Klasszikus

Orgonára táncolnak a Müpában

2014.04.29. 22:15
Ajánlom
Az orgona és a tánc sokrétű kapcsolódási lehetőségét mutatja be a Művészetek Palotájában május 6-án Fassang László és a 25. jubileumát ünneplő Közép-Európa Táncszínház közös estje. Az „Elzenélt tánc, eltáncolt zene” koncert programjában többek között Rameau, Bach, Mozart és Ligeti művei vezetik a hallgatót, miközben a szóló orgonadarabokat koreográfiával kísért orgonajáték váltja.

A Művészetek Palotája orgonakoncertjein már eddig is megtapasztalhattuk a műfaji határtalanságot. Az orgonamuzsikát kísérte már irodalom, fény- és a filmművészet, nép- és világzene, koreográfia azonban még sosem. Fassang László orgonaművész és Kun Attila koreográfus közös gondolkodásának eredményeként született meg az a különleges előadás, amely első alkalommal mutat rá az orgona és a tánc kapcsolatára. Az első részben a múltban kalandozunk, és táncos kötődésű darabok játsszák a főszerepet. Először Jean-Philippe Rameau egy indiánokból álló táncegyüttes 1725-ös párizsi fellépése hatására készült operabalettjének orgonára adaptált részletei csendülnek fel. Az ezt követő három mű, Buxtehude, Bach és Mozart fúgáinak közös gyökerét a „legvidámabb" tánctípus, a gigue adja. A szólóorgonás részt a 2. világháborúban hősi halált halt francia orgonistazseni, Jehan Alain legjelentősebb műve, a Három tánc zárja.

 Az est második felében korunk zenéi csendülnek fel. Olyan darabok szólalnak meg, melyek születésében nem játszott szerepet a tánc, viszont magukban hordozzák a lehetőségét. Az átmenetet Alain Három táncának középső tétele - Temetési tánc egy hősi emlék tiszteletére - biztosítja, amely újra elhangzik, immár a Közép-Európa Táncszínház művészeinek koreográfiájával kísérve. Ezután Ligeti műve, az ősrobbanáshoz hasonlítható Volumina egy hangokon, harmónián és ritmuson túli dimenzióba vezet el minket. A művekhez Kun Attila olyan egybefüggő koreográfiát álmodott, amely az orgonában mint hangszerben rejlő szakralitást, a Teremtő és az emberi világ közötti kommunikációt jeleníti meg a tánc és más látványelemek felhasználásával.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Hiába fest jobban Szűz Mária a restaurálás után, a tulajdonos reklamál

Ez már nem az, akit ismert és szeretett, állítja, miután egy restaurátor szebb küllemet varázsolt a szobrának. Akár bíróság elé is kerülhet az ügy. Inverz „bundás Krisztus”-eset Lengyelországból.
Plusz

Ezek a 75 éves David Gilmour kedvenc Pink Floyd-dalai

Ma ünnepli 75. születésnapját David Gilmour, a Pink Floyd szólógitárosa, aki egyébként a basszusgitártól a billentyűkön át a szaxofonig számos hangszeren játszik, mégis karakteres húrhajlításairól, összetéveszthetetlen soundjáról és kitartott hangjairól ismerünk.
Vizuál

90 év után bukkant fel a magyar származású Amrita Sher-Gil festménye

Az indiai Frida Kahlóként is emlegetett magyar származású festőnő portréja akár a 2,8 millió dolláros (849 millió forint) leütési árat is elérheti a Christie's aukciósház árverésén.
Színház

Upor László beszélgetéssorozatot indít az eTrafón

Véget ért a Trafó TudásTrambulin sorozata, a nézők azonban nem maradnak online műsor nélkül: március 10-én indul a Világhazafiak, amelyben Upor László olyan magyarokkal beszélget, akiket bár számos alkalommal láthatunk Magyarországon, külföldön is jelentős sikereket értek el.
Jazz/World

A zene szép, komoly játék – interjú Dresch Mihállyal

Traktoron nem szól a blues, de a csendben előjön az ének. Dresch Mihályt többszörösen díjazta a Fonó közönsége, ez alkalommal beszélgettünk vele. Arról, hogy mit jelent a népzene, és miben osztozik a jazzel, és arról, hogy miért férhet meg több dudás egy csárdában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus videó

Billy Joel-dallal köszönti a hölgyeket a Song Factory Budapest

Az Uptown Girl a cappella változatával, az autószerelő műhelyből köszönti a nőket a Song Factory Buudapest kórus. „Anyák, nővérek, barátok! Köszönjük, hogy vagytok nekünk!” – üzenik.
Klasszikus gyász

Elhunyt Dmitrij Baskirov orosz zongoraművész

Nyolcvankilenc éves korában elhunyt az orosz zongoraművész és tanár, Dmitrij Baskirov. Hosszú pályája során magyar tanítványai is voltak.
Klasszikus ajánló

Egy egész nap Mozart bűvöletében – Íme a Mozart-nap teljes programja!

A Concerto Budapest élőben közvetíti a 3+1 koncertből és egy exkluzív körkapcsolásból álló nagyszabású Mozart-napját. A nap sztárszólistája Angela Hewitt. Egy újonnan felfedezett mű, a D-dúr Allegro is elhangzik.
Klasszikus interjú

„Közös nyelven zenélünk” – Újjáalakult a Kelemen Kvartett

Két éve ideiglenesen feloszlott, most újjáalakult az elmúlt évtized legsikeresebb kamarazenei együttese. A két alapító, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin Vashti Mimosa Hunter csellóművésszel és Jonian Ilias Kadesha hegedűművésszel a Bartók Tavasz fesztiválon mutatkoznak be. Nem akármilyen vállalással: két koncerten Bartók hat vonósnégyesét adják elő.
Klasszikus hír

Bartók nevét viseli a Müpa új fesztiválja

Online zajlik a Bartók Tavasz Művészeti Hetek április 2. és 18. között. Nemcsak a Müpából, hanem Európa neves hangversenytermeiből is közvetítenek koncerteket, amelyeket a közönség ingyenesen láthat a képernyőkön. Mutatjuk, milyen programok lesznek.