Színpadi mű, zongoraverseny és mise – a Szent István Filharmonikusok következő hangversenyének műsora a romantikus zene három fontos, ám a korszak más-más oldalait megmutató műfajából áll össze. Elsőként Franz Schubert alkotása hangzik el. A legtöbbek által talán dalköltőként ismert komponista a színpad világa iránt is érdeklődött, több operája is fennmaradt, habár ezek csak ritkán kerülnek színre. Az újságíróként és költőként is tevékenykedő Helmina von Chézy Rosamunde, Ciprus királynője című darabja is megihlette, amely a titokban pásztorlányként nevelkedő trónörökös romantikus toposzát dolgozza fel. A színpadi kísérőzenének legismertebb része az ezen a hangversenyen is felhangzó nyitány, amely önálló koncertszámként, de még könnyűzenei, illetve táncfeldolgozásban is népszerűvé vált.

Frédéric Chopin két zongoraversenye közül a műsoron szereplő f-moll versenyműre szokás másodikként hivatkozni, mivel ez jelent meg később nyomtatásban, ám a zeneszerző már 1829 őszén belekezdett. Korábban is mutatták be, mint az e-moll zongoraversenyt, 1830. márciusában, néhány héttel az ifjú komponista huszadik születésnapja után, aki maga játszotta műve szólóját.

legnagyobb valószínűséggel az énekesnő Konstancja Gładkowska iránt. A csodaszép dallamok ezúttal a hangszer egy különösen poétikus művésze, Gyöngyösi Ivett előadásában szólalnak majd meg.

A műsor második felében a magyar történelem egy fontos fordulópontját idézik meg: Liszt Ferenc 1867-ben, Ferenc József magyar királlyá koronázása alkalmából írta meg Koronázási miséjét. Már a mű létrejötte sem volt viszontagságoktól mentes, hiszen a bécsi udvar egy saját zeneszerzőt akart a jeles alkalomra felkérni, ám a magyar szellemi élet képviselőinek egy csoportja (köztük olyan jelentős zeneszerzők, mint Erkel Ferenc vagy Mosonyi Mihály) Erzsébet császárnéhoz fordult, hogy eszközölje ki Liszt számára a megbízást. A magyar urak kérelme végül sikert aratott, így a komponista nekiállhatott művének, amelyben – mint egy levelében később megjegyzi – két, számára különösen fontos témát, magyarságát és katolikus hitét írta bele. Utóbbit a műben felbukkanó gregorián dallamok képviselik, amelyek hallatán szinte egy középkori katedrálisban érezhetjük magunkat.

Ferenc József magyar királlyá koronázása, Eduard von Engerth festménye (Fotó/Forrás: Wikimedia Commons)

A magyaros téma már sokkal problematikusabbnak számított a korban, mivel

A Habsburgok elleni lázadást szimbolizáló, betiltott mű szerepeltetése igen merész tettnek számított, nem csoda hát, hogy a komponista nem nyerte el az udvar rokonszenvét, a koronázási ünnepségre nem is kapott hivatalos meghívót. Ám a fennmaradt visszaemlékezések szerint az utcákon összegyűlő tömeg bőségesen kárpótolta Lisztet a mellőzöttségért, mikor a zeneszerző még az ünnepély befejezése előtt hazaindult, az utcákon sorfalat álló, a díszmenetre várakozó sokaság lelkes ünnepléssel fogadta. A Koronázási mise ma ismert alakja egyébként nem egyezik meg teljesen azzal, ami 1867. június 8-án a Mátyás-templomban elhangzott, a Graduale tételt a komponista két évvel később írta hozzá, amikor az alkotás nyomtatásban is megjelent.

Művében Liszt Ferenc négy szólistát és vegyeskart is alkalmaz, ezen az estén az énekszólamokat Geszthy Veronika, Szolnoki Apollónia, Papp Balázs és Erdős Róbert, valamint a Szent István Király Oratóriumkórus fogja megszólaltatni. A hangverseny karmestere Záborszky Kálmán.

Fejléckép: Záborszky Kálmán (fotó/forrás: Németh Szabolcs / Szent István Filharmonikusok)