Klasszikus

Ő volt az afrikai Mahler, és ön mégsem hallott róla

2017.07.16. 09:59
Ajánlom
Samuel Coleridge-Taylort nagyra tartotta Elgar, imádták a feketék és elfogadták a fehérek. A legjelentősebb színesbőrű klasszikuszene-szerző tragikusan rövid életet élt, de példakép lehet mindenki számára.
Samuel Coleridge-Taylor 1893-ban

Samuel Coleridge-Taylor 1893-ban (Fotó/Forrás: Wikimedia Commons)

Samuel Coleridge-Taylor 1875-ben törvénytelen gyermekként született London egyik elszegényedett negyedében, melyet Dickens „elhasznált építmények legnyomorúságosabb gyűjteményeként” írt le egyik regényében. Apja, a Sierra Leone-i kreol orvos, Daniel Hugh Taylor aligha tudott arról, hogy fia született egy brit asszonytól, Alice Hare Martintól. Az apa visszautazott Afrikában, és amikor a fiú megszületett, anyja a híres költő után nevezte el.

Alice hamarosan hozzáment egy üzletemberhez, a fiatal Samuel pedig hegedűórákat kezdett venni, tíz éves korától pedig a croydoni templomi kórusban is énekelt. Már ekkor tisztába került azzal, mit jelent feketének lenni a századvégi Angliában.

Az iskolában a fiúk „Szenes”-nek hívták a sötét bőre miatt,

de az ilyesfajta megkülönböztetések csak növelték az ambícióját. 1890-ben felvették a Royal College of Musicba, először hegedűsként, később zeneszerzést tanult. Céltudatosan rögtön elmerült a zenei életben, és igyekezett kapcsolatba kerülni olyan patrónusokkal, akik segíthetnek a karrierjében. Volt is kikkel megismerkedni: 1896 márciusában például Gustav Holsttal ( A bolygók c. szvit zeneszerzőjével) és

Ralph Vaughan-Williamsszel játszott egy zenekarban.

Az évszázad utolsó éveiben Samuel találkozott az afroamerikai regényíróval és költővel, Paul Laurence Dunbarral, akivel több művet is jegyeznek közösen. Ezek egyike a Hét afrikai románc (1897), a következő évben írt operai románc, a Dream Lovers pedig azt is megmutatta, hogy Coleridge-Taylornak különleges tehetsége van a zenés színházhoz.

Elgar azt mondta a fiatalemberről, hogy

a legokosabb fiú a fiatalok között

és neves fesztiválok számára ajánlotta zeneszerzőként. Amikor elkészült Hiawatha's Wedding Feast c. kantátája, az idős Arthur Sullivan így írt Samuelnek: „Én már nagyon beteg vagyok, fiam, de eljövök, és meghallgatom a zenédet akkor is, ha vitetnem kell magam.”

A Hiawatha üdítő színfolt a oratorikus irodalomban, a komoly, súlyos hang helyett egzotikumot és szertelenül áradó dallamokat kínált.

Abban az időben, amikor az amatőr kóruséneklés és a nyomtatott kották még a populáris kultúra részei voltak (értsd: a kor emberei úgy mentek el a zeneműboltba egy kottáért, mint ahogy ma letöltjük a kedvenc zenénket a Spotifyról), Coleridge-Taylor műve meglehetősen népszerű lett.

A Hiawatha sikerét a zeneszerző nem tudta megismételni, a mű jogait ráadásul kénytelen volt eladni, hogy fizetni tudja a lakhatását. A kantátát trilógiává bővítette, ami csinos jogdíjat hozott neki, de ekkor már a családjáról is gondoskodnia kellett: Coleridge-Taylor 1899-ben ugyanis elvett egy fehér lányt, Jessie Walmisleyt, akinek a szülei ellenezték ugyan a házasságot, de az esküvőre végül is megenyhültek. A zeneszerző ekkor már a Croydoni Szimfonikus Zenekar vezetője volt, és más fontos címekre is szert tett. Kortársai magabiztos és szilárd értékekkel rendelkező emberként emlékeztek rá, akinek nagyon fontos volt a családja. Két gyermekéből, Hiawathából és Gwendolynből zenészek lettek.

Pedig a Coleridge-Taylor család folyamatosan szenvedett a rasszizmustól, a gyerekeket pedig rendszeresen zaklatták a helyi fiatalok. „Amikor apám látta őket közeledni az utcán, jobban szorította a kezem, úgy, hogy szinte már fájt” – emlékezett vissza a lánya, Gwendolyn.

A komponistát ugyanis állandóan foglalkoztatta a származásának kérdése. „Amit Brahms a magyar, Dvořák a cseh, Grieg pedig a norvég zenéért tett, azt szeretném én tenni a feketék melódiáiért” – mondta egy ízben. (Rögtön megjegyezzük, hogy Brahms nem a legjobb példa a mi esetünkben, na de most ezt ne kérjük számon egy fekete brit zeneszerzőn.) 1900-ban részt vett az első pán-afrikai konferencián, és lazán kötődött a fekete aktivista mozgalomhoz. Neve pedig már ismerősen csengett az amerikai feketék között, 1901-ben alakult egy, a nevével jelzett kórustársaság is Washingtonban, amikor három évvel később a szerző az újvilágba látogatott, lelkesen fogadták.

Samuel Coleridge-Taylor (1875 - 1912)

Samuel Coleridge-Taylor (1875 - 1912) (Fotó/Forrás: UniversalImagesGroup / Getty Images Hungary)

1910-ben, második egyesült államokbeli turnéján feketeként vezényelt fehér zenekart, mely azelőtt példátlan volt a zenetörténetben. (Igaz, az egyik városban két fehér muzsikus nem volt hajlandó az irányítása alatt játszani). A New York-i zenészek „fekete Mahler”-nek hívták.

1911-ben írta meg az utolsó, rendelésre készülő művét, a Hegedűversenyt, melyről

a legenda sokáig úgy tartotta, hogy első változata elsüllyedt a Titanic-kal együtt.

Ennek a mendemondának ellentmond, hogy a brit posta nyilvántartása szerint a partitúrát és a szólamokat tartalmazó csomagot (mely valószínűleg egyszerűen elveszett) Liverpoolban tették hajóra, a Titanic viszont Southhamptonból indult. A zeneszerző ennek ellenére úgy tudta, hogy a csomagja a híres hajóval hagyta el a szigeteket, így amikor hallott a tragédiáról, újraírta a partitúrát. (A dolog abszurd része, hogy a versenymű középső tétele a Keep Me From Sinking Down – azaz Segíts, hogy ne süllyedjek el – című spirituálé variációja.)

1912-ben Coleridge-Taylor egy tüdőgyulladás következtében egy vasútállomáson összeesett, és két nap múlva meghalt. Rengetegen kísérték utolsó útjára, és az özvegy számára több mint ezer dollárt gyűjtöttek össze az emberek. A húszas-harmincas években még nagy népszerűségnek örvendtek a harminchét évesen elhunyt komponista művei (a Hiawatha népszerűsége a Messiáséval és az Éliáséval vetekedett), de a világháború után egészen elfelejtették. Pedig egyedülálló pionír volt, aki nem szégyellte afrikai gyökereit egy olyan korban, amikor feketének lenni hatalmas hátránynak számított. Hírnevével, műveivel pedig színesbőrű komolyzenészek egész generációját inspirálta, akik aztán büszkén vállalták bőrszínüket egy olyan szakmában, amelyet szinte csak fehérek űztek.

Ez a cikk a Koktélparti című sorozat része. Ön is járt már úgy, hogy meghívták egy elegáns koktélpartiba, ahol csupa sznob és nagyvilági ember mulatta az időt, de Ön csak bután állt a sarokban, mert nem tudott miről beszélgetni? Nos, ennek vége! Vágjon fel előttük azzal a sok mindennel, amit itt olvas!

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Belenézhetünk Fischer Iván utazószekrényébe

Magyarósi Csaba vlogger a Fesztiválzenekar Müpa-maratonja előtt forgatott az együttessel, még Fischer Iván utazószekrényébe is benézhetett.
Könyv

Elhunyt Tandori Dezső

80 éves korában elhunyt Tandori Dezső író, költő, műfordító, az utóbbi évtizedek irodalmának koronázatlan és különc királya.
Zenés színház

A nép dívája: Renée Fleming 60 éves

Születésnapot ünnepel Renée Fleming, akinek hangját az opera mellett filmekben is gyakran hallani, és nálunk is koncertezett már.
Zenés színház

„Mindig ott van a Callas, akinek meg kell felelnem”

Itthon is vetítik a Maria Callasról szóló dokumentumfilmet. Kiderül, hogy a díva közelebbről is díva, a végzetnél pedig nincs hatalmasabb.
Jazz/World

Kvíz: Mennyit tudsz a jazzről?

Összeállítottunk egy kérdéssort, hogy letesztelhesd, mennyire vagy otthon az amerikai, európai és magyar jazz múltjában és jelenében! A kérdések többségére megtalálod a választ a Fidelio cikkeiben.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus koktélparti

Mi van, ha a Tavaszi áldozat botrányos premierje meg sem történt?

Lehet, hogy a bemutató karmestere terjesztette el, hogy összeverekedtek Sztravinszkij balettje közben a nézők? Úgy tűnik, a Sacre botránya csak egy jól csengő reklámszöveg.
Klasszikus ajánló

Fidelio Klasszik: Mi inspirálja Harcsa Veronikát?

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának február 16-i adásában vendégünk lesz Harcsa Veronika énekesnő, Sümegi Eszter opera-énekesnő, Juhász Anna irodalmár és Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója.
Klasszikus hír

Ha ez így marad, ellehetetlenül az ELTE Zenei Tanszék működése

Le kellett építeni az oktatói létszám egyharmadát, miután 250 millió forintot von el tőlük a kormány.
Klasszikus ajánló

Zongorás mini maraton lesz a hétvégén a Festetics Palotában

A nagysikerű „MVM Koncertek – A Zongora”-sorozat mini maratonján vehet részt február 16-án és 17-én a vállalkozó kedvű közönség. A hétvégén, szombaton és vasárnap összesen négy koncertet tartanak a Festetics Palotában.
Klasszikus ajánló

Vidovszky 75 – Szerzői esttel tisztelegnek a mester előtt

A legendás pécsi zeneszerző, Vidovszky László 75. születésnapja tiszteletére ad koncertet február 23-án a Kodály Központban a Pannon Filharmonikusok.