Klasszikus

Orgonakoncert-sorozat indul Kőbányán

2010.04.22. 00:25
Ajánlom
A kőbányai Szent László templomban a helyi önkormányzat támogatásával orgonahangverseny-sorozatot rendeznek. Április 24-én Elekes Zsuzsa játszik.

Az első koncertre április 24-én este háromnegyed hétkor kerül sor, melynek szólistája Elekes Zsuzsa Liszt-díjas orgonaművész lesz. Műsorán két Bach-mű mellett igazi ritkaságok szerepelnek, a múlt század elejének egy holland, egy francia, egy magyar és egy belga mesterétől (Gerard Bunk: Legende, Joseph Bonnet: Elfes, Antalffy-Zsiross Dezső: Éji dal, Joseph Jongen: Sonata Eroica).

Elekes Zsuzsa a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián végezte tanulmányait, Lehotka Gábor és Gergely Ferenc tanítványaként, ahol 1978-ban kitüntetéssel szerzett orgonaművészi és zongoratanári diplomát. 1978-1980-ig Lipcsében tanult tovább Hannes Kästnernél, a Tamás-templom orgonistájánál. Több nemzetközi orgonaversenyen lett díjazott, 1980-ban, Lipcsében megnyerte a Nemzetközi Bach verseny I. díját. 1980 óta a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola orgonatanára. Nagy sikerrel szerepelt Európa szinte valamennyi országában, valamint Japánban. Játékát eddig 15 hanglemezen és CD-n örökítették meg, melyek Magyarországon, Hollandiában illetve Németországban jelentek meg. 1986-ban a Liszt Társaság, 1988-ban a Cziffra alapítvány kitüntetését vehette át Liszt előadásaiért. 1994-ben állami Liszt díjat kapott művészeti tevékenységéért. Hangversenyein elsősorban Liszt, Bach, Reger, a német romantika és a XX. századi magyar szerzők műveit játssza.

A kőbányai sorozat keretében megrendezendő további koncertek időpontjai és fellépői: május 29. - Pálúr János, június 19. - Deák László, augusztus 28. - Horváth Márton Levente, szeptember 25. - Szabó Balázs, október 30. - Virágh András Gábor.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Cate Blanchett Virág Emesétől tanult zongorázni a Tár című filmhez

A színésznő egy fiktív női karmestert alakít a Todd Field által rendezett életrajzi filmben. A figura életre keltéséhez karmesteri és zongoratanulmányokat is folytatott, ez utóbbit Virág Emese segítségével.
Plusz

Szabó T. Anna: „Elkötelezem magam az irodalommal. Mindörökké.”

Egy 1988-ból származó naplórészletet osztott meg néhány nappal ezelőtt közösségi oldalán Szabó T. Anna költő.
Klasszikus

Egyik húzza a másikat – Almási Miklós bejegyzése

Valami titkos versenyfélének tűnhet az a csoporthatás, ahogy a klasszikus zene korszakos alakjai egymás mellett és által jutottak el a csúcsig. Almási Miklós Széchenyi-díjas esztéta, filozófus, esszéíró vendégcikke.
Plusz

Hátborzongatóan szép történet áll Bereményi Géza legnépszerűbb dalszövege mögött

A Kossuth-díjas művészt egy rádióműsorban kérdezték halhatatlanságról és a Nagy utazás című számáról, válaszul azonban az egyik legkedveltebb Cseh Tamás-dal, a Csönded vagyok keletkezésének történetét osztotta meg, amelynek versszakaiban valójában párbeszédet folytat egy elhunyt fiúval.
Klasszikus

Pozsonyban díjazták a Magyar Rádió Gyermekkórusát

A Pozsonyban megrendezett nemzetközi kórusversenyen 16 éven aluli kategóriában a legmagasabb minősítést kapta a Magyar Rádió Gyermekkórusa, akik Walter Judit és Dinyés Soma karnagyok vezényletével adták elő műsorukat.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Egyik húzza a másikat – Almási Miklós bejegyzése

Valami titkos versenyfélének tűnhet az a csoporthatás, ahogy a klasszikus zene korszakos alakjai egymás mellett és által jutottak el a csúcsig. Almási Miklós Széchenyi-díjas esztéta, filozófus, esszéíró vendégcikke.
Klasszikus ajánló

Fesztivállal emlékeznek César Franck születésének 200. évfordulójára

A Franck Fesztivál fókuszában egy eredeti Debain-harmónium és a pesti Jézus Szíve Jezsuita Templom frissen felújított orgonája áll. A hangszereken egy kétnapos mesterkurzus után elhangzik Franck összes harmónium- és orgonaműve is.
Klasszikus hír

Pozsonyban díjazták a Magyar Rádió Gyermekkórusát

A Pozsonyban megrendezett nemzetközi kórusversenyen 16 éven aluli kategóriában a legmagasabb minősítést kapta a Magyar Rádió Gyermekkórusa, akik Walter Judit és Dinyés Soma karnagyok vezényletével adták elő műsorukat.
Klasszikus gyász

Elhunyt Thür Sylvia hárfaművész

A művész négy évtizeden át volt a Magyar Állami Operaház Zenekarának oszlopost tagja, turnékon, hangversenyeken is rendszeresen részt vett. Halálhírét az intézmény osztotta meg közösségi oldalán.
Klasszikus interjú

„Kapcsolatot teremteni a fentiekkel” – Beszélgetés Oláh Patrikkal

Alighogy kitüntetéssel lediplomázott, már tanít is a Zeneakadémián. Ő komponálta a zenetörténet első lovári nyelvű miséjét, és döntőbe jutott az idei Bartók Világversenyen. Oláh Patrik zeneszerző gazdag díjgyűjteménye nemrég az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima Díjjal bővült.