Klasszikus

Orgonabemutató a Mátyás-templomban

2008.06.19. 00:00
Ajánlom
Egyedülálló programsorozat indult nemrég a Fidelio fórumosainak civil kezdeményezésében: neves építők és orgonaművészek mutatják be ingyenes program keretében az érdeklődőknek a fővárosi és vidéki templomok, koncerttermek legszebb, legérdekesebb orgonáit. Ezúttal a Mátyás-templomi bemutatóról olvashatnak beszámolókat.

Rimanóczy Zoltán beszámolója

Beszámolómat azzal a ténnyel kezdeném, hogy még sosem voltam egy, a Fidelio Fórum által szervezett ilyen rendezvényen sem. Gondolkodtam is rajta, hogy belefér-e a programomba péntek este, vagy nem, de nagyon nagy hibát követtem volna el, ha úgy döntök, nem megyek el.

A program első részeként Hock Bertalan, a templom orgonistája tartott informatív tájékoztatót a templom történetének főbb állomásairól, valamint az évtizedek során a templomban használt különböző orgonákról. Ezután az alsó kis orgonán egy darabot játszott, míg a felső nagy orgonán három különböző, számomra ismeretlen, darabot, melyekből meghallhattuk a különböző regisztereken keresztül az orgona tudását. Ez már magában nagy élmény volt, hiszen ebben a templomban vagy csak miséken lehet hallani az orgonát, vagy drága koncerteken. Ezek után lehetőségünk nyílt kisebb csoportokban a kórusra felmenni és ott megnézni és meghallgatni, ahogy a jelenlévő amatőr orgonisták (gyerekek, fiatalok, idősebbek, fiúk és lányok) kipróbálják a hangszert, természetesen Hock művész úr jelenlétével, aki a regisztereket segített beállítani, vagy kottát lapozott. Itt jegyezném meg, hogy az amatőr játékosok szerintem olyan virtuózan és nagyszerűen játszottak német és francia, klasszikus és modern darabokat, hogy meg nem mondtam volna, hogy nem profi zenészek, egészen lenyűgöző volt! Miután mindenki játszott aki akart, Hock Bertalan – mintegy keretet adva az estének – eljátszott még egy darabot szinte az összes regisztert bekapcsolva. Még ezt követően válaszolt azokra a kérdésekre, amiket a jelenlévők intéztek hozzá. Annak ellenére, hogy számomra ez a rész teljesen kínai volt, érdekesnek ítéltem meg, és komolyan kedvet kaptam ahhoz, hogy egy kicsit beleássam magam a szakmai nyelvbe, és a következő ilyen alkalomkor már felkészültebben jelenjek meg. Ahhoz képest, hogy én körülbelül egyórás alkalomra gondoltam, a helyszínt 3,5 óra után hagytuk el, ebből 2,5 órát a kóruson töltöttem a fantasztikus hangorkánban. Az orgona hangzása közben meg tudtam feledkezni a gondjaimról, és teljesen át tudtam magam adni a zenének.

Nagyszerű élmény volt ez minden tekintetben, nagyon sajnálom, hogy csak most kapcsolódtam be ebbe a programsorozatba, és hogy lemaradtam az előző alkalmakról (szerencsére ezek ismétlődnek, csak túl ritkán). Az emberek ritkán látják az orgonistát játszani a hangszer természetéből adódóan, de itt lehetőség nyílt rá, hogy lássuk a kéz- és lábjátékot, ami egészen egyszerűen hihetetlen... Meg hát azért mégiscsak, hányan mondhatják el magukról, hogy a Mátyás templom nagyorgonájának lábánál időztek 2,5 órát és töltődtek fel szellemileg?

Köszönet illeti a szervezőket a fórumos ötlet megvalósításáért, alig várom, hogy április legyen, és felcsendüljön a Pannonhalmi Apátság orgonája.

Tarlós András beszámolója

Mivel most először vettem részt ilyen rendezvényen, először is szeretném megköszönni ennek a bemutatósorozatnak a létrehozását. Ez kiváló lehetőség arra, hogy egyre több ember megismerkedhessen ezzel a nagyszerű hangszerrel.

A budavári Nagyboldogasszony-templom orgonájának bemutatása óriási élmény volt a számomra. Már sokszor hallhattam az orgonát a vasárnap esti koncertsorozatok során, de így, testközelből teljesen más az élmény.

Érdekes volt Hock Bertalannak anekdotákkal színezett ismertetése, amelyet az orgona, illetve az orgonák történetéről tartott. Egyetlen megjegyzésem lenne ezzel kapcsolatban. Szívesen hallottam volna néhány részletesebb információt - bár ez lehet, hogy csak az én műszaki beállítottságom miatt van így – az adott orgona felépítéséről, működéséről (hiszen az orgonák között sincs szinte két egyforma). Az ismertetést követően hallott darabok összeállítása nagyon jó választás volt, az orgona lehetőségeiből nagyon sokat megmutatott. Külön öröm volt, hogy magyar szerző műve is hallható volt.

Ezután pedig a program csúcsa volt az orgona megtekintése. A templom sajátos akusztikája miatt a karzatra felérve új oldaláról ismerhettük meg az orgona hangzását. Öröm volt hallgatni az orgonát, miközben azt sokan kipróbálhatták.

Előre várom a következő alkalmat és remélem, hogy az ország még nagyon sok orgonáját ismerhetjük meg hasonlóan színvonalas bemutatók során

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Egyik húzza a másikat – Almási Miklós bejegyzése

Valami titkos versenyfélének tűnhet az a csoporthatás, ahogy a klasszikus zene korszakos alakjai egymás mellett és által jutottak el a csúcsig. Almási Miklós Széchenyi-díjas esztéta, filozófus, esszéíró vendégcikke.
Plusz

Szabó T. Anna: „Elkötelezem magam az irodalommal. Mindörökké.”

Egy 1988-ból származó naplórészletet osztott meg néhány nappal ezelőtt közösségi oldalán Szabó T. Anna költő.
Plusz

Hátborzongatóan szép történet áll Bereményi Géza legnépszerűbb dalszövege mögött

A Kossuth-díjas művészt egy rádióműsorban kérdezték halhatatlanságról és a Nagy utazás című számáról, válaszul azonban az egyik legkedveltebb Cseh Tamás-dal, a Csönded vagyok keletkezésének történetét osztotta meg, amelynek versszakaiban valójában párbeszédet folytat egy elhunyt fiúval.
Plusz

Cate Blanchett Virág Emesétől tanult zongorázni a Tár című filmhez

A színésznő egy fiktív női karmestert alakít a Todd Field által rendezett életrajzi filmben. A figura életre keltéséhez karmesteri és zongoratanulmányokat is folytatott, ez utóbbit Virág Emese segítségével.
Zenés színház

Nézze vissza Mundruczó Kornél müncheni Lohengrin-rendezését!

December 3-án mutatta be a Bajor Állami Opera Wagner Lohengrinjét Mundruczó Kornél rendezésében. Az előadást a színház saját streamingfelülete és a BR-Klassik is közvetítette, ahol vissza is nézhető a produkció.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

„Az intuíció vezet” – Beszélgetés Tabajdi Ádám orgonaművésszel

Tabajdi Ádám az orgonistavilág sokoldalú alakja. Kívül-belül ismeri a hangszert és irodalmát, gyakornok volt a párizsi Notre-Dame-ban, számos rangos, nemzetközi versenyen szerepelt már sikerrel és előkészületben van egy átiratának kottás kiadása. Az MVM Zrt. jóvoltából Junior Prima Díjjal kitüntetett művész azt is elárulta, mit gondol a versenyekről, és milyen orgonát választana magának.
Klasszikus videó

Három nyelven csendül fel a Csendes éj a Danubia Zenekar és a Máltai Szimfónia videójában

Hátrányos helyzetű gyerekekkel rögzítették a Csendes éj című klasszikus karácsonyi dalt, amely lovári, angol és magyar nyelven csendül fel Lakatos Mónika, Nótár Mary és Takács Nikolas, valamint a Szent Efrém Férfikar közreműködésével.
Klasszikus hír

Elmarad Nina Stemme áriaestje a Müpában

Az intézmény tájékoztatása alapján a világhírű svéd szoprán lemondta december 7-re tervezett Wagner-estjét, így a koncertre szóló jegyeket az intézmény visszaváltja.
Klasszikus ajánló

Kállai Ernő lesz az Anima Musicae vendége

December 9-én egy újabb zseniális művész, Kállai Ernő foglalja el az Anima Musicae kamarazenekar koncertmesteri székét a Nádor Teremben, ahol szólójátékával is megajándékozza a közönséget.
Klasszikus magazin

Egyik húzza a másikat – Almási Miklós bejegyzése

Valami titkos versenyfélének tűnhet az a csoporthatás, ahogy a klasszikus zene korszakos alakjai egymás mellett és által jutottak el a csúcsig. Almási Miklós Széchenyi-díjas esztéta, filozófus, esszéíró vendégcikke.