Klasszikus

Opera a Dunán – Egy fesztivál nyitánya a Dunakanyarban

2021.08.25. 16:40
Ajánlom
A Dunakanyar Művészeti Fesztivált idén először rendezik meg a térség kikötőiben, Visegrádon, Nagymaroson, Zebegényben és Dömösön. A Duna itt a kultúra forrása is. Augusztus utolsó hétvégéjén pedig a Dunakanyar Művészeti Fesztivál – Operafesztivál monstre eseménysorát tartják négy napon át, augusztus 26-tól 29-ig kikötőkben, hajókon és a lábatlani Duna Színpadon. Ezzel búcsúztatják – miként az Operafesztivál művészeti vezetője, Bátori Éva művészeti vezető fogalmazott – „ezt az óvatosan szabaddá vált nyarat”. A belépés ingyenes.

A Kiváló művész-díjjal kitüntetett Bátori Éva operaénekes így vezeti fel a hosszú hétvégés, egyedülálló „vízi zenei” rendezvényt: „A Dunakanyar Művészeti Fesztivál – Operafesztivál, reményeim szerint, senkiben sem hagy majd kétséget: az opera mint műfaj ezer arcát megmutatva képes lenyűgözni minden korosztályt, rendhagyó körülmények között, formabontó közegben és módon, jóllehet soha nem engedve a műfaj rendkívül magas művészeti-szakmai feltételeiből. A műsor életre hívása során célunk az volt, hogy lehetőség szerint minden korosztálynak – a kisgyermekektől a megszállott operaértőkig és rajongókig – nyújtsunk a klasszikus zenéhez szorosan köthető szórakozási lehetőséget.

Nem titkolt szándékunk továbbá, hogy fesztiválunkkal az idelátogatók figyelmét egyúttal a Dunakanyar természeti szépségei, történelmi értékei és a hajózás örömei felé fordítsuk.”

image00021-163341.jpeg

A Noé bárkája című misztériumopera próbája (Fotó/Forrás: Bonecz Bendegúz)

A Dunakanyar Művészeti Fesztivál – Operafesztivál nyitánya augusztus 26-án 20 órától a lábatlani Duna Színpadon Benjamin Britten Noé bárkája című egyfelvonásos misztériumoperája lesz. Noét Haja Zsolt, Noé feleségét Kálnay Zsófia formálja meg. Közreműködik: a Budapesti Énekes Iskola (művészeti vezető: Mezei János és Bubnó Tamás), a debreceni Lautitia Gyermekkar (karnagy: Nemes József), Szulita és Dennis artistaművészek (Led Performers), Bonecz Franciska Yuki és Tóth Laura Mia balettnövendékek (Magyar Nemzeti Balettintézet – művészeti vezető: Radina Dace), valamint a Duna Szimfonikus Zenekar. Koreográfus: Mráz Kornélia. Karmester: Horváth Gábor. Rendező: Aczél András.

image00002-163341.jpeg

Aczél András rendező a Noé bárkája című misztériumopera próbáján (Fotó/Forrás: Bonecz Bendegúz)

Augusztus 27-én kezdetét veszi a „Hajózzunk operákkal” háromnapos zenei programsorozat a fesztivál keretében. Pénteken 10 órakor koncerthajó indul a budapesti MAHART kikötőből Visegrádra, ahol sokféle zenei műsor várja a közönséget, gyerekeket, felnőtteket, este pedig a Visegrádi Királyi Palota teraszán a Magyar Állami Operaház Zenekarának Gálakoncertjét hallgathatják meg, vezényel: Kocsár Balázs, a MÁO főzeneigazgatója. Szólisták: Gál Erika, Kovácsházi István, Palerdi András, Sáfár Orsolya, Szegedi Csaba és a V4 országok képviseletében fellépő művészek a Visegrádi Csoport megalakulása 30. évfordulójának tiszteletére.

Augusztus 28-án az „operahajó” Visegrádról startol 14 órakor, s három dunai állomáson (Nagymaros, Zebegény, Dömös) köt ki egy-egy koncertre. Augusztus 29-én 20 órakor az első Dunakanyar Művészeti Fesztivál – Operafesztivált a „Hazám, hazám” Gála zárja Lábatlanban, a Gerenday ház szabadtéri színpadán. Közreműködik az Óbudai Danubia Zenekar, karmester: Hámori Máté.

Az Operafesztivál a MAHART PassNave Személyhajózási Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériumának együttműködésében valósul meg.

 

Fejléckép: Haja Zsolt a Noé bárkája című misztériumopera próbáján (fotó: Bonecz Bendegúz)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Könyv

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Klasszikus ajánló

Leonidasz Kavakosz lép fel a Cziffra Fesztiválon

Igazi szenzáció, hogy tíz év után újra hazánkban koncertezik Leonidasz Kavakosz: május 25-én a Cziffra Fesztivál keretében a muzsikus Enrico Pacéval ad koncertet.
Klasszikus hír

Ismét a Világom Alapítvány támogatására buzdítanak a zeneakadémisták

Az idei évben is folytatódik a Diplomázók a Világom Alapítványért című kezdeményezés, amelynek során a Zeneakadémia végzősei arra kérik diplomakoncertjeik közönségét, hogy egy koncertjegy árával támogassák az alapítványt.
Klasszikus ajánló

Jótékonysági hangversenyre készül a Budapesti Vonósok

A zenekar folytatja többéves jótékonysági koncertsorozatát: április 19-i barokk estjükön a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Általános Iskola és Gimnázium részére gyűjtenek támogatást.
Klasszikus ajánló

Mediterrán ünnep – varázslatos tájakra hív a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje

A MÁV Szimfonikus Zenekar április 17-i hangversenye a mediterrán világba kalauzolja el a közönséget, Farkas Róbert, a zenekar vezető karmestere vezényletével és Farkas Gábor zongoraművész közreműködésével.