Klasszikus

Nyitottság és kalandvágy, túl a skatulyákon – interjú Ács Dominikával és Oláh Krisztiánnal

2023.05.24. 16:00
Ajánlom
Adva van egy fuvola- és egy zongoraművész. Vagy mégsem? Ács Dominika és Oláh Krisztián nem kedvelik a címkézést, de hát hogyan is lehetne őket kategóriába sorolni, amikor annyiféle tevékenység jellemző rájuk: mindketten zenét is szereznek, és az előadó-művészet határait feszegetik. A két fiatal művésszel közös projektjük, egy rendhagyó koncertsorozat előtt beszélgettünk, amelyet első alkalommal június 2-án, a CEU nagytermében láthat a közönség.

Mikor és hogyan jutott eszetekbe, hogy együtt szeretnétek dolgozni?

Ács Dominika: Már a diplomahangversenyemen szerettem volna Krisztiánnal zenélni, de ez akkor végül nem történt meg – talán nem volt még időszerű a találkozásunk. Aztán az élet úgy hozta, hogy egy televízió-műsorban ismerkedtünk meg, ő hangszerelte az egyik dalt, és játszott is, várakozás közben pedig beszélgetni kezdtünk.

Oláh Krisztián: A Covid-időszakban egyfolytában a BMC online koncertjeit néztem, és sokszor láttam bennük Dominikát. Én is akartam őt hívni egy saját koncertemre, aztán miközben beszélgettünk, kiderült, hogy nagyon sok mindenben ugyanúgy gondolkodunk a zenéről, ugyanakkora nyitottság, kalandvágy van bennünk, szeretjük műfajtól függetlenül kipróbálni magunkat. Ez pedig mindkettőnket arra sarkallt, hogy elindítsunk egy közös projektet.

Honnan ered bennetek a késztetés, hogy feszegessétek a műfajok, stílusok határait?

ÁD: Az a fajta ember vagyok, aki nem szereti, ha keretek közé szorítják, sőt, én se szeretem magam korlátozni. Természetesen az embernek rettentő szigorúnak kell lennie magával, ha olyan műfajban mozog, amiben kevésbé járatos.

OK: Már az otthoni tapasztalataim hatására is mindig arra törekedtem, hogy egészében kezeljem a zenét.

A zenei identitásomban a jazz mellett ugyanakkora rész jut a klasszikus zenének is.

A konzit klasszikus szakon végeztem, csak utána kezdtem el a jazz tanszakot. Akkor kicsit máshova kerültek a hangsúlyok, most pedig ismét klasszikus zenével foglalkozom többet, zeneszerzést tanulok. Néha változik, melyik a fontosabb a kettő közül, de sosem köteleződtem el úgy egyik irányba sem, hogy a másikat teljesen feladtam volna. Ennek megvannak a hátrányai is, fennáll a veszélye, hogy az ember egyik területen sem mélyül el igazán, de ha ezt megpróbálom tudatosan elkerülni, az nagyon termékeny állapotot tud eredményezni. Természetesen egészen más a klasszikus és a jazzdarabok nyelvezete, más szabályok szerint kell játszani őket, de a zene akkor is zene, ha egy Bach-szonátával foglalkozunk, vagy ha a zenekarommal nekiállunk improvizálni.

Azt gondolnánk, hogy míg a klasszikus zene zárt világ, a jazzhez szükségszerűen hozzátartozik valamiféle kísérletezőkedv.

OK: Papíron.

ÁD: A kortárs klasszikus zene is szeret kísérletezni, de a maga módján mindkettő zárt rendszer.

OK: Ha a jazzről két szót kellene mondani, valóban a szabadság és a nyitottság jutna a legtöbbeknek az eszébe. De szerintem minden olyan szakmában, ahol emberek dolgoznak együtt, és egyfajta hierarchikus rendszer alakul ki, az valamennyire zárt lesz. Ebben érthető módon szerepet játszhat, hogy minden közösség meg akarja őrizni az autonómiáját. Sokszor a hallgatóságnak és a „szakmának” is kell egy fiók, ahová a fejében beteszi az előadót. Én is ezzel a dilemmával szoktam szembesülni: mi vagyok a szakma, illetve a szélesebb közönség szemében: jazz-zongorista, zeneszerző, klasszikus zongorista vagy csak simán zongorista?

AcsDOlahK2-152855.jpeg

Ács Dominika és Oláh Krisztián (Fotó/Forrás: Takáts Zsófia)

Te meg tudod fogalmazni, mi vagy, akár úgy is, hogy kitágítod, átalakítod az ismert kategóriákat?

OK: Ha troll akarnék lenni, azt mondanám, zenész (nevet). A fő területem mindenképpen a komolyzene – nem abban az értelemben, hogy kizárólag megírt zenékkel szeretek foglalkozni, hanem annak a széles körben elterjedt szembeállításnak megfelelően, hogy létezik olyan muzsika, ami ki-, illetve ami bekapcsol. Hozzám inkább az utóbbi áll közel, az a zene, amire 12 ezer ember „egyszerre rezdül” egészen más alapokon működik, mások a prioritások, ha zeneszerzésről van szó. És persze ez sem fekete-fehér, tehát ha valaki meghallgat minket, ugyanúgy lehetnek pillanatok, amik „kikapcsolnak” (és ugyanez visszafelé – a 12 ezres Budapest Park-koncerten is találkozhat az ember alkalomadtán „bekapcsoló” pillanatokkal).

Adva van tehát két zenész, akik hasonlóan gondolkodnak az alkotói és előadói munkáról. Hogyan alakult ki a közös projekt?

ÁD: Nekiálltunk összeszedni, milyen zenéket szeretünk, mely szerzőktől játszanánk szívesen, aztán nagyjából kirajzolódott, hogy klasszikus műveket és saját alkotásokat is előadnánk. Egy kicsit megijedtem, biztosan jó-e, ha az én darabjaim is elhangzanak, de Krisztián bátorított.

OK: Erős kiindulópont volt, hogy mindketten szerzünk zenét, még ha más jellegűt is. Próbáltuk összeilleszteni a zenei világunkat, és mellétenni azokat a szerzőket, akik a mostani életünkben meghatározóak. Ha két zenész találkozik, bárhol a világban, kilencvennyolc százalék az esély, hogy az első találkozási pont Johann Sebastian Bach lesz. Ligeti György műveit társítottuk hozzá, aztán a sajátjainkat, és úgy döntöttünk, improvizálni is fogunk. Nagyon örülök, hogy ez az utóbbi időben a klasszikus zenészeknek is újra szokásává vált, hiszen ez az igazi kortárs muzsika. Persze a korábbi műveket is a saját, 21. századi interpretációnkban játsszuk, de

az improvizációnál nincs valós idejűbb zene.

ÁD: Sok szempontból tükörképei vagyunk egymásnak, ami egyfelől hasznos, de szembe kell nézni a félelmeinkkel is. Bármilyen más projektben sokkal szabadabban improvizálok, mint amikor Krisztiánnal zenélek, olyankor ugyanis mindenféle plusz elvárásaim vannak magammal szemben. Nagyon tisztelem őt, felnézek rá, és ez valamelyest bénító is tud lenni. Lehet, hogy ő is máshogy viszonyul a klasszikus zenéhez az én jelenlétemben.

OK: Jól mondod ezt a tükörkép-jellemzőt, aztán egy idő után eljutunk odáig, hogy megfordul a dinamika: én mondom az összes klasszikus zenei megállapítást, te meg a jazzre vonatkozóakat! Ugyanakkor az ember egy idő után elfárad abban, hogy egyedül marad a saját zenéjével. Izgalmas, ha jön valaki, aki rávilágít azokra az összefüggésekre, amelyek magától nem jutnak eszébe.

ÁD: Nekem mostanában a legerősebb élményt az jelentette, hogyan szólalnak meg a dalaim Krisztián interpretációjában. Egészen új értelmet, színt, energiát nyertek, ami nagyon jó érzés.

Említettétek, hogy improvizálni is fogtok a koncerten. A klasszikus és a jazz-zenészek köztudottan máshogy improvizálnak. Ti érzitek ezt a különbséget magatok között? Össze kellett hangolódnotok ilyen téren is?

OK: Ebben van valami, de szerintem nekem azért nem nagyon tűnik fel a különbség, mert amikor kiskoromban improvizálni kezdtem, még fogalmam sem volt róla, mi is az, és hogyan működnek a különböző stílusok. Édesapám rengeteg 20. századi klasszikus zenét hallgatott, sokat jártunk Szakcsi Lakatos Béla bácsihoz, ezért a modern klasszikus zenei alapokon nyugvó improvizáció jelent meg a látószögemben. Aztán amikor beszippantott a jazz, megtanultam az összefüggésrendszerét, az eszköztárát. De úgy gondolom, a Dominikával közös projektben inkább a klasszikus változat fog előjönni belőlem. A jazzimprovizációban a kreatív energiákat egészen más csatornán kell átereszteni, az embernek jó esetben egy idő után létrejön a fejében egy vastag szótár, és tudja, mit, mivel, mikor, hogyan lehet használni. Aztán a helyzetből fakadóan néha picit kilép a keretek közül, majd vissza.

Az utóbbi években, úgy érzem, ismét hangsúlyossá vált a klasszikus zenei gondolkodásmód az improvizációimban,

gyakran akkor is ezt művelem, amikor a zenekarommal játszom.  Klasszikus zenei formák élnek közben a fejemben.

AcsDOlahK3-152856.jpg

Ács Dominika és Oláh Krisztián (Fotó/Forrás: Takáts Zsófia)

Dominika, te hogyan kezdtél zenét írni? És hová lehetne besorolni az alkotásaidat, már ha be lehet egyáltalán?

ÁD: Korábban is foglalkoztam vele, sok alkotómunkában vettem részt, aztán nagyjából egy éve volt egy önálló performanszom, amihez saját zenéket is alkalmaztunk. Minden egyetlen dallal kezdődött, de utána úgy gondoltam, ha tudok szöveget, dallamot, harmóniamenetet írni, talán érdemes folytatni. Mostanában nagyon aktív vagyok az alkotás terén, és egyelőre a személyes történeteim inspirálnak a leginkább.

Ezeknek az élményeknek az esszenciáját igyekszem megfogalmazni a saját zenei nyelvemen.

Ugyanakkor kíváncsi is vagyok, hogyan tudnék úgy írni, amikor nem vagyok annyira érzelmileg bevonva. Ha valahogyan kategorizálni kellene a zenémet, talán art popnak mondanám. De nagy különbségek vannak annak megfelelően, milyen projekthez írok zenét, és milyen interpretációban szólal meg. Most a kortárs vetület vált fontossá.

Mit jelent nektek a kortárs zene?

ÁD: A kortárs művészet nélkülözhetetlen, itt élünk, ebben a világban, muszáj reflektálnunk rá. De ez nemcsak azt jelenti, hogy ma született darabokat játszunk, mert persze – ahogyan Krisztián is mondta – a mi, mai előadásunk is szükségszerűen egyfajta reflexió a világra. Fontos foglalkozni a közügyekkel, a társadalommal, azzal, hogy mi történik a művészekkel vagy a zeneiparban. Ez engem sokkal jobban izgat, mint az, hogy egyszerűen csak szépen eljátsszak egy régi darabot. Nem lehet csukott szemmel járni a világban, hiszen előadóművészként is felelősek vagyunk érte.

OK: Nekem mindazt a zenét jelenti, amely itt születik köztünk, műfajtól függetlenül. Úgy érzem, sokszor egyszerűbb lenne megszabadulni attól a nagyon 20. századi attitűdtől a globális zeneipar részéről, hogy az előadókat „dobozokba” sorolják. Egyszerűbb úgy eladni valakit, hogy egyetlen erős oldalát domborítják ki, és szerencsés esetben ezzel együtt önazonosak is maradnak a zenészek, de az már

szinte elképzelhetetlen – egy vicces analógiával élve –, hogy valaki jó csatár, középpályás és edző is legyen.

Kis közösségi szinten pont arra törekszünk, hogy szembemenjünk ezzel a tipizálással. Előbb érezzük azt, hogy valami megfog minket, minthogy címkézni tudnánk. Nekem az a célom a saját projektjeimmel, hogy úgy biztosítsak új információkat – akár zenei értelemben, akár asszociációkon keresztül –, hogy közben azt érezze a közönség: nagyon aktuális témákkal találkoznak. A következő évtizedekben az lesz a feladatunk, hogy kicsit átalakítsuk, kortársabbá tegyük a zeneipart.

ÁD: Fontos, hogy az előadók merjenek önazonosak lenni, mert a kategorizálás miatt könnyű rámenni bizonyos kényszerpályákra, aztán pedig nagyon hallatszik, hogy valaki azért jár egy utat, mert ezt várja a szakma, vagy pedig elég bátor, és mer önmaga lenni.

Ha már kategorizálunk: Ligeti még kortársnak számít?

OK: Szerintem nem.

ÁD: Én sem érzem annak.

OK: Ligeti már klasszicizálódott.

Egy kedves kollégám azt mondta rá, hogy a zenéje szinte eteti magát.

Nagyon tetszett ez a kifejezés, mert pontosan kifejezi, mennyire magával ragad a világa. (Dominika bólogat.) Ligeti-év van, ezért most rengetegen foglalkoznak a műveivel, klasszikus és jazz-zenészek egyaránt. Iszonyú meghatározó a művészetében az az energia, ami hasonlít a hatvanas években kialakult, experimentális jazznek nevezett irányzatra, Coltrane és követőinek zenéjére. Ha az ember elfogadja azt a néhány absztrakt megoldást, ami szükséges a művei befogadásához, onnantól kezdve egy különleges utazáson érezheti magát. Ligeti érdeklődése elképesztően szerteágazó volt, az afrikai népzenétől kezdve a jazzen át rengeteg mindennel foglalkozott, igazi korszakalkotó 20. századi művész volt, aki azért is ilyen fontos nekünk, mert a ma zenéje is nagymértékben belőle nőtte ki magát.

ÁD: Nekem akkor kezdődött a kapcsolatom Ligetivel, amikor a Krisztián által is említett online koncerteken az UMZE-ban játszottam. Elképesztő volt látni, milyen összetetten épülnek fel akár a nagyobb művei is. Nemcsak a vokális, de a hangszeres művészek számára is rendkívüli élményt jelentenek, ezért

úgy éreztem, szeretnék tovább foglalkozni ezekkel a remekművekkel.

A mi produkciónk esetében az is érdekes, milyen átiratokat készítünk, és hogyan tesszük hozzá a darabokhoz azt a hangzásvilágot, amit a duónkkal meg tudunk teremteni.

AcsDOlahK4-152857.jpg

Ács Dominika és Oláh Krisztián (Fotó/Forrás: Takáts Zsófia)

Bach, Ligeti, saját darabok, improvizációk. Milyen vezérfonálra sikerült mindezt felfűzni? Mire számíthat a közönség, ha elmegy a koncertetekre?

OK: Leginkább arra, hogy olyan kapcsolatot teremtünk a művek között, ami újfajta élményt jelenthet számukra. Például ha Bach után következik egy saját alkotásom, aztán Ligeti műve, majd improvizálunk, utána pedig megszólal Dominikának egy darabja, akkor minden elhangzó zene új kontextusba kerül. Ez a projekt legizgalmasabb vetülete, ezért fontos, hogy a közönség nyitott füllel érkezzen.

ÁD:

Ez a gondolkodásmód sokkal inkább jellemző a színházra.

Dramaturgiát állítunk fel, zenével mesélünk el egy történetet. A mi felelősségünk, hogy szép íve legyen, az elejétől a végéig keresztülvezessük rajta a közönséget, és át tudjuk adni az üzenetünket.

Megfogalmazható a zenén kívül is, milyen üzenetet szeretnétek átadni?

OK: Azt szoktam mondani, érdemes egy-két témát elhinteni a közönségnek, de annyira általánosakat, hogy aki nem tud velük azonosulni, az is élvezze a koncertet. Univerzális, fakultatívabb jellegű üzenet kell.

ÁD: …ami elsősorban a személyiségünkből fakad.

Mindig izgalmas, ha két ilyen megszállott és szenvedélyes zenész találkozik a színpadon.

Mit fogtok még csinálni a koncerten azonkívül, hogy a saját hangszereteken játszotok?

ÁD: Én énekelni is fogok, amúgy is inkább összművészként tekintek magamra. Ha egy előadáson azt érzem, hogy valamit jobban el tudok mondani prózában, akkor beszélni kezdek. Nem áll távol tőlem a fizikai színház sem, több koreografált előadásban is közreműködtem. Most nem fogjuk ennyire kitágítani a koncertszituációt, de később az is előfordulhat.

OK: Én a zongorával bármit megcsinálok, és keresem is, mi minden lehetséges vele, azontúl viszont csak a toll, a laptop, illetve adott esetben az ütőhangszerek és a beszéd a további eszközeim.

Mikor, hol lehet titeket hallani?

ÁD: Először június 2-án lépünk fel a CEU nagytermében, a koncert különlegessége lesz, hogy fotóvetítés fogja kísérni. Takáts Zsófia műveit láthatja majd a közönség, aki minket is sokat fényképezett. Nagyon letisztult, minimalista képei vannak, ami ellenpontja lesz majd a mi színes, változatos zenénknek.

OK: Mindkettőnket érdekel, hogyan lehet plusz tényezőket bevonni a koncertekbe. Itt a képek abban fognak segíteni, hogy a közönség jobban bele tudjon helyezkedni a zenei világunkba. Mivel új projektbe kezdünk, fontos, hogyan ragadjuk meg és tartjuk fenn az érdeklődést, hogyan fogjuk meg a hallgatóságunkat. Úgyhogy várunk mindenkit, aki rajong a klasszikus zenéért, a jazzért, az art popért, a kortárs zenéért vagy aki szeret fotókiállításra járni!

A koncerthez kedvcsináló kisfilm is készült (Hartenstein Péter videója):

Fejléckép: Ács Dominika és Oláh Krisztián (fotó: Takáts Zsófia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Sörösüvegekből zenét csiholni – interjú Balogh Máté zeneszerzővel

A Renewable Music – V4 Composers for Sustainability elnevezésű projekt a fenntarthatóság témájában ösztönzi párbeszédre és cselekvésre a nemzetközi klasszikus zenei közösséget. A kezdeményezésben részt vevő egyik zeneszerzővel, Balogh Mátéval beszélgettünk.
Színház

Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó a Centrál Színházban tér vissza a színpadra

A Nemzeti Színházban tavaly súlyos balesetet szenvedett színművészek apa-lánya párost alakítanak a Centrál Színház következő évadában. A Puskás Tamás rendezte előadás egy híres film adaptációja lesz. 
Klasszikus

Neves régizenei együttessel készített lemezt Daragó Zoltán

A fiatal kontratenor Bach-áriákat felvonultató lemeze Christophe Rousset vezényletével és a Les Talens Lyriques közreműködésével szeptemberben jelenik meg az Aparté Kiadónál.
Könyv

Pernye és fű – ősszel érkezik Závada Pál új regénye

Október 8-án a Magvető Kiadó gondozásában jelenik meg a Kossuth-díjas író legújabb regénye, amelynek története és karakterei ugyan fiktívek, ám a benne szereplő interjúk valóságosak – azokat Sipos András rendezővel készítették Statárium című, 1989-es filmjükhöz.
Plusz

Az utolsó szerelem mítosza

Az első szerelem minden líra egyik fő toposza, sőt népdaloktól regényekig, a first love az igazi, mert mindenkit érdeklő, lángba boritó téma. Azon gondolkozom, hogy miért nincs az elsőnek párja, azaz miért nincs igazi irodalma, lírai lenyomata az utolsó szerelemnek, ennek a fellobbanó érzelmi viharnak? Almási Miklós írása.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Zenében megélt ünnep Pannonhalmán – jubilál az Arcus Temporum fesztivál

Eötvös Péter és Mozart művészetével ünnepel az idén 20 éves Arcus Temporum Művészeti Fesztivál Pannonhalmán augusztus 23–25. között. Ráadásul a jubileum egybeesik a bencés szerzetesközösség temploma, a Szent Márton-bazilika felszentelésének 800. évével.
Klasszikus interjú

„Tudatosítani kell a világban, hogy Auer Lipót magyar, ráadásul veszprémi volt” – interjú Kováts Péterrel, az Auer Fesztivál művészeti vezetőjével

Kerek évfordulóhoz érkezett a veszprémi születésű, világhírű hegedűművésznek, Auer Lipótnak szentelt fesztivál. Az ünnepi programról az eseménysorozat alapítójával, Kováts Péter hegedűművésszel beszélgettünk.
Klasszikus interjú

Sörösüvegekből zenét csiholni – interjú Balogh Máté zeneszerzővel

A Renewable Music – V4 Composers for Sustainability elnevezésű projekt a fenntarthatóság témájában ösztönzi párbeszédre és cselekvésre a nemzetközi klasszikus zenei közösséget. A kezdeményezésben részt vevő egyik zeneszerzővel, Balogh Mátéval beszélgettünk.
Klasszikus hír

Neves régizenei együttessel készített lemezt Daragó Zoltán

A fiatal kontratenor Bach-áriákat felvonultató lemeze Christophe Rousset vezényletével és a Les Talens Lyriques közreműködésével szeptemberben jelenik meg az Aparté Kiadónál.
Klasszikus hír

Huszadik alkalommal rendezik meg a Crescendo Nyári Akadémiát

Július 21-én kezdődik a 20. Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál, melyre rekordszámú hallgató jelentkezett, hogy a mesterkurzus és fellépéseik által fejlődhessenek, és közösen ünnepelhessék a jubileumi eseménysorozatot.