Klasszikus

Október 11-én különleges szakmai nappal indul Müpa kritikaíró pályázata, a Karc

2019.10.10. 14:15
Ajánlom
A Müpa a 2019/2020-as évadban negyedik alkalommal hirdeti meg a Karc kritikaíró pályázatot. A szervezők ismét a Müpa teljes programpalettájához kapcsolódóan várják a fiatal szerzők jelentkezését, valamint 2019. október 11-én rendezik meg a kritikaírással foglalkozó szakmai napot, mely komoly segítséget nyújt a pályázóknak.

A 2019/2020-as évadban immáron negyedik alkalommal mérettethetik meg magukat a fiatal tollforgatók, a nyeremények pedig nem kevésbé izgalmasak, mint maga a pályázat, hiszen az első helyezett többek között egy kétnapos külföldi utazást és koncertlátogatást kap, és a szakmai zsűri által odaítélt jutalmak mellett egy közönségdíj is gazdára talál, melyet a legtöbb olvasói szavazatot begyűjtött pályázó érdemel ki.

 Az új pályázati időszak szakmai nappal indul 2019. október 11-én, az előadók a zsűri tagjai: Radnóti Sándor esztéta, Bóka Gábor, az Opera-Világ újságírója, Dömötör Endre, popzenei szakíró, Mörk Leonóra, az ELLE Magazin vezető szerkesztője, Weyer Balázs, a Hangvető Zenei Terjesztő Társulás programigazgatója, valamint Zipernovszky Kornél, újságíró.

Az egész napos előadássorozat hat, egyenként 45 perces előadásból áll, melyeket rövid beszélgetés követ.

A szakmai napon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött és a szakmai napra – ahogy a Karc pályázatra – jelentkezhet minden, 30 évnél nem idősebb fiatal, attól függetlenül, hogy valamely felsőoktatási intézmény hallgatója-e.

mupa_bartok1-140219.jpg

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem - Müpa (Fotó/Forrás: Kotschy Gábor / Müpa)

A Karc pályázat keretében a Müpa saját rendezésű programjairól vár olyan kritikai beszámolókat, amelyekben indoklással alátámasztott, független vélemény olvasható, és amelyek írója törekszik a közérthetőségre és olvasmányosságra, ugyanakkor stílusa egyedi. A kritikaíró pályázatra minden 18 évnél idősebb, de 31. életévét be nem töltött fiatal pályázhat, idén nemcsak felsőoktatási hallgatók, hanem minden érdeklődő jelentkezését várja az intézmény.

A Müpa a honlapján teszi közzé azoknak a produkcióknak a listáját, amelyekre ingyenes jegyeket biztosít a pályázók számára.

A műfajilag színes listán egyaránt szerepelnek komolyzenei, jazz-, könnyűzenei és világzenei koncertek, valamint újcirkusz előadások. A pályázók többek között olyan produkciók közül válogathatnak, mint a Recirquel újcirkusz társulat előadásai, a többszörös Grammy-díjas Cécile McLorin Salvant, a japán jazzlegenda, Hiromi, vagy a RIAS Kammerchor Berlin és az Amadinda Ütőegyüttes koncertje, Bryn Terfel áriaestje, és Péterfy Bori & Love Band koncertje.

A Karc pályázat egészen a 2019/2020-as évad végéig tart, az ünnepélyes díjkiosztóra június végén, a Budapesti Wagner-napok alatt kerül sor. A pályamunkákat a Radnóti Sándor esztéta vezette, neves szakemberekből álló zsűri értékeli.

Karc_Dij-140130.jpg

Karc Pályázat (Fotó/Forrás: Müpa)

A zsűri szakmai díjai:

 

Első díj: 100 000 Ft értékű Müpa-utalvány; valamint egy főre szóló, kétnapos külföldi utazás és koncertlátogatás az ECHO (Európai Koncerttermek Szövetsége) egyik intézményében, továbbá a nyertes pályamű a Müpa Magazinban is megjelenik.

Második díj: 100 000 Ft értékű Müpa-utalvány

Harmadik díj: 75 000 Ft értékű Müpa-utalvány

***

Közönségdíj: 100 000 Ft értékű Müpa-utalvány

További információk, a szakmai nap programja és a részletes pályázati felhívás a Müpa Karc aloldalán érhető el.

A szimpózium Facebook eseménye ide kattintva érhető el.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Otthonából üzent Szász Júlia

„Jobban vagyok már, lassan, de biztosan gyógyulgatok” – írta Instagram-bejegyzésében a Nemzeti Színház balesetet szenvedett művésze, aki egyúttal megköszönte az elmúlt hetekben kapott rengeteg támogatást.
Klasszikus

„Micsoda tűz gyúlt benne a színpadon” – Vass Lajos emlékezik Rolla Jánosra

A hetvenkilenc éves korában elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar egykori koncertmestere több szállal kötődött az Óbudai Társaskörhöz, ahol legutolsó koncertjét is adta. Emlékét az intézmény igazgatója, Vass Lajos idézte fel.
Vizuál

KÉP-regény: Sztalker Óbudán

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal azt eleveníti fel, amikor 1992-ben úgy döntött, besurran az Óbudai hajógyár területére, és megörökíti a csendben rothadozó épületeket. 
Klasszikus

Duplalemezzel ünnepli fennállása hatvanadik évét a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Az együttes új dupla albumán közönségkedvenc felvételek is helyet kaptak. A jubileum alkalmából jelent meg Egy viharos nap című zenés mesekönyvük is. 
Vizuál

Rekordértékű Zsolnay-vázát árvereznek el a Virág Judit Galéria aukcióján

A galéria december 16-i aukcióján 15 millió forintos kikiáltási árról indul egy Zsolnay óriásváza. Az árverésen Boromisza, Czigány, Czóbel, Mednyánszky és Vaszary remekművei is kalapács alá kerül.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Duplalemezzel ünnepli fennállása hatvanadik évét a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Az együttes új dupla albumán közönségkedvenc felvételek is helyet kaptak. A jubileum alkalmából jelent meg Egy viharos nap című zenés mesekönyvük is. 
Klasszikus gyász

„Micsoda tűz gyúlt benne a színpadon” – Vass Lajos emlékezik Rolla Jánosra

A hetvenkilenc éves korában elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar egykori koncertmestere több szállal kötődött az Óbudai Társaskörhöz, ahol legutolsó koncertjét is adta. Emlékét az intézmény igazgatója, Vass Lajos idézte fel.
Klasszikus gyász

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Klasszikus interjú

A revü világát idézi meg a Szolnoki Szimfonikusok újévi gálája

Január 20-án tizedik alkalommal tart újévköszöntő hangversenyt a Szolnoki Szimfonikus Zenekar. A különleges jubileum alkalmából Patkós Imrével, az együttes ügyvezető-szakmai igazgatójával beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Koppándi Jenővel lép fel az Anima Musicae

Folytatódik a zene lelkéről elnevezett kamarazenekar nagy sikernek örvendő sorozata, amelyen hazánk kiváló hegedűművészei vezetik egy-egy hangverseny erejéig az együttest.