleg jezsuiták, akik egy-egy téma nemzetközileg is elismert szaktekintélyei.

Az aktuális előadás részletei az alábbi linken keresztül érhetőek el.

Az est szakmai tanácsadója: Miranda Liu hegedűművész
Műsorvezető: Gombos László zenetörténész
Házigazda: Sajgó Szabolcs SJ

Támogatott tartalom.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Vizuál

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Plusz

Készülj a nyárra a Fidelio júniusi számával!

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. júniusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

A Tetris játék zenéjére írt orgonadarabbal nyert a magyar művészhallgató

A rangos nemzetközi Rachel Laurin Zeneszerzői Versenyen a győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának klasszikus orgonaművész-hallgatója, Májer Zoltán lett az első helyezett. A pályázatra többek között ausztrál, német és egyesült államokbeli alkotók nyújtottak be műveket.
Klasszikus ajánló

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Klasszikus interjú

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Klasszikus ajánló

Német requiem és kortárs kórusművek – a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye a Zeneakadémián

A MÁV Szimfonikus Zenekar következő hangversenyére május 29-én, 19 órakor kerül sor a Zeneakadémián. Az est fő műsorszáma Johannes Brahms mélyen spirituális, emberközpontú gyászműve, az Ein deutsches Requiem, azaz a Német requiem.
Klasszikus ajánló

Elfeledett kincseket is hallhatunk a Haydneum Egyházzenei Fesztiválon

Május 30. és június 7. között a szakrális zeneművészet ismert és a nagyközönség előtt mindeddig rejtve maradt gyöngyszemeivel ismerkedhet meg az a zenerajongó, aki ellátogat az Egyetemi templomba.