Klasszikus

Orosz szimfónia, amerikai kamarazene

2002.10.04. 00:00
Ajánlom
Ma este, a Magyar Állami Operaházban a világszerte ünnepelt orosz karmester, Valerij Gergiev vezényli Csajkovszkij és Sosztakovics műveit, a szentpétervári Mariinsky Színház és a Kirov Opera zenekarának élén. Szombaton és hétfőn két, ugyancsak világhírű amerikai kamaraegyüttes, a Kronos Quartet és a Juilliard Vonósnégyes koncertezik a Zeneakadémián.

Valerij Gergiev az orosz zene "új generációjának” egyik meghatározó személyisége, aki szakmai körökben már a nyolcvanas években elismerést szerzett, a nyugati média azonban csak a kommunizmus bukása után avatta sztárrá.

Huszonhárom évesen megnyerte a berlini Herbert von Karajan karmesterversenyt, a nyolcvanas évek első felében az Örmény Állami Zenekarnál dolgozott, majd 1988-ban a szentpétervári (akkor még leningrádi) Kirov Opera zeneigazgatójává nevezték ki. 1996 óta a Mariinsky Színház és a Kirov Opera főigazgatója. Első nemzetközi sikerét a schleswig-holsteni zenei fesztiválon aratta, 1989-ben. Ezt követte a Rotterdami Filharmonikusok, majd a Bajor Állami Opera meghívása, s röviddel később a tengerentúli bemutatkozás San Franciscóban.

Az elmúlt öt évben az összes fontos amerikai dalszínházba meghívást kapott, s 1997 óta a New York-i Metropolitan állandó vendégkarmestere. A rendkívül ambiciózus, nagy munkabírású Gergiev emellett "saját” fesztiválokat is alapított, Mikkeliben (Finnország), Eilatban (Izrael) és otthon, Szentpétervárott (A fehér éjszakák csillagai). Mai operaházi koncertjének műsorán – szentpétervári zenekara közreműködésével – Csajkovszkij Vonósszerenádja és Sosztakovics VII. szimfóniája szerepel.

Az idén harmincadik születésnapját ünneplő Kronos Quartet (David Harrington – I. hegedű, John Sherba – II. hegedű, Hank Dutt – brácsa, Jennifer Culp – cselló) az elmúlt évtizedekben radikálisan megújította a vonósnégyes-irodalmat. Koncertjeiken középkori dallamok feldolgozásai, Európán kívüli tradicionális zenék és a legmodernebb kísérleti irányzatok éppúgy helyet kapnak, mint a hagyományos kvartettrepertoár remekművei. "Egyik fő törekvésünk, hogy ne öregedjünk bele a muzsikába. Az új darabok folyton friss élményeket keltenek bennünk, s minél idősebbek leszünk, zeneileg annál fiatalabbak akarunk lenni” – vallja David Harrington, a közel ötszáz kompozíciót műsoron tartó Kronos vezetője. Budapesti koncertjükön, szombat este, a Zeneakadémián kizárólag kortárs zenét játszanak.

A Kronosnál sokkal konzervatívabb, de ugyanolyan elismert a több mint ötven éve alapított Juilliard Vonósnégyes, amelynek jelenlegi felállásában Joel Smirnoff és Ronald Copes hegedül, Samuel Rhodes brácsázik és Joel Krosnick csellózik. Valamennyien a patinás New York-i Juilliard School tanárai, és kvartettjük is a világszerte elismert művészképző iskola nevét viseli. A Juilliard kvartett fél évszázados működése során több mint száz lemezfelvételt készített a Sony Classical megrendelésére, s az ő nevükhöz fűződik többek között Bartók Béla összes vonósnégyesének tengerentúli bemutatója. Hétfő este, a Zeneakadémián Mozart, Gunther Schuller és Beethoven kompozícióit szólaltatják meg.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású szerző a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényével érdemelte ki, amely kapcsán a zsűri úgy fogalmazott, soha nem olvastak még hasonlót. 
Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.
Zenés színház

A Tosca látható jövőre a Szentmargitbánai Kőfejtőben

Puccini operája tizenegy év után kerül ismét a kőfejtő színpadára, új rendezésben: Thaddeus Strassberger már visszatérő vendégként dolgozik a különleges helyszínen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Keller András: „A művészet a világ átörökítésének nagy lehetősége”

Ismét megrendezi egynapos kortárs fesztiválját a Concerto Budapest, november 16-án a BMC-ben. A hallgatás napja központi szerzője a nemrég elhunyt Szofija Gubajdulina lesz. A vele való közös munkárólis kérdeztük az együttes főzeneigazgatóját.
Klasszikus ajánló

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Klasszikus ajánló

Az opera ezer arca – fiatal énekesekkel koncertezik a Szent István Filharmonikusok

Varázslatos operavilág a Zeneakadémián: a Gaudeamus 2 – Az opera ezer arca című koncerten Mozart, Verdi, Donizetti és Rossini legismertebb áriái kelnek életre, hősies, komikus és tragikus pillanatokat tárva a közönség elé.
Klasszikus ajánló

Angol szerzőknek szenteli következő maratonját a Müpa

Február 15-én visszatér a Müpa közönségkedvenc, egész napos koncertsorozata, ezúttal három legendás angol komponista (élet)műveivel a középpontban. A részletes program már elérhető a Müpa honlapján.
Klasszikus hír

Maria João Pires befejezi zongoristakarrierjét

A világhírű zongoraművész már korábban is mondott le koncerteket egészségügyi okokból kifolyólag, most azonban bejelentette, végleg felhagy az előadóművészi pályával.