Klasszikus

Online közvetítés: Perényi Miklós játszik, Kelemen Barnabás vezényel

2021.02.10. 12:40
Ajánlom
Február 11-én este két, a hazai közönség által igen szeretett művész lép fel a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral. Egy magyar, méltatlanul feledett alkotás és egy Schumann-szimfónia hallható a programban.

Mihály András az 1940-es években vonósnégyesével Bartók és a bécsi iskola mestereinek megismertetését tekintette fő feladatának. 1946–48-ban az Állami Operaház szóló csellistája volt. Ezzel a zenei háttérrel, biztos hangszer ismerettel írta meg 1953-ban életműve reprezentatív darabját, a háromtételes Csellóversenyt, amelyért 1955-ben Kossuth-díjat kapott. A tételek tempójelzése mellett azok műfajára is utal a szerző: Poema, Ballada, Capriccio. Az est szólistája, a hangszer mindentudó mestere, Perényi Miklós huszonnégy évesen már lemezfelvételt készített a műből.

Robert Schumann 1845–46-ban, élete válságos időszakában írta II. szimfóniáját, amelynek ellenpontos szerkesztése az ez idő tájt tanulmányozott nagy előd, Bach zenéjének megismerésével magyarázható. Az első tétel a pontozott ritmusú, felfelé törekvő főtémából építkezik. A játékosan induló, perpetuum mobile-szerű második tételbe két trió ékelődik, hogy a bevezető zenei anyag démonikus átalakulásával érjen véget. A harmadik tétel a romantikus szimfónia irodalom egyik legmegrázóbb lírai vallomása. A művet vidám hangvételű negyedik tétel zárja.

A hangverseny díjtalanul megtekinthető a Zeneakadémia honlapján, Facebook oldalán, valamint YouTube-csatornáján.

PERÉNYI - a Nemzeti Filharmonikus Zenekar online hangversenye a Zeneakadémiáról

2021. február 11., csütörtök, 19:30 óra 

Program:
Mihály András: Csellóverseny
Robert Schumann: II. (C-dúr) szimfónia, op. 61

Perényi Miklós (cselló), a Nemzeti Filharmonikus Zenekart Kelemen Barnabás vezényli.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Mitológiai drámából ifjúkori mestermű – az Idomeneót adja elő a Szent István Filharmonikusok

Wolfgang Amadeus Mozart Idomeneo című operáját mutatja be a Szent István Filharmonikusok a Purcell Kórus közreműködésével és Vashegyi György vezényletével április 26-án a Müpában.
Klasszikus ajánló

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Klasszikus ajánló

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Klasszikus lapszemle

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Klasszikus ajánló

Klassz a Belvárosban – IV. Komolyzenei Napok az Aranytízben

Május 9. és 11. között különleges, egyetlen alkalommal megvalósuló koncerteknek ad helyet az Aranytíz a Belváros szívében. Fellép többek között Czene Rudolf, Kállai Ernő, Lugosi Ali, Hornyák Balázs, Szüts Apor, Pál István Szalonna és Bandája, Duka Elemér & Gipsy Chamber Orchestra.