1803. december 11-én született a Grenoble környékén fekvő La Cote-Saint-Andréban, egy liberális szellemű orvos gyermekeként. Miután a helyi papnevelde bezárt, tanítását apja vette kézbe, aki megismertette a latin klasszikusokkal (fia már korán Vergiliust fordított franciára), s tőle kapta a zene szeretetét is. Bár tanult fuvolázni és gitározni, egyetlen hangszeren sem játszott igazán jól, a zongorázni nem tudó kevés komponista egyike. Első szerzeményeit gimnazistaként vetette a kottapapírra, ezek néhány taktusa a Fantasztikus szimfónia elején is felhangzik.
A fiatal Hector Berlioz
Az érettségi után Párizsba ment, hogy az orvosi egyetemen tanuljon, de miután 1821-ben hallotta az általa „a zene Aiszkhüloszának” nevezett Gluck Iphigenia Taurisban című operáját, szülei akarata ellenére átiratkozott a Konzervatórium zeneszerzés szakára. 1824-ben megszületett Ünnepi Miséjét (Messe solennelle) csak nagy nehézségek árán, mindössze kétszer sikerült előadatnia, a második, 1827-es előadáson állt először a karmesteri pulpitusra. Az elveszettnek hitt partitúrát 1991-ben találták meg egy antwerpeni templomban, és két évvel később mutatták be újra. A nagyszabású, 14 tételes mise témái több későbbi művében – Fantasztikus szimfónia, Requiem, Te Deum, Benvenuto Cellini – is visszaköszönnek.
1828-ban „fedezte fel” Goethe drámai költeményét, amelyből a Faust elkárhozása című drámai oratóriuma született. Ebben hangzik fel a Rákóczi-induló, amelyet 1846 februárjában pesti fellépésén mutattak be, kirobbanó sikerrel, később a zeneszerző beépítette a Faustba. A Rákóczi-induló a magyar szabadságért vívott küzdelem egyik jelképévé vált, később Liszt és Erkel is feldolgozta.
1830-ban elnyerte a Római-díjat, amellyel az olasz fővárosba utazhatott, ugyanabban az évben megszületett a Fantasztikus szimfónia, amely hamisítatlanul romantikus programjával az egyik első programzene. Berlioz egyik legismertebb művét egy boldogtalan szerelem ihlette: a Shakespeare-rajongó komponista 1827-ben egy angol társulat Hamlet-előadásán szeretett bele az Opheliát alakító ír Harriet Smithsonba, de a színésznő akkor még nem viszonozta érzelmeit.
A darab egy zseniális, de szerelmi bánattól szenvedő, ópiumban vigaszt kereső művész történetét meséli el, legismertebb tétele a „Menetelés a vérpadra” és a „Boszorkányszombat”, s újra meg újra felbukkan benne a jellegzetes szerelmi téma. A bemutató előtt nem sokkal ismerkedett meg és kötött barátságot Liszttel, aki 1833-ban elkészítette a mű zongoraátiratát. Berlioz két év elteltével, amikor elnyerte Harriet kezét, Lélio: Visszatérés az élethez címmel megírta a mű kevéssé ismert folytatását.
Legfontosabb darabjai között van még a Paganininek írt Harold Itáliában, de a zseniális hegedűs nem tartotta elég virtuóznak a brácsaszólamot, ezért sohasem játszotta el. Operái közül ismert A trójaiak, a Benvenuto Cellini és a Béatrice és Bénédict, valamint a Rómeó és Júlia című programszimfónia, A Krisztus gyermekkora című oratórium, a Római karnevál-nyitány.
Írt egyházi zenét (Requiem, Te Deum) és dalokat is. Operáinak több szokatlan változatát is bemutatták: 2012-ben, amikor Londonban hosszú idő után először került színre a wagneri méretű, öt felvonásos A trójaiak, benne egy fémből épített, lángoló szörnyként megjelenő ló. A Benvenuto Cellininek, amely az ősbemutatón megbukott, néhány éve szintén különleges feldolgozása készült, Terry Gilliam például Monty Python-stílusban álmodta színpadra.
Jóllehet Berlioz sikeresen koncertezett külföldön, megismerkedett Mendelssohnnal, Wagnerrel, Chopinnel, Schumann-nal és Glinkával, nagy hatással volt az orosz zenei Ötök csoportra, szerzeményeiből nem tudott megélni, ezért jövedelmét zenekritikusként, könyvtárosként egészítette ki.
Meg nem alkuvó, már-már kegyetlenül őszinte ember volt, s bár megkapta a Becsületrendet, hazájában soha nem lett igazán népszerű, nehezen fogadták be művészetét.
Életében egymást követték a csapások, anyja, apja, két nővére és két felesége után fiát is elvesztette, e tragikus fordulatokat zenébe öntötte. Utolsó éveiben még betegen is hangversenykörutat tett Bécsben, Kölnben, Szentpétervárott és Moszkvában. 1869. március 8-án halt meg hosszú szenvedés és hetekig tartó agónia után, temetésén Théophile Gautier mondta a gyászbeszédet a montmartre-i sírkertben.
Karikatúra Berliozról, ahogy hatalmas romantikus zenekarát vezényli
Esztétikájának és művészetének kialakulása egybeesett az 1830. évi júliusi forradalommal és a francia irodalom nagy romantikus nemzedékének zászlóbontásával, a forradalom alatt újrahangszerelte a Marseillaise-t. A francia romantika úttörője és egyik fő képviselője, a romantikus nagyzenekari stílushoz kapcsolódó programszimfónia megteremtője volt.
Hangszerelése máig ható, benne tisztelik a modern zenekar megteremtőjét:
rendkívüli érzéke volt a hangszerek sajátos színe, karaktere és drámai kifejezőereje iránt. 1844-ben a témában könyvet is kiadott, amely a 19. század egyik legfontosabb teoretikus művének számít. Programjában Liszt, a dráma és zene összeegyeztetésében, az állandóan visszatérő téma megjelenésében pedig Wagner előfutára volt, s erőteljesen hatott Richard Straussra.
Az MTVA Sajtóadatbank portréja.
hírlevél
