Merész vállalkozás, de bejött. Így született meg ugyanis a zenetörténet egyik legrangosabb szimfonikus együttese. A lelkes fúvósoknak néhány hónap leforgása alatt sikerült találniuk ötvenhat kiváló muzsikust, és 1904 nyarán a brit fővárosban Richter János vezényletével bemutatkozott a közönségnek a hatvantagú London Symphony Orchestra, amely a mai napig a világ élvonalába tartozik. Erről az elmúlt években a Művészetek Palotájában két alkalommal mi is megbizonyosodhattunk. Angol lovagokkal érkeztek. 2005-ben élükön Sir John Eliot Gardinerrel kápráztattak el bennünket, 2007-ben pedig a zenekar jelenlegi elnöke, Sir Colin Davis dirigálta az együttest Budapesten, őt váltotta a Londoni Szimfonikusok vezető karmesteri posztján a mostani hangverseny sztárja, Valerij Gergijev. Lám, nem csak a híres londoni futballklubok kerülhetnek orosz kézbe…

Gergijev missziónak, kötelességének tekinti az orosz zene népszerűsítését, nem mellesleg rendkívül büszke hazájára. Igazi „birodalmi” művész. Közismerten nagy tisztelői egymásnak Putyin miniszterelnökkel (korábbi elnökkel), kapcsolatuk baráti. Bejárta a világsajtót, amikor 2004-ben az észak-oszétiai Beszlán városában történt, borzalmas véget ért túszdráma áldozatainak emlékére hangversenyezett, vagy amikor legutóbb, az orosz-grúz konfliktus után a Grúziához tartozó Dél-Oszétiában, Csinvaliban, a szétlőtt parlament lépcsőjéről dirigálta szentpétervári muzsikusait, hogy hálát adjon a grúz "agresszió" elleni orosz beavatkozásért. (A grúzoknak kicsit más a nézőpontjuk…) Persze Gergijevet az orosz művészvilág nem elsősorban politikai megmozdulásaiért tiszteli szinte nemzeti hősként, hanem azért, mert a Szovjetunió szétesése után képes volt életben tartani a Kirov Opera és a legendás Mariinszkij Színház társulatát, meg tudta akadályozni legjobb muzsikusainak Nyugatra szivárgását, sőt, a keze alatt a Mariinszkij együttese a világ egyik legkiválóbb operazenekarává fejlődött. A forróvérű, zseniális Gergijev azóta meghódította Amerikát, a New York-i Metropolitan gyakori vendége, és ma már nem csak operakarmesterként járja a világot.

Nincs tehát mit csodálkozni azon sem, hogy a londoniak színtiszta orosz műsorral érkeznek, mivel a moszkvai születésű, oszét származású Gergijev vérbeli oroszspecialistának számít. A berlini Karajan-verseny egykori győztese 1978-ban Prokofjev Háború és béke című operájával debütált; a nagy orosz komponisták, Muszorgszkij, Csajkovszkij, Rimszkij-Korszakov, Prokofjev, Rahmanyinov és Stravinsky a leggyakrabban játszott szerzői közé tartoznak. Az idei koncertszezonban a londoni együttes több tematikus sorozattal lép pódiumra, ezekből ad ízelítőt a május 12-i budapesti hangverseny, amelynek műsorát emigrációba kényszerült orosz zeneszerzők művei alkotják: Prokofjev Klasszikus szimfóniája, Stravinsky Szimfónia három tételben című kompozíciója, valamint Rahmanyinov Szimfonikus táncai.

A kompozíciók külföldön, emigrációban születtek, vagy legalábbis majdnem ott. Prokofjev első szimfóniája ugyanis, amelyet Klasszikus névre keresztelt, 1917-ben még Oroszországban született, és a következő esztendő áprilisában maga a szerző dirigálta a szentpétervári ősbemutatón. Igaz, nem sokkal később jött az orosz forradalom, és bár nem tudni biztosan, hogy előle menekült-e külföldre, de Prokofjev Szibérián, Japánon és Honolulun át az Egyesült Államokba utazott. A Szovjetunióba először 1927-ben tért vissza, már Párizsból, végleg pedig csak 1932-ben telepedett haza szülőföldjére. A Klasszikus szimfónia ma már valóban klasszikus, és Prokofjev egyik legismertebb műve. Ez volt az első olyan darabja, amelyet nem zongora mellett komponált. "Azzal a gondolattal játszadoztam, hogy egy egész szimfóniát írok zongora nélkül. Szentül hittem, hogy ilyen módszerrel a zenekari rész is természetesebben fog hangzani – írta önéletrajzában. – Bizonyos voltam benne, hogy ha Haydn még ma is élne, feltétlenül ragaszkodnék saját stílusához, de ugyanakkor egyet-mást átvenne az újból is. …Klasszikus szimfóniának neveztem el, mert egyrészt ez látszott legegyszerűbbnek, másrészt pedig azért, mert így akartam borsot törni a nagyképű fajankók orra alá" – fogalmazott a zeneszerző. Több mint kilencven év múltán kijelenthetjük: sikerült. Arról pedig keveset tudni, hogy a törött borshoz mit szólt például Aszafjev, a tekintélyes zenetudós, akinek a művet Prokofjev ajánlotta.

Igor Stravinsky "három szimfonikus tétele" (később ezt a címet ő maga helyesebbnek tartotta volna a veretes "Szimfónia három tételben" helyett) valóban emigrációban született, az Egyesült Államokban, 1945-ben. Ajánlása a New York-i Filharmonikusoknak szól. Robert Craft interjúkötetéből tudjuk, hogy a művet a háború ihlette, Stravinsky egyszer "háborús szimfóniaként" is emlegette. De mint az avantgárd vezéralakja hozzátette: "A Szimfónia nem programzene. A zeneszerzők kombinálják a hangjegyeket. Ez minden." Ugye, milyen egyszerű? – gondolhatnánk. Stravinsky ugyanakkor bevallotta, hogy a Szimfónia egyes részeit, kiváltképp az I. és a III. tételben, különböző háborús híradókban látott filmkockák hatására komponálta. Az első tétel megszületéséhez állítólag A felperzselt föld taktikája Kínában című dokumentumfilm, míg a harmadikhoz menetelő katonák díszlépésének a látványa, valamint a német hadigépezetet megsemmisítő szövetséges erők diadaláról szóló filmhíradó járult hozzá. Mindazonáltal a Szimfónia három tételben állandó vita tárgya. Somfai László zenetudós így fogalmaz: "A mű bemutatója óta tart a zavar és a magyarázkodás, gyakran nem leplezett kritikusi felhanggal, hogy vajon igazi szimfónia-e, s fedi a nyitótétel témaanyaga az igazi szonátaformával szemben támasztható kívánalmakat, egyáltalán, eredeti-e, friss-e az invenció?" E kérdések megválaszolását bízzuk a közönségre.

A London Symphony Orchestra budapesti koncertjének zárásaképpen Szergej Rahmanyinov népszerű, budapesti koncerttermekben is gyakran hallható Szimfonikus táncai szólalnak meg. Nem sokkal az 1917-es forradalom után Rahmanyinov örökre elhagyta Oroszországot. Svájcban élt, majd 1935-ben ő is az Egyesült Államokban telepedett le. Utolsó befejezett művei, szimfonikus táncai, melyeket Ormándy Jenőnek és a Philadelphiai Zenekarnak ajánlott, 1940-ben születtek. A Rahmanyinovra oly jellemző hangulatú muzsikával teljes lesz a Művészetek Palotája hangversenyén kínált ízes orosz "krém", amit minden bizonnyal angol eleganciával fognak tálalni a számunkra.

(2009. május 12. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem - A Londoni Szimfonikus Zenekar hangversenye; Prokofjev: Klasszikus szimfónia, op. 25; Stravinsky: Szimfónia három tételben; Rahmanyinov: Szimfonikus táncok, op. 45; vez.: Valerij Gergijev)