Klasszikus

Orgona mesterkurzust tart Karosi Bálint és Szabó Balázs

2022.05.13. 09:25
Ajánlom
Közösségi programokkal, koncertekkel és az orgona rejtelmeivel várja a jelentkezőket július 4. és 9. között a Budapest Orgona Mesterkurzus. Karosi Bálint és Szabó Balázs azok jelentkezését várja, akik mind a középfokú, mind a nehéz orgonarepertoárt jól ismerik.

A kurzus célja Johann Sebastian Bach és a német romantika zeneműveinek autentikus megszólaltatása. Az egy hét során a résztvevők elmélyíthetik hangszeres technikai tudásukat, és közelebb kerülhetnek a zeneművekhez.

A Budapest Orgona Mesterkurzus minden korosztályból várja magyar és külföldi zenészek jelentkezését 2022. június 1-ig.

A jelentkezők négy órán vehetnek részt, és két koncerten is bemutatkozhatnak a közönségnek. Gyakorlásra lesz lehetőség a környékbeli templomokban.

A Yale Egyetemen doktorált Karosi Bálint tanítványai a Hold utcai Református Egyházközösség Templomában, türingiai stílusú barokk orgonán Bach műveit szólaltathatják meg. A New Yorkban élő zeneszerzőtől nemcsak a legnagyobb komponistáról, de az improvizációs technikáról is sokat tanulhatnak.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója, a Hollandiában PhD fokozatot szerző Szabó Balázs a Mária utcai Jézus Szíve Jezsuita Templomban, a német romantikus stílusú Wegenstein orgonán tartja egyéni óráit.

A történelmi orgonák szakértőjével a növendékek a 19. és 20. századi zeneszerzők műveivel foglalkozhatnak.

Karg-Elert, Rheinberger, Reger és Liszt művei különösen jól szólnak az Aeris által épített hangszeren.

A program során június 6-án a kurzus tanárai adnak koncertet a Deák téri evangélikus templomban, 7-én és 8-án pedig a növendékek hangversenyére kerül sor. A kurzust július 9-én este fél nyolckor Karosi Bálint koncertje zárja a Jézus Szíve Jezsuita Templomban.

Fejléckép: Karosi Bálint (forrás: Karosi Bálint honlapja)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Vizuál

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Plusz

Készülj a nyárra a Fidelio júniusi számával!

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. júniusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

A Tetris játék zenéjére írt orgonadarabbal nyert a magyar művészhallgató

A rangos nemzetközi Rachel Laurin Zeneszerzői Versenyen a győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának klasszikus orgonaművész-hallgatója, Májer Zoltán lett az első helyezett. A pályázatra többek között ausztrál, német és egyesült államokbeli alkotók nyújtottak be műveket.
Klasszikus ajánló

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Klasszikus interjú

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Klasszikus ajánló

Német requiem és kortárs kórusművek – a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye a Zeneakadémián

A MÁV Szimfonikus Zenekar következő hangversenyére május 29-én, 19 órakor kerül sor a Zeneakadémián. Az est fő műsorszáma Johannes Brahms mélyen spirituális, emberközpontú gyászműve, az Ein deutsches Requiem, azaz a Német requiem.
Klasszikus ajánló

Elfeledett kincseket is hallhatunk a Haydneum Egyházzenei Fesztiválon

Május 30. és június 7. között a szakrális zeneművészet ismert és a nagyközönség előtt mindeddig rejtve maradt gyöngyszemeivel ismerkedhet meg az a zenerajongó, aki ellátogat az Egyetemi templomba.