Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.
Az Anima Musicae megalakulása óta missziójának tekinti az ifjúság klasszikus zenei nevelését, évről évre járják az országot önállóan, valamint a Filharmónia Magyarország szervezésében. Ifjúsági koncertjeik nagy része olyan településeken zajlik, ahol kevesebb klasszikus zenei esemény érhető el, így hiánypótló az iskolások számára. 2023-ban eddig tizenhat ifjúsági koncerten közel 3000 gyermek hallhatott minőségi élő klasszikus zenét az Anima Musicae tolmácsolásában Somogy megyében, Baranya megyében, valamint Budapesten.
Ahogyan G. Horváth László, az Anima Musicae művészeti vezetője és az ifjúsági koncertek moderátora fogalmaz:
„Mai világunkban rendkívül sok impulzus éri az ifjúságot, és az olyan lélekemelő nevelés, ami a komolyzenével együtt jár, nem elsősorban azért fontos, hogy legyen olyan nemzedék, aki a klasszikus zenei értékekre nyitott, és koncertre járó közönség lesz belőle, hanem elsősorban azért, mert a gyermeki lélek fejlődéséhez rögtön hozzátesz. Abban a pillanatban, amikor mi kiállunk 12-16 fős vonósegyüttesünkkel, és klasszikus zenét adunk a gyerekeknek, olyan lelki többlettel találkoznak, amire nincs más platform. Egészen kivételes fontosságú ez mai világunkban, ahol az elmélyülést, elcsendesülést és a jóra való törekvést minden egyes percben keresni kell.
A klasszikus zene önmagában olyan szférákat tud megnyitni a gyerekek lelkében, amitől kiegyensúlyozottabbak lesznek, és nemcsak lelkileg, de fizikálisan is jobb állapotban lesznek tőle.
Ezért nagyon fontos, hogy minél korábban és minél többet halljanak klasszikus zenét, és az is, hogy házhoz vigyük a gyerekekhez, hogy az ő megszokott közegükben is hallják, hogy micsoda fantasztikus dolgok vannak a klasszikus zenében.”
Ebben az évadban a zenekar a Filharmónia bérletes koncertjein is fellép Balázs János Kossuth-díjas zongoraművésszel. Grieg, Liszt és Csajkovszkij műveiből álló műsorukat eddig Sopronban, Veszprémben, Székesfehérváron és Kecskeméten adták elő kitörő sikerrel.
A turné kapcsán Balázs János zongoraművész így nyilatkozott:
„Liszt Magyar fantáziája az egyik kedvenc versenyművem, és azt hiszem, hogy ezt játszottam eddig életemben a legtöbbször: biztosan túl vagyok a századik előadáson, úgyhogy van tapasztalatom és rutinom benne. Játszottam ezt már sokszor nagyzenekarral, az eredeti verzióban és egy párszor kamarazenekarral, Ott Rezső átiratában. Gyönyörű emlékeim vannak a kamarazenekari változatról: nagy örömmel játszottam egyrészt Olaszországban az Anima Musicae Kamarazenekarral és már a vidéki nagyobb városokban is turnénk alkalmával. Különlegesség, amikor az ember kamarazenekarral játszik – főleg egy olyan versenyművet, ami nagyzenekarra íródott –, hogy sokkal intimebb és egyénibb látásmódba tudja helyezni a művet.
Az Anima Musicae Kamarazenekarnak, azt gondolom, egyébként is erénye annak a bravúros megoldása, hogyan lehet minőségi produkciót és egyben teljesen egyedi és szuverén erőt belevinni ezekbe a darabokba.
Mivel jómagam ezt a versenyművet elég egyedien játszom, mindig nehéz feladat elé állítom a zenekarokat; azt is ki kell emelnem, hogy az Anima Musicae Kamarazenekar elképesztően odafigyelt rám, és ebben a zenében együtt tudtunk igazán magyarként kiteljesedni, mert ezek a melódiák egyesítenek minket. A mű zenéje egyértelműen a miénk, és szívünkből tudjuk játszani, úgyhogy nemcsak nevében viseli a kamarazenekar a »zene lelkét«, hanem ezt a koncerteken is számos alkalommal élvezhettem.”

Az Anima Musicae Kamarazenekar a Cziffra Fesztiválon, Balázs Jánossal (Fotó/Forrás: Mattia Gaido / MAG Photos)
A sorozat következő koncertjére május 19-én kerül sor a nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Házban, a turné zárásaként pedig június 6-án a kaposvári Szivárvány Kultúrpalotában lépnek fel a művészek.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Az Anima Musicae Kamarazenekar Sopronban (forrás: Anima Musicae Kamarazenekar)