A január 20-i hangverseny nagy érdeklődésre tart számot, ami nem utolsósorban a meghívott zongoraművész személyének tulajdonítható. Andrej Gavrilov első nagy lehetősége 1979-ben jött el, amikor Herbert von Karajan annak ellenére ajánlotta fel számára, hogy rögzítsék együtt Rahmanyinov zongoraversenyeit, hogy a karmester alig vezényelte ezeket a műveket. A hangfelvételre kijelölt napon azonban Gavrilov nem jelent meg, mint később kiderült, a KGB utasítására megfosztották útlevelétől és a telefonkapcsolatától is. A kilencvenes évek enyhülése hozta meg számára újra a szabadságot, ekkor költözött Németországba. Az utóbbi években szoros munkakapcsolatot alakított ki Bogányi Tiborral, az est karmesterével. „Már nem kell finomkodnunk egymással, úgy dolgozunk, mintha öt emberöltő óta ismernénk egymást. A valódi művészeknek testvérekké kell válniuk. Ez egy testvériség" - mondta a zongorista.

A január 20-i koncerten Rahmanyinov híres III. zongoraversenye hangzik el, melyet 1909-ben Walter Damrosch mutatott be, második előadását pedig Gustav Mahler vezényelte. Híressé Vladimir Horowitz keze alatt vált, azóta pedig megkerülhetetlen és rettegett része a szólistarepertoárnak.

Sosztakovics VII. (Leningrád) szimfóniája a világháború alatt, a város ostromát követően vált nemzeti jelképpé, és annak ellenére, hogy Sosztakovicsnak számos alkalommal meggyűlt a baja a szovjet cenzorokkal, a komponista hazafias érzelmei valósak. A náci invázió alatt „embertelen hévvel” dolgozott a kéziraton, és 1941 decemberében be is fejezte a több mint egyórás szimfóniát. A következő év augusztusában került bemutatásra, de a leningrádi közönség előtt másfél hónappal a BBC rádióhallgatói már hallhatták a művet. Hogy miként? Azon a nyáron egy mikrofilmet csempésztek át az orosz határon, rajta Sosztakovics VII. szimfóniájának partitúrájával.