Klasszikus

Októberben a jövő nagy karmesterei Magyarországra jönnek

2026.06.12. 10:45
Ajánlom
A Müpa rendezésében október 1. és 10. között megvalósuló, háromfordulós megmérettetés iránt rendkívüli érdeklődést mutatott a komolyzenei szcéna: közel 400 karmester jelentkezett öt kontinens 61 országából. Az előválogató jelenleg is zajlik, a mindent eldöntő októberi fináléra és a gálakoncertre pedig a nagyközönség már most jegyet válthat.

A Solti Nemzetközi Karmesterverseny a világ minden tájáról származó, 18 és 35 év közötti karmesterek számára kínál bemutatkozási lehetőséget.

A versenyre a márciusi határidőig Kínából, Olaszországból, Dél-Koreából, Franciaországból, az Egyesült Államokból és Németországból érkezett a legtöbb nevezés.

Az előzsűri a június 14-ig zajló előválogató során a beküldött videófelvételek alapján választja ki azt a huszonnégy tehetséget, aki a helyszíni fordulókban verseng majd egymással.

Az elődöntőbe jutott karmesterek október 1. és 4. között a pécsi Kodály Központ Hangversenytermében, a Pannon Filharmonikusokkal együttműködve mérik össze tudásukat a Pinchas Steinberg által vezetett nemzetközi zsűri előtt, Sztravinszkij, Dohnányi, Kodály és Bartók műveinek részleteit bemutatva. Október 4-én pedig arra is fény derül, hogy a versenyzők közül ki az a tíz tehetség, aki továbbjuthat a budapesti középdöntőbe. Az elődöntőn és a középdöntőn is sorsolás dönt arról, hogy mely versenyző mely darabot dirigálja.

Pinchas Steinberg

Pinchas Steinberg (Fotó/Forrás: Nagy Attila)

A középdöntőbe jutó tíz dirigensnek október 5–6-án a budapesti Zeneakadémia Nagytermében, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával

egy Mozart-ária, egy Puccini-ária és egy kortárs mű vezénylésével kell bizonyítania rátermettségét a rangos nemzetközi zsűri előtt.

A vezénylendő művekről sorshúzás dönt, az eseményen fellép Baráth Emőke, Boross Csilla, Celeng Mária, Bartos Barna és Szegedi Csaba.

Október 9-én a Müpában a négy döntőbe jutott karmester méretteti meg magát, a versenydarabok kiosztásáról ezúttal is sorshúzás dönt. A művek között Verdi, Muszorgszkij, Dukas és J. Strauss, valamint négy magyar szerző: Liszt, Dohnányi, Kodály és Bartók művei találhatók, amelyeket a versenyzők a Nemzeti Filharmonikus Zenekar közreműködésével adnak elő.

Az eredményhirdetésre és a díjátadóra az október 10-i gálakoncerten kerül sor, szintén a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. Az esten az eredményhirdetés mellett a négy finalista egy-egy, a döntőben már elhangzott művet ad elő a Nemzeti Filharmonikus Zenekar élén.

A verseny valódi ugródeszka lehet a nemzetközi karrier felé, hiszen a zsűri és a művészeti bizottság soraiban helyet foglaló, valamint a döntőre meghívott karmesterek, zenészek,

zenekar- és intézményvezetők, fesztiváligazgatók, szakmai szervezetek képviselői és menedzserek további különdíjakat, fellépési lehetőségeket és meghívásokat ajánlhatnak fel

az általuk kiválasztott karmestereknek.

Az elő- és középdöntők koncertjei ingyenesek, a budapesti helyszínen előzetes regisztrációval látogathatók, ezek menetéről és feltételeiről hamarosan további tájékoztatást adnak a szervezők.

További információk a Solti Nemzetközi Karmesterversenyről itt érhető el. >>>

Fejléckép: Solti György a Magyar Állami Operaház hangversenyének próbáján, 1985. november (fotó/forrás: Solti György a Magyar Állami Operaház hangversenyének próbáján, 1985. november)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Megszállottság: a horrorfilm, amiért most mindenki odavan

Curry Barker pszichológiai horrorja nem démonokkal vagy szörnyekkel rémisztget, hanem a szerelem legsötétebb oldalát mutatja meg: azt, amikor a rajongás lassan őrületté válik. Megszállottság kritika.
Klasszikus

Minden eddiginél ambiciózusabb koncertkínálattal tér vissza a MiraTone Fesztivál

Nyolcadik alkalommal tölti meg zenével Budapestet a Miranda Liu hegedűművész által alapított MiraTone Fesztivál és Akadémia, amely augusztus 22. és 30. között várja a klasszikus zene szerelmeseit.
Zenés színház

Nyolc óra hosszúságú barokk operát mutatnak be Innsbruckban

Antonio Cesti Il pomo d’oro című darabja annyira terjedelmes, hogy két estére bontva látható az idén ötvenéves Innsbrucki Régizenei Fesztivál műsorán. A produkcióban egy magyar énekes is közreműködik.
Zenés színház

Szaszák Zsolt: „Nem játszom az operettet, hanem jelen vagyok benne”

Szaszák Zsoltot két alkalommal, a Fekete tyúk és a Gül baba című előadásban is láthatja a közönség idén nyáron a Benczúr Kert színpadán. Az énekes-színésszel egyebek mellett arról beszélgettünk, milyen élményekkel, tapasztalatokkal gazdagítják ezek a produkciók őt és a közönséget.
Plusz

Elhunyt Bonnie Tyler

A walesi énekesnő, akit „a női Rod Stewartként” is emlegettek, nemrég sürgősségi operáción esett át, ezért korábban tervezett koncertjeit elhalasztották. Hetvenöt éves korában érte a halál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Minden eddiginél ambiciózusabb koncertkínálattal tér vissza a MiraTone Fesztivál

Nyolcadik alkalommal tölti meg zenével Budapestet a Miranda Liu hegedűművész által alapított MiraTone Fesztivál és Akadémia, amely augusztus 22. és 30. között várja a klasszikus zene szerelmeseit.
Klasszikus hír

Hegedűművészek számára hirdet próbajátékot a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Augusztus elejéig várják azon szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező vagy tanulmányaikat folytató művészek jelentkezését, akik szimfonikus zenekari tapasztalattal rendelkeznek. A próbajátékra szeptember 4-én kerül sor.
Klasszikus hír

Váratlan visszhangja lett a Kossuth Rádió leállásának a klasszikus zenei életben

A népszerű brit rádióadó, a Classic FM is beszámolt a magyar közmédiát érintő fejleményekről, miközben a neves brit szakíró, Norman Lebrecht is arról tudósított, hogy a Bartók Rádiónak egymillióval több hallgatója lehet.
Klasszikus ajánló

Régizene korhű környezetben – Haydneum-koncertek Eszterházán

Július 10. és augusztus 1. között négy nyári hétvégén ismét életre kel a „magyar Versailles”. A Haydneum összesen nyolc korhű hangszeres koncerttel várja közönségét a fertődi Esterházy-kastély lenyűgöző Apolló-termében.
Klasszikus ajánló

A Danubia Zenekar koncertjén a klasszikus zene most közös játékká válik – beszélgetés Hámori Mátéval

A Danubia Zenekar a Benczúr Kerti Esték sorozat keretében ezúttal interaktív koncerttel várja a közönséget július 7-én. A Klasszikus kedvencek – Vox Populi című esten ezúttal ugyanis a dirigens és a zenekar helyett a közönség dönt a műsorról.