Klasszikus

Olasz, spanyol turnén járt a Fesztiválzenekar

2021.07.28. 12:10
Ajánlom
Olaszországban és Spanyolországban játszott óriási sikerrel a Budapesti Fesztiválzenekar július végén. A turné utolsó állomásán, az újabb lezárások előtti utolsó pillanatban, Kodály zenéje szólt az Adán Martín Auditórium fantasztikus épületében.

Újra turnézhatott a Budapesti Fesztiválzenekar: Olaszországban, a festői Luccában, majd Spanyolországban, Las Palmasban és Tenerifében adtak nagysikerű koncerteket. 

Itáliába a júniusi spoletói vendégszereplés után tért vissza a zenekar, és Puccini szülővárosában, a Szent Mártonról elnevezett dóm előtt adott nyáresti, szabadtéri koncertet.

Lucca polgármestere koncert előtti beszédében és a másnapi beszámolóban is méltatta Fischer Ivánt és zenekarát, kiemelve, hogy a zeneigazgató ragaszkodott hozzá, a spanyol, francia és magyar műsor mellett a város híres szülötte által szerzett Bohéméletből is adjanak elő részleteket:

„Magyarország mély és különleges zenei hagyományokkal rendelkező ország, és a tegnap esti előadás lehetővé tette, hogy a zene szépségének és szenvedélyes előadásának együtt örüljünk, köszönhetően a szokatlan, de rendkívül vonzó és magával ragadó programnak is" – mondta Alessandro Tambellini.

Las Palmasban is nagy sikere volt a zenekarnak, ahol, bár minden jegy elkelt, a terem a korlátozások okán nem lehetett tele. Az Alfredo Kraus Auditórium Fischer Iván szerint az egyik legjobb akusztikával rendelkező hangversenyterem a világon:

Amikor először jártam itt, nagyon meglepett, hogy milyen kitűnő hangzású ez az üvegfalú terem. A hang melegsége miatt fantasztikus kincs ez a hely, ahol nagyon szeretünk fellépni.” 

A turné utolsó állomása Tenerife volt, ahol a zenekar, csakúgy, mint tavaly októberben Vicenzában, a rendezvénykorlátozások előtti utolsó alkalommal léphetett fel, így a hétvégi koncert az egyik utolsó kulturális esemény volt a szigeten az újabb zárások előtt: a főleg francia darabok után felcsendülő Galántai táncokat ovációval fogadta a spanyol közönség az Adán Martín Auditórium fantasztikus épületében.

BFZ_AuditoriodeTenerifeAdanMartin_1-120620.jpg

Adán Martín Auditorio de Tenerife (Fotó/Forrás: BFZ)

A Fesztiválzenekar rövid pihenő után a Balaton északi partján ad kisebb kamarakoncerteket, majd Debrecenben, Pécsett és Budapesten játszik, aztán egy fesztiválmeghívásnak eleget téve, visszatér Spanyolországba, Santanderbe és San Sebastianba.

A 2021–22-es évad hivatalosan szeptember 9-én, a Müpában veszi kezdetét, ahol Fischer Iván rendezésében a Poppea megkoronázása című Monteverdi opera lesz látható és hallható.

További információ a www.bfz.hu oldalon.

 

Fejléckép: a Budapesti Fesztiválzenekar fellépése Luccában / Fotó: BFZ

 

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

Ilyenek a Jancsó-filmek 2 és fél percben!

Jancsó Miklós születésének 100. évfordulója alkalmából a Jancsó-filmek ikonikus jeleneteiből készült montázsfilmet tett közzé a Nemzeti Filmintézet videómegosztó csatornáján.
Jazz/World

Elhunyt Baksa-Soós János "beat"-legenda, képzőművész

A Kex együttes egykori énekese, Január Herceg Tova ICY hosszú betegség után, 73 éves korában hunyt el - adta hírül a Magyar Narancs.
Plusz

Több száz éve kortárs – Beszélgetés Gáspár Mátéval, a Budapesti Őszi Fesztivál programigazgatójával

Kultúrával telik meg a tér, az utca, a kirakat: a Budapesti Őszi Fesztivál a hagyományos művészeti terek mellett a hétköznapjainkba is táncot, színházat, irodalmat, képzőművészetet hoz. Gáspár Mátéval, a Budapesti Őszi Fesztivál programigazgatójával beszélgettünk.
Színház

145 éve született a „költői képzeletek fantomja”, Ódry Árpád

Ódry Árpád színészcsaládba született 1876. szeptember 25-én: a kor híres baritonistája, Ódry Lehel és balett-táncosnő feleségének másodszülött gyermekeként az egész életét kitöltötte a színház. Népszerűségét azonban nem ismert szüleinek, sokkal inkább tehetségének, szorgalmának és különleges játékstílusának köszönhette.
Színház

Átadták a Városmajori Színházi Szemle díjait

A legjobb előadás díját a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Fekete Péter című előadásának ítélte a szakmai zsűri, míg Mohácsi János Farsang avagy ez is mekkora egy tahó! című munkájával, a szombathelyi Weöres Sándor Színház produkciójával a legjobb rendező díját kapta meg.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Szerelmi ajándék, haláltánc és géphangok – Sorvezető egy Sosztakovics-kamaraesthez

Baráti Kristóf, Várdai István és Fejérvári Zoltán koncertjét hallgathatja meg a közönség szeptember 29-én a Zeneakadémián, a műsoron Dmitrij Sosztakovics 20. századon átívelő életművének három markánsan elkülönülő darabja szerepel.
Klasszikus gyász

Elhunyt Szilvágyi Sándor gitárművész

Életének 57. évében elhunyt Szilvágyi Sándor Artisjus- és Liszt Ferenc-díjas gitárművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára – tudatta a Zeneakadémia.
Klasszikus ajánló

Európai körutazás a tánc nyelvén: Erdélytől Örményországon át Spanyolországig a Liszt Ünnepen

Az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál nevéhez méltóan a kontinens különböző szegleteit hozza el a magyar fővárosba október 8. és október 24. között, mégpedig nem is akármilyen előadások formájában! A tánc- és mozgásművészet legkülönfélébb műfajai invitálják kulturális utazásra a nézőket: flamenco, néptánc, balett és fizikai színház várja a közönséget.
Klasszikus ajánló

Brahms, magyar zene és kortárs darabok a Concerto Budapest évadában

A Bartók, Liszt és Josef Suk műveinek szentelt évadnyitó dupla koncert után az ősz folyamán több rövid fesztivál is megvalósul a zenekar szervezésében, elsőként októberben a Magyar Kincsek Ünnepe.
Klasszikus ajánló

Szupersztár, lángész, egyetem és kisbolygó – történetek Lisztről és egy vadonatúj fesztiválról

Sokan az első „rocksztárnak” tekintik, akiért addig sosem látott módon rajongott a közönség, még többen egyszerűen korszakalkotó zenei géniusznak tartják, teljes joggal: Budapesten, Európa és a világ nagyvárosaiban számtalan köztéri szobor idézi meg alakját, de neveztek el róla egyetemet, repteret, sőt kisbolygót is.