Az elképesztő gazdagságú orgonarepertoár sajátos keresztmetszetét nyújtó este történetei és anekdotái minden bizonnyal egyetlen nagy történetté fognak összeállni, e történet – és nem mellesleg a hangverseny műsorának – középpontjában Johann Sebastian Bachhal. Hiszen a kortársak számára "amszterdami Orfeuszként" ismert Jan Pieterszoon Sweelinck (1562–1621) a 17. század legjelentősebb orgonistáit tanította, azokat, akik megteremtették a nagy hatású észak-német tradíciót, amely nélkül Dietrich Buxtehude (1637–1707) életműve aligha volna elképzelhető, s jól ismert a történet, ahogyan az ifjú Bach elgyalogolt Arnstadtból a távoli Lübeckbe, hogy az idős mestert hallja orgonálni. És ha a 17. századi orgonairodalom Bachhoz vezet, kis túlzással azt mondhatjuk, hogy valamennyi utána következő zeneszerző őt tekintette kiindulópontnak, amikor orgonára komponált, legyen szó akár Liszt Ferencről, akár a 20. század legjelentősebb francia orgonakomponistáiról, Jehan Alainról vagy Olivier Messiaenről.

A Mácsai Pál által elmesélt történetek persze nemcsak a zeneirodalom fontos szerzőiről és darabjairól szólnak, hiszen belőlük a hangszer története is kirajzolódik: az a hosszú és izgalmas fordulatokban gazdag út, amelyet az orgona a 16. század közepétől a 21. század elejéig, Antonio de Cabezón (1510 k.–1566) hangszerétől a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem monumentális orgonájáig bejárt. És hogy Wolfgang Amadeus Mozart születésnapján éppen az orgona kap főszerepet a Művészetek Palotájában, az ellen talán a "salzburgi csoda" sem tiltakozna, mert bár nem komponált kifejezetten orgonára, a hangszerhez való viszonyát jól tükrözi 1777. október 18-i levelének egy részlete: "Amikor azt mondtam Stein úrnak, hogy nagyon szeretnék játszani az orgonáján, mivel az orgona a szenvedélyem, csodálkozva nézett rám. – Maga, a neves Clavierist szeretne egy olyan hangszeren játszani, melyben nincs semmi finomság, semmi kifejezés, melyen nem játszható se piano, se forte, mely mindig ugyanúgy szól? – kérdezte. – Számomra ennek semmi jelentősége – feleltem. – A szemem és a fülem számára az orgona lesz mindig is a hangszerek királya."

(2009. január 27. 19:30 Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - "Orgona−sztorik"– Fassang László és Mácsai Pál estje; Sweelinck, Frescobaldi, Bach, Buxtehude, Liszt és Alain művei)