Klasszikus

Önarckép – álarc nélkül

2007.01.29. 00:00
Ajánlom
Az Elektra Kiadóház gondozásában megjelent Petrovics Emil önéletírásának első kötete. A kortörténeti dokumentumként is rendhagyó írásművet az Óbudai Társaskörben mutatták be, ahol Görgey Gábor író köszöntötte a Kossuth-díjas zeneszerzőt. A könyvbemutató nyitányaként Bogányi Gergely zongoraművész előadásában hangzott fel Chopin g-moll balladája, majd a kötetből Bálint András színművész olvasott fel részleteket.

A Kossuth-díjas zeneszerző 1930. február 9-én született Nagybecskereken. 1951-57-ig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Farkas Ferenc, Szabó Ferenc és Viski János zeneszerzés-növendéke volt. Első jelentős kompozíciója Vonósnégyese (1959). Ugyanebben az évben írta a Négy önarckép álarcban című művét (csembalóra). 1960-64 között a Petőfi Színház zenei vezetőjeként működött. C’est la guerre című egyfelvonásos operáját 1961-ben mutatták be a Magyar Rádióban, majd 1962-ben a Magyar Állami Operaházban. A Hubay Miklós drámája alapján készült zenemű a második világháborúnak az emberi személyiségben véghezvitt pusztító hatását dolgozza fel. Ezzel szinte egy időben írta meg a Lysistraté című egyfelvonásos koncert-vígoperát (1962). 1967-ben keletkezett a Jónás könyve című oratórium. 1969-ben Budapesten került színre a Dosztojevszkij műve nyomán íródott Bűn és bűnhődés, amelynek librettóját a zeneszerző felkérésére tanítványa-barátja, Maár Gyula írta.

1964-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára volt, ezzel párhuzamosan 1968-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán is oktatni kezdett, ahol 1979-ben a zeneszerzés tanszék vezetőjévé nevezték ki. Ebben az időben született a Pécsett bemutatott, Salome című balettje (1979, Oscar Wilde nyomán). 1986-tól a Magyar Állami Operaház főintendánsa volt, ám 1990-ben betegség miatt lemondott. Az 1990-es években az intézmény tanácsadójaként működött, majd 2003 áprilisától két esztendőn át ismét az Andrássy úti Ybl-palota főzeneigazgatója.

„Kalandos, izgalmas, gyönyörű, olykor érthetetlenül felizzó haragok, leszámolások világát találja maga körül a felnövekvő emberfia, ha ide született, erre a természeti szépségekben, nyelvekben, szokásokban, kultúrában dúsgazdag tájra. Ide: Délkelet-Európába; a Balkán-félsziget, a görög szigetek, a dalmát tengerpart, a dúsan termő Pannónia, a Duna és Fekete-tenger határolta kiismerhetetlen világba, amely már a Római Birodalom légióinak, majd később a török hódítók moszlimjainak az étvágyát is felkeltette. Én is itt váltam emberré, a nyelvek sokasága, a tájak, települések, a határok szüntelen átrajzolása, a városok, hegyek, falvak sokarcúsága, folyamatos névváltoztatása idején. Megtanultam és természetesnek találom, hogy Belgrád az Beográd, de Nándorfehérvár is; hogy én Nagybecskereken, Grossbetschkereken, Veliki Bečkereken, Petrovgrádon, Zrenjaninban születtem; hogy lányom kedves férje Pécs, illetve Pečuj városának szülötte, hogy sokat nyaraltam Dubrovnikban, ami tulajdonképpen Ragusa, és hogy egyik kantátámat a Pontusi levelek írója, a Tomiba, Constanzába száműzött nagy római, Ovidius Metamorphoses című hatalmas művének Pygmalion-epizódjára írtam. A költő tiszteletére a román városban szobrot állítottak éppúgy, mint Beográdban Hunyadi Jánosnak, a nándorfehérvári hősnek. A török nevű várban: a Kalimegdánon. Büszke vagyok magyar hazámra és arra, hogy Európa e csodálatos és tarka, fájdalmakkal, vidámsággal, elpusztíthatatlan erőkkel megáldott vidéke a szülőföldem.” (Petrovics Emil, 2006. október 28.)

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Könyv

Depressziós? Olvasson krimit!

Természetesen senkit nem arra buzdítunk, hogy a szakember segítsége vagy esetleg a gyógyszeres kezelés helyett essen neki az Agatha Christie-összesnek, mert mire a végére ér, kutya baj. Annyit azonban kutatások nélkül is állíthatunk, hogy egy jó könyv fel tudja dobni az ember napját.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.
Vizuál

Már biztos: mozifilm lesz a Downton Abbey-ből

Hosszú találgatás után most megerősítették, hogy filmváltozat készül az angol sorozatból. A hírek szerint az eredeti szereplőgárda tagjai is visszatérnek.
Vizuál

Így áll most a Liget-projekt – galéria

Töprengett mostanában azon, hogy haladhat a munka a Városligetben és a múzeumokban? Képek és átadási időpontok a cikkben.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Herbert von Karajan is bekerült Madame Tussauds panoptikumába

A legendás osztrák karmester viaszszobrát hétfőn leplezték le Bécsben. Hat hónapon át dolgoztak rajta.
Klasszikus Szentendrei Ister Napok

Szentendrei Ister Napok – a Duna ünnepe

Szentendrén 2018. július 21-22-én kerül sor az immár több mint egy évtizede megrendezendő Ister Napokra, azaz a Duna ünnepére. A város helyi hagyományaira és népzenére épülő fesztivál az egyik legkedveltebb ingyenes, családi rendezvény. A hagyományos szombat esti zenés gyertyaúsztatás mellett számtalan, a Duna köré szerveződő játék, táncház, koncert - többek között a Muzsikás, Vujicsics Együttes, Zuboly, Guca Partyzans, Dalabai, Herczku Ágnes és Nikola Parov Quartet - várja a Szentendrére látogatókat.
Klasszikus vicces

Bolhás kutyus vette el a színpadot a hegedűművész Quentin Tarantinótól

A szégyentelen Blöki dörgölőzött, hempergőzött, vakarózott, és a füle botját sem mozdította a zenére. Most ez a szakasza van az évnek.
Klasszikus vagyim holodenko

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Klasszikus hír

Gödöllőn megfér egymás mellett Bach és Django Reinhardt

Klasszikus műveket és crossover produkciókat is bemutat a Barokk Randevú elnevezésű zenei fesztivál augusztus 10-én és 12-én a Gödöllői Királyi Kastélyban.