Aostában rendezik azt a hangversenyt, ahol az olasz zeneszerző és a győri együttes együtt szerepel majd az eseményekben gazdag évad zárásaként csütörtökön. Fűke Géza igazgató beszámolója szerint a zenekar az elmúlt időszakban száz koncertet adott, ennek mintegy a felét ifjúsági hangversenyek keretében adták. Az elmúlt hónapokban nyolc országban, köztük Marokkóban, Kínában, Dél-Koreában, Oroszországban és Ausztriában összesen tizenöt alkalommal léptek közönség elé.
A 2009/10-es évad is hasonlóan izgalmasnak ígérkezik. Január 27-én, Mozart születésnapján Schiff András ad koncertet a Richter Teremben a Győri Filharmonikus Zenekar bérleti előadásán, amelyet idén először állíthatott össze maga a zenekar. Eddig a koncerteket a Filharmónia Budapest Kht.-val közösen szervezték. Az évad további programjában olyan karmesterek és zenekarok lesznek az együttes vendégei mint Kovács János, Takács-Nagy Gábor, Medveczky Ádám, a tokiói zeneakadémia zenekara és a Salzburgi Fesztiválzenekar.