Klasszikus

Orvosok, rendőrök, pedagógusok tiszteletére koncertezik a járvány után a Concerto Budapest

2020.03.30. 11:45
Ajánlom
A zenekar reméli, hogy a nyár végén, az ősz elején már múlt időben beszélhetünk a járványról. Koncertjeikre meghívják az egészségügyi dolgozókat, a rendőröket, mentősöket, pedagógusokat.

A Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar 2020. augusztus-szeptemberében  megrendezésre kerülő ingyenes zenekari koncertsorozatát azon – az ilyenkor szokásos „hétköznapi” szó mellőzésével – hősöknek ajánlja, akik a járvány idején, jelentős kockázatot vállalva, rendíthetetlenül végezték feladatukat honfitársaik védelmében vagy érdekében. A zenekar meghívja ajándék koncertjeire az egészségügyi dolgozókat az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Rendőrség, a Magyar Honvédség, illetve az egyéb rendvédelmi szervek, a Magyar Posta, a Vasutasok és közlekedési ágazat dolgozóit, a pedagógusokat, illetve az élelmiszeriparban és a szociális segítségnyújtásban résztvevő dolgozókat és családtagjaikat, akik saját egészségüket kockáztatva szolgálták honfitársainkat.

ConcertoBudapest_Gabor_Valuska_small-142638.jpg

Concerto Budapest (Fotó/Forrás: Valuska Gábor / Concerto Budapest)

Keller András: „Elsősorban Beethoven szimfóniáival és versenyműveivel, kamaradarabjaival tisztelgünk előttük, mert az igazi hősök nem a moziban láthatók, hanem köztünk jártak és járnak.

Remélem, hogy augusztus-szeptemberben már okkal múlt időben beszélhetünk a járványról, amely jelenleg mindannyiunk emberségét próbára teszi minden nap. Beethoven csodálatos, reményt adó zenéje az új élet ígéretét nyújtja: szeretném, hogy mindennek együtt legyünk részesei.”

A Concerto Budapest a Pesti Vármegyeháza Díszudvarán, a zenekar IX. kerületi Páva utcai Zeneházában, illetve a végleges programmal együtt a későbbiekben meghirdetett egyéb helyszíneken rendezi meg a koncertsorozatot. Addig is a zenekar Facebook oldalán már elérhető és meghallgatható a 2020 januárjában, a  franciaországi Nantes-ban, a Folles Journée Fesztiválon rögzített koncert, Beethoven V. szimfóniájának helyszíni felvétele.

A Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar egyúttal a „Hallgatás Napjai” címmel a mai naptól folytonosan bővülő kínálattal megnyitja

honlapján és hivatalos Facebook oldalán

ingyenes digitális könyvtárát tisztelt közönsége és minden komolyzenéből erőt meríteni kívánó embertársa számára. A zenekar korábbi koncert hangfelvételeiből álló válogatás mellett a Concerto muzsikusainak kreatív „otthonzene” videói, a bezártság napjaiban készülő közös zenei projektek, illetve koncertvideók népesítik be fokozatosan a következő hetekben a Concerto Budapest digitális könyvtárát. Az MTVA - Bartók Rádió jóvoltából rendelkezésre bocsátott 11 koncertet tartalmazó válogatás itt hallgatható meg.

 

Fotó: Felvégi Andrea

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Életműdíjjal ismerték el Szabó István munkásságát Cannes-ban

A filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) életműdíjjal tüntette ki Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Klasszikus

Elfeledett kincseket is hallhatunk a Haydneum Egyházzenei Fesztiválon

Május 30. és június 7. között a szakrális zeneművészet ismert és a nagyközönség előtt mindeddig rejtve maradt gyöngyszemeivel ismerkedhet meg az a zenerajongó, aki ellátogat az Egyetemi templomba.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Klasszikus ajánló

Német requiem és kortárs kórusművek – a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye a Zeneakadémián

A MÁV Szimfonikus Zenekar következő hangversenyére május 29-én, 19 órakor kerül sor a Zeneakadémián. Az est fő műsorszáma Johannes Brahms mélyen spirituális, emberközpontú gyászműve, az Ein deutsches Requiem, azaz a Német requiem.
Klasszikus ajánló

Elfeledett kincseket is hallhatunk a Haydneum Egyházzenei Fesztiválon

Május 30. és június 7. között a szakrális zeneművészet ismert és a nagyközönség előtt mindeddig rejtve maradt gyöngyszemeivel ismerkedhet meg az a zenerajongó, aki ellátogat az Egyetemi templomba.
Klasszikus ajánló

Ősi rítust idéző Eötvös darab is elhangzik a MIKAMO koncertjén

A MIKAMO Közép-Európai Kamarazenekar legújabb programjában az emberi létezés különböző állapotait, az identitást és az érzékelést helyezi középpontba: az erre reflektáló darabokból összeállított műsorukat május 17-én a BMC-ben mutatják be.
Klasszikus ajánló

Filmzenétől balettig – amerikai zenei különlegességek hallhatók az Opera koncertjén

A Csillagok háborúja főcímzenéje, az Egy amerikai Párizsban, valamint Bernstein Candide című operettjének részletei is elhangzanak az Operaház Aranykor: Amerikai szépség című hangversenyén, május 18-án.