Klasszikus

„Opera-napok” a médiában

2005.08.22. 00:00
Ajánlom
A média érdeklődésének középpontjába került a Magyar Állami Operaház az elmúlt napokban. A hír- és nyilatkozatdömpinget az váltotta ki, hogy augusztus 17-i hatállyal lemondott Petrovics Emil főzeneigazgató. A neves zeneszerző az augusztus 1-jén kinevezett új vezetés tervei szerint nemcsak a heteken belül induló, s teljes egészében általa (és Szinetár Miklós, korábbi igazgató által) előkészített új évadot vezényelte volna le, de szerződésének lejárta után is számítottak volna rá tanácsadóként. Ez az elmúlt napok eseményeinek összefoglalója.

Miként arról a fidelio.hu is hírt adott, az Operaigazgatói pályázaton győztes csapat (Hegyi Árpád Jutocsa – főigazgató, Kesselyák Gergely – művészeti igazgató, Müller Péter Sziámi – stratéga és Dr. Kunos József – gazdasági tanácsadó) több ízben is kinyilvánította, hogy számítanak Petrovics Emil szakmai tudására és tapasztalatára, s ez a pályázatukban is szerepelt.

Miután a Népszava-Online beszámolt róla, hogy Petrovics Emil „kiszállt” a csapatból – melynek egyébként elmondása szerint soha nem is volt tagja –, megkeresésünkre a (volt) főzeneigazgató megerősítette a hírt, ám jelezte, hogy az indokairól és döntésének hátteréről majd Friderikusz Sándor műsorában, a „Szólás szabadsága” augusztus 21-i adásában beszél.

A tegnap esti műsorban azonban nem jelent meg, jelen volt viszont Hegyi Árpád Jutocsa, jelenlegi főigazgató, aki elmondta: mélyen sajnálja, hogy a „tanár úr” lemondott, hiszen tudása és tapasztalata nélkülözhetetlen az Operaházban, s nem tudja, mi áll lemondása hátterében. Friderikusz Sándor kérdésére, hogy mi lehet a Népszava-Online által Petrovicstól idézett mondat mögött – „a karriervágyak eléréséért egyeseknek, úgy tűnik, semmi sem drága.” –, Hegyi Árpád Jutocsa azt válaszolta, hogy feltételezése szerint a „tanár úrnak” az új intézményi felépítéssel kapcsolatban vannak kifogásai, nevezetesen, hogy Kesselyák Gergely művészeti igazgatóként a nála negyven évvel idősebb zeneigazgató fölé került volna az operaházi hierarchiában.

A Nap-kelte ma reggeli műsorában Betlen János műsorvezető vendége volt Petrovics Emil, aki elmondta, hogy miután az új vezetés az együttműködés mellett tett hitet, a kinevezésük óta eltelt időben egyetlen szakmai kérdéssel nem keresték meg. Meglátogatta ugyanakkor szigligeti házában a gazdasági tanácsadó, Kunos József, s köntörfalazás nélkül kijelentette, hogy Petrovics jobban tenné, ha lemondana, mivel a művészeti igazgató és a főzeneigazgató posztja nehezen lesz összeegyeztethető. Petrovics szerint Kunos ehhez még hozzátette, hogy lehetne zenei tanácsadó, s nem kell aggódnia: „fog kapni kitüntetéseket, meg mindent…”

Petrovics – elmondása szerint – ekkor döntött úgy, hogy lemond, s bár ezután Hegyi Árpád Jutocsa és Kesselyák Gergely is meglátogatták vidéki házában, kevésbé nyers formában ők is azt sugallták, hogy az a legegyszerűbb, ha távozik. Petrovics Emil felháborítónak tartja, hogy az új vezetés ígérete ellenére nem viszi végig az évadot, és – bár ezt még nem hozták nyilvánosságra – elhagynak bemutatókat. „Felháborító, hogy az ország egyetlen operaházában egyetlen bemutató lesz az évadban.” Kesselyák Gergelyről – korábbi asszisztenséről szólva – kijelentette, hogy tehetséges, „színházi vénával” megáldott zenészről van szó, de „messze nem ő a legjobb karmester az országban.”

Amikor a műsorvezető, Betlen János megköszönte Petrovicsnak, hogy nyilatkozott, s hívta volna a stúdió melletti szobában az adást végignéző Hegyi Árpád Jutocsát, Petrovics nem akart távozni: „Jutocsa az elmúlt időszakban négyszázszor nyilatkozott, én meg egyszer sem. Végig fogom mondani, amit szeretnék.” Elmondta, hogy nem ért egyet a pályázati rendszerrel, és elszomorítónak tartja a minisztérium hozzánemértését. „Kórházakból, iskolákból sok van, ott van értelme a pályáztatásnak, operaházból viszont csak egy. Ki kell nevezni valakit, és a döntésért vállalni a felelősséget, nem pedig egy olyan, néhány hetes pályázat nyomán dönteni, melyre bármelyik jöttment pályázhat.”

Hegyi Árpád Jutocsa is bejutott végül a stúdióba, s némileg ellentmondva a Petrovics lemondása fölött tanúsított, alig tizenkét órával korábbi csodálkozásának, elmondta, hogy valóban járt lenn Szigligeten Kunos, s hogy az ottani beszélgetésen „sajnálatos túlkapás történt.” Ismételten sajnálatát fejezte ki a „tanár úr” lemondása miatt, de biztosított mindenkit afelől, hogy a dolgok mennek tovább a maguk útján. A műsorvezető kérdésére, hogy valóban maradnak-e el bemutatók az új évadban, az új főigazgató úgy válaszolt, hogy erről nincs szó, bár gondolkoznak azon, miként lehetne a nehéz gazdasági helyzeten könnyíteni. Hozzátette, hogy ha el is marad valami az idén, azt egy későbbi – gazdaságilag már konszolidált – időszakban természetesen be fogják mutatni.

Visszatérve a lemondott főzeneigazgatóra, Hegyi Árpád Jutocsa elmondta még, hogy rendeltek tőle egy új operát 2007-re, és reméli, hogy a konfliktus rendeződni fog: „a tanár úr kap majd a házban egy szobát „Petrovics Emil” felirattal mindenféle rang nélkül, és egy zongorát, ahol nyugodtan komponálhat.” – fejezte be a beszélgetést az Operaház új főigazgatója.

Petrovics Emil a saját álláspontjáról részletes cikkben számol be a mai Népszabadságban. A Miért mondtam le? című írásban beszél egykori tanítványaihoz fűződő kapcsolatáról, lemondásának körülményeiről és az államigazgatás tehetetlenkedéseiről. A cikk az alábbi internetes oldalon olvasható.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Közös nyelven zenélünk” – Újjáalakult a Kelemen Kvartett

Két éve ideiglenesen feloszlott, most újjáalakult az elmúlt évtized legsikeresebb kamarazenei együttese. A két alapító, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin Vashti Mimosa Hunter csellóművésszel és Jonian Ilias Kadesha hegedűművésszel a Bartók Tavasz fesztiválon mutatkoznak be. Nem akármilyen vállalással: két koncerten Bartók hat vonósnégyesét adják elő.
Vizuál

Bemutatták a Természetes fényt a Berlinalén – A sajtóvisszhangokból válogattunk

Kedden, a Berlinale második napján mutatták be Nagy Dénes Természetes fény című nagyjátékfilmjét. A magyar alkotást méltató külföldi kritikákból válogattunk.
Klasszikus

Bartók nevét viseli a Müpa új fesztiválja

Online zajlik a Bartók Tavasz Művészeti Hetek április 2. és 18. között. Nemcsak a Müpából, hanem Európa neves hangversenytermeiből is közvetítenek koncerteket, amelyeket a közönség ingyenesen láthat a képernyőkön. Mutatjuk, milyen programok lesznek.
Plusz

Anthony Hopkins… ááá, ehhez már nem lehet mit hozzátenni!

A hazai sajtón is végigsöpört a 83 éves angol színészlegenda legújabb videója. Nézze meg, hányféleképp találtak rajta fogást az egyes orgánumok. Szubjektív sajtószemle
Színház

Lőrinczy György a Szentendrei Teátrum új vezetője

Az idén ötvenegy éve alapított Szentendrei Teátrum élén Lőrinczy György a korábbi igazgatót, Vasvári Csabát váltja, aki nem indult újra a pozícióért.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Egy egész nap Mozart bűvöletében – Íme a Mozart-nap teljes programja!

A Concerto Budapest élőben közvetíti a 3+1 koncertből és egy exkluzív körkapcsolásból álló nagyszabású Mozart-napját. A nap sztárszólistája Angela Hewitt. Egy újonnan felfedezett mű, a D-dúr Allegro is elhangzik.
Klasszikus interjú

„Közös nyelven zenélünk” – Újjáalakult a Kelemen Kvartett

Két éve ideiglenesen feloszlott, most újjáalakult az elmúlt évtized legsikeresebb kamarazenei együttese. A két alapító, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin Vashti Mimosa Hunter csellóművésszel és Jonian Ilias Kadesha hegedűművésszel a Bartók Tavasz fesztiválon mutatkoznak be. Nem akármilyen vállalással: két koncerten Bartók hat vonósnégyesét adják elő.
Klasszikus hír

Bartók nevét viseli a Müpa új fesztiválja

Online zajlik a Bartók Tavasz Művészeti Hetek április 2. és 18. között. Nemcsak a Müpából, hanem Európa neves hangversenytermeiből is közvetítenek koncerteket, amelyeket a közönség ingyenesen láthat a képernyőkön. Mutatjuk, milyen programok lesznek.
Klasszikus ajánló

Csajkovszkij legnépszerűbb zongoraversenyével lép fel Farkas Gábor

Farkas Gábor zongoraművész közreműködésével ad online hangversenyt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Nánási Henrik vezényletével csütörtökön a Zeneakadémiáról.
Klasszikus online közvetítés

Feledkezzünk bele a klasszikus zene dallamaiba!

A Filharmónia Magyarország novemberben nyitotta meg virtuális koncerttermét, így a vírushelyzethez alkalmazkodva folytatják missziójukat és népszerűsítik a klasszikus zenét. Az élő közvetítések a Filharmónia közösségi oldalain követhetőek. Márciusban közel húsz koncerten hallhatja a közönség hazánk legkiválóbb zenekarait, művészeit.