Mihály András az 1940-es években vonósnégyesével Bartók és a bécsi iskola mestereinek megismertetését tekintette fő feladatának. 1946–48-ban az Állami Operaház szóló csellistája volt. Ezzel a zenei háttérrel, biztos hangszer ismerettel írta meg 1953-ban életműve reprezentatív darabját, a háromtételes Csellóversenyt, amelyért 1955-ben Kossuth-díjat kapott. A tételek tempójelzése mellett azok műfajára is utal a szerző: Poema, Ballada, Capriccio. Az est szólistája, a hangszer mindentudó mestere, Perényi Miklós huszonnégy évesen már lemezfelvételt készített a műből.

Robert Schumann 1845–46-ban, élete válságos időszakában írta II. szimfóniáját, amelynek ellenpontos szerkesztése az ez idő tájt tanulmányozott nagy előd, Bach zenéjének megismerésével magyarázható. Az első tétel a pontozott ritmusú, felfelé törekvő főtémából építkezik. A játékosan induló, perpetuum mobile-szerű második tételbe két trió ékelődik, hogy a bevezető zenei anyag démonikus átalakulásával érjen véget. A harmadik tétel a romantikus szimfónia irodalom egyik legmegrázóbb lírai vallomása. A művet vidám hangvételű negyedik tétel zárja.