Klasszikus

Örömkoncert a Hősök terén

2003.07.14. 00:00
Megosztom
Örömkoncert címmel Európa eddigi legnagyobb kórushangversenyét rendezik meg a Hősök terén augusztus 19-én este, a kormány döntése nyomán.

A koncerten a legjobbak közül kiválogatott honi gyerek- és felnőttkórusok, valamint hivatásos együttesek tesznek tanúbizonyságot a hazai kórusélet kiemelkedő színvonaláról és a Kodály-módszer eredményeiről – közölték a szervezők. A fellépők között lesz két határon túli együttes is, a Kolozsvári Magyar Opera és a Partiumi Keresztény Egyetem kórusa. A hangszeres kíséretet a leghosszabb ideje működő magyar amatőr ifjúsági együttes, az 1954-ben alapított Szent István Király Szimfonikus Zenekar adja Záborszky Kálmán vezényletével. A rendezvényre százezres közönséget várnak.

A hangversenynek hozzávetőleg négyezer-ötszáz szereplője lesz – tudtuk meg a program igazgatójától. Papp György érdeklődésünkre elmondta: a százhárom meghívott kórus négyezer, a zenekar kétszázötven tagból áll majd, és a technikai-kiszolgáló személyzet létszáma is eléri a kétszázötvenet. Az énekeseket és a zenészeket a tér teljes szélességében megépítendő színpadon helyezik el, a publikum részint a téren, részint pedig az Andrássy úton és a Dózsa György úton kap helyet. A megakoncert – amelyet az MTV és a Duna Televízió egyenesben közvetít – fény- és tűzijátékkal zárul.

A műsorban először a Himnusz hangzik el, majd – egyebek között – Beethoven István királyának nyitánya, Európa Himnusza, Kodály Zoltán Budavári Te Deuma, Berlioz Te Deuma és a Hol vagy, István király? című népének; a műsort a Rákóczi-indulóval zárják. A Kórusok Országos Tanácsának javaslata alapján kiválasztott fellépők között lesz – más kiváló karok mellett – a budapesti Anima kórus, a nagykanizsai Szivárvány Kamarakórus, a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium vegyes kara, a Debreceni Református Kollégium Kantusa, a szegedi Rókus Gyermekkar és a várpalotai Bányász Kórus. A Hősök terére jön a gyöngyösi Cantus Corvinus vegyes kar, a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium és Szakközépiskola Kollégium vegyes kara.

 
 
 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Zenés színház

Markus Werba: „A komikus alakokat nehezebb eljátszani, ha az ember komolyan veszi őket”

A varázsfuvola Papagenójával lett világhírű, a szerepet a New York-i Metropolitan Operától a Salzburgi Ünnepi Játékokig szinte mindenhol énekelte. Mi is ebben a szerepében hallhatjuk hamarosan, a Budapesti Fesztiválzenekar produkciójában.
Plusz

Megszakította az együttműködést a Déryné Programmal az Oktatási Hivatal

Felbontotta a szerződést a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.-vel az Oktatási Hivatal – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A Déryné szakmai tartalmai a Nemzeti Köznevelési Portálról lekerülnek.
Könyv

„Jó volna tudni, beszéli-e a nyelvünket” – Vámos Miklós kérdéseire David Szalay válaszol

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Választása ezúttal a Booker-díjas David Szalay Test című regényére esett. Gondolataira a magyar származású szerző reagál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus lapszemle

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Klasszikus gyász

Elhunyt Aldobolyi Nagy György zeneszerző-karmester

Az egri Gárdonyi Géza Színház egykori zenei vezetőjét, akinek nevéhez számos film- és színházi zene kötődött, nyolcvanhét éves korában érte a halál.
Klasszikus ajánló

Húsz év, ezernyi találkozás – jubileumát ünnepli az Ars Sacra Fesztivál

Húsz év után ugyanazzal az üzenettel fordulnak a közönséghez, mint amellyel útjára indították az Ars Sacra Fesztivált: „Reményt és jövőt adok nektek.” (Jer 29,11) A jubileumi, fesztivált szeptember 12–20. között rendezik meg.
Klasszikus hír

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus hír

Anthony Hopkins zeneszerzőként is a csúcsra ért

A kétszeres Oscar-díjas színész Life Is a Dream című albumával a brit klasszikus zenei slágerlista élére került. A lemezen olyan szerzeményei hallhatók, amelyeken Anthony Hopkins évtizedeken át dolgozott.