Klasszikus

Önkéntesek jelentkezését is várja a Crescendo Nyári Akadémia

2025.04.02. 11:15
Ajánlom
A Crescendo Nyári Akadémia nemzetközi, komolyzenei mesterkurzus a muzsikus növendékek mellett olyan 16. évüket betöltött fiatalok jelentkezését várja, akik szívesen vennének részt a szervezési és megvalósítási munkálatokban. Az önkéntes munkáról a Nyári Akadémia szállást és étkezést biztosít, illetve igazolást ad, így akár az IKSZ kötelező önkéntes munkába is beszámítható.

A Crescendo Nyári Akadémia nemcsak zenészeknek kínál tanulási, továbbfejlődési és fellépési lehetőséget, nemcsak az érdeklődő hallgatóságot örvendezteti meg 12 napon át ingyenesen látogatható koncertekkel és programokkal, hanem fiatal, segíteni vágyóknak is szolgál önkénteskedési lehetőséggel.

A nemzetközi, komolyzenei mesterkurzus a muzsikus növendékek mellett olyan 16 évüket betöltött fiatalok jelentkezését várja, akik szívesen vennének részt a szervezési és megvalósítási munkálatokban. Az önkéntes munkáról a Nyári Akadémia szállást és étkezést biztosít, illetve igazolást ad, így akár az IKSZ kötelező önkéntes munkába is beszámítható.

crescendo_onkentes1-110441.jpg

Önkéntesmunka a Crescendo Nyári Akadémián (Fotó/Forrás: Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál)

„Rengeteg a munka, és kár tagadni: igen kimerítő is. Mégis évről évre

fantasztikus érzés ezzel a sok segítőkész fiatallal egy csapatban dolgozni,

szemlélni, ahogy közösséggé kovácsolódik, estéről estére beszélgetni, játszani” – nyilatkozza Tarjányi Tamás, a Crescendo Nyári Akadémia igazgatója az önkéntes munkáról. Aki szívesen töltené tehát idejét egy családias, barátságos nemzetközi közegben, ahol új barátságokat köthet, és kipróbálhatja magát önkéntesként, április 30-ig jelentkezhet!

A következő területeken van szükség segítségre:

– irodai munka, információs asztalnál eligazítás
– hostess munka, szóróanyagok helyszíni terjesztése, közösségi média
– koncertek és programok lebonyolításában való segítség, vásárlás, beszerzés, szállítás
– fordítás, tolmácsolás
– hangosításban való segítség
– technikai, informatikai háttérsegítség
– művészeti adminisztráció, szervezés

Helyszín, időpont: Tokaj, 2025. július 16. – augusztus 5.

További információ itt érhető el, érdeklődni ezen az e-mail címen lehet.

Jelentkezni itt lehet április 30-ig.

Támogatott tartalom.

Fejléckép forrása: Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Könyv

Szombathelyen újra életre kel az Ulysses

Június 12-13-án, illetve 16-án rendezik meg idén Szombathely kortárs művészeti fesztiválját, a Bloomsdayt, amely James Joyce munkássága előtt tiszteleg. Az eseményre gazdag zenei, képzőművészeti és irodalmi programkínálattal készülnek a szervezők.
Színház

Léner Péter: „Nem szigeten csinál az ember színházat, hanem konkrét helyen”

90. születésnapja alkalmából kérdezte a Hír13 a kerületi díszpolgárt, Léner Pétert. A Kossuth-díjas rendezőnek, színházigazgatónak pár napon belül megjelenik az ötödik kötete, amelyet Esztergályos Cecíliáról, Galambos Erzsiről, Halász Juditról írt.
Vizuál

Elhunyt Robert Duvall

95 éves korában elhunyt Robert Duvall Oscar-, valamint többszörös Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer.
Színház

Legendás zsidó misztériumjáték debütált a Gólem Színházban

Először jelent meg szellemidézés és ördögűzés a Gólem Színház színpadán: a teátrum február 14-én mutatta be legújabb produkcióját, a Dibuk – se itt, se ott című zsidó misztikus színjátékot.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Monumentális Beethoven-misét játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

A MÁV Szimfonikus Zenekar február 26-i hangversenye a Müpában igazán kivételes zenei élményt ígér, hiszen Beethoven monumentális remekműve, a Missa Solemnis csendül fel. A grandiózus előadás karmestere Kovács János.
Klasszikus ajánló

Pécsett is Kurtág Györgyöt ünneplik

A Pannon Filharmonikusok kamarakoncerttel, nagyzenekari hangversennyel, közös filmnézéssel, Fazekas Gergely zenetörténész előadásával, valamint vendégprodukciókkal köszönti a 100. születésnapját ünneplő magyar zeneszerzőt.
Klasszikus ajánló

Klasszikus zene gyerekeknek – ismét jön a Kalandra Fül Fesztivál

Március 7-én ismét a BMC-ben rendezik meg a Danubia Zenekar egész napos klasszikus zenei gyerekfesztiválját. A Kalandra Fül sok játékkal, zenei érdekességekkel és kreatív foglalkozásokkal vár kicsiket és nagyokat.
Klasszikus magazin

Minta és mérce – búcsú Somfai Lászlótól

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem részéről Dr. Péteri Lóránt muzikológus, a Zenetudományi Tanszék vezetője búcsúzott a közelmúltban kilencvenkét éves korában elhunyt zenetörténésztől.
Klasszikus ajánló

Más tollával ékeskedő zeneszerzőkkel indul az idei Pastorale-sorozat

A Szent István Filharmonikusok családi koncertsorozatában idén is kiváló szólisták, műfajokon és stílusokon átnyúló élmények, kultúrtörténeti érdekességek és persze csodás zenék várnak kicsiket és nagyokat a Pesti Vigadóban.