Klasszikus

Őrzik a zenekar függetlenségét

2003.11.20. 00:00
Ajánlom
Százötven évvel ezelőtt, 1853. november 20-án adta első koncertjét a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara. A Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház muzsikusaiból álló, mindmáig önálló egyesületként működő, szűkös anyagi forrásokból gazdálkodó zenekar ma este, az Operaházban rendezendő díszhangversennyel ünnepli a jubileumot.

A Filharmóniai Társaság jubileumi évadának nem a ma esti hangverseny az első fontos eseménye. Szeptemberben nyílt meg, és az Operaház királyi lépcsőházában jelenleg is látható az együttes történetét bemutató reprezentatív kiállítás; a Magyar Nemzeti Bank pedig ezüst emlékérmet jelentetett meg az évforduló tiszteletére. Kiadtak egy különleges dupla CD-t is, amelynek segítségével az 1920-as évektől napjainkig nyomon követhető az együttes története. Az archív felvételeken olyan kimagasló karmester-egyéniségek vezénylik a zenekart, mint Dohnányi Ernő, Otto Klemperer, Solti György, Sergio Failoni, Lamberto Gardelli és Ferencsik János. Londonban egy másik hanglemezsorozat is napvilágot látott: összesen huszonkét CD-n dokumentálták azokat a koncerteket, amelyeket a Filharmóniai Társaság Zenekara 1997 óta, Rico Saccani vezényletével adott.

Bónis Ferenc zenetörténész szakmai irányításával készül a százötven évet összegző kötet is, amelynek megjelenése azonban - a feldolgozandó dokumentumok hatalmas mennyisége miatt - csak jövőre várható. Az ünnepi évad fénypontja kétségkívül a mai koncert, amelynek szereplőgárdája és repertoárja is különleges (ld. keretes írásunkat).

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara Erkel Ferenc személyes kezdeményezésére jött létre, s az első koncertet is a jeles komponista vezényelte, éppen ma százötven éve - tájékoztatta a Magyar Hírlapot Melis Béla csellóművész, a társaság választmányának elnöke. Az együttes kezdetben ugyan szorosan kötődött a Nemzeti Színház operatagozatához, de már ekkor megteremtette szervezeti függetlenségét, belső autonómiáját, melyhez az elmúlt másfél évszázadban a legnehezebb politikai és gazdasági körülmények között is mindig ragaszkodott. Szabolcsi Bence zenetörténész 1953-ban, a centenárium alkalmával úgy fogalmazott, a zenekar "a szabadságharc leverése után, egy időben született meg Vörösmarty Vén cigányával és Arany János V. Lászlójával.

Mint ezek a nagy költemények, a Filharmóniai Társaság is válasz akart lenni: fényjel, tiltakozás és tüntetés. Azért is élünk, azért is vagyunk!” Erkel több mint hatvan koncerten dirigálta a zenekart, amely az 1860-as évek végétől a magyar származású, Európa-szerte ismert karmester, Richter János irányításával már nemzetközi sikereket is aratott. Őt követte a zeneigazgatói poszton Erkel Ferenc fia, az ugyancsak tehetséges zeneszerző és dirigens, Erkel Sándor, aki 1900-ban bekövetkezett haláláig több mint száz hangversenyen vezényelt. 1903-ban Kerner István lett a zenekar elnök-karnagya, majd a húszas években a legendás zongoraművész, zeneszerző és karmester, Dohnányi Ernő következett. Az 1945 előtti periódusban - vendégszólistaként vagy karmesterként - olyan világhírű művészek dolgoztak együtt a zenekarral, mint Mahler, Richard Strauss, Bartók, Kodály és Furtwängler.

A második világháború után fokozatosan megszűnt a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház muzsikusaiból álló zenekar monopolhelyzete, s a szocializmus évtizedeiben autonómiáját is korlátozták, hiszen hangversenyeit az Országos Filharmónia szervezte. "A koncertjeinkre járó polgári értelmiség lassan elkopott, és hosszú időbe telt, amíg új közönséget tudtunk építeni helyette. Sok szempontból meg volt kötve a kezünk, de viszonylagos anyagi biztonságban dolgozhattunk; ezekben az évtizedekben a művelődési minisztérium volt az együttes kizárólagos fenntartója” - mondja Melis Béla.

A rendszerváltás után a zenekar visszanyerte teljes önállóságát, viszont egyre nehezebb anyagi körülmények között dolgoztak tovább, s a kilencvenes évek közepére kilátástalan helyzetbe, a csőd szélére kerültek. Hosszú hónapok teltek el teljes bizonytalanságban, majd - Magyar Bálint minisztersége idején - kidolgoztak egy konstrukciót, amely azóta biztosítja a zenekar szerény működését. Ennek az a lényege, hogy évről évre a Nemzeti Kulturális Alapprogram miniszteri keretére pályázhatnak, amelyből 40 millió forint támogatásra számíthatnak. Ez a jelenlegi költségvetésük kétharmada, így a fennmaradó 20 millió forintot saját bevételekből kell előteremteni. Évente átlagosan tizenöt bérleti hangversenyen és további tíz koncerten lépnek közönség elé, időnként külföldi turnékon is részt vesznek. A patinás zenekar vezető karmestere és művészeti tanácsadója 1997 óta az olasz Rico Saccani.

Négy karmester a jubileumi koncerten

1853. november 20-án, a Nemzeti Múzeum dísztermében, a Filharmóniai Társaság Zenekarának első koncertjén egy ma már teljesen ismeretlen Meyerbeer-operanyitány (Struensee), Mozart Don Giovannijának egyik áriája, Mendelssohn Szentivánéji álom-kísérőzenéjének részlete (Nászinduló) és Beethoven VII. szimfóniája hangzott el. Most, százötven év múltán a zenekar úgy döntött, megismétli az akkori műsort. A mai koncert érdekessége, hogy az elhangzó négy számot négy karmester – Rico Saccani, Kovács János, Lukács Ervin és Héja Domonkos – vezényli; a Mozart-áriát pedig a világhírű szoprán, Rost Andrea adja elő.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Kelemen Barnabás és Kokas Katalin a Gramophone díjazottjai között

Kihirdették a rangos brit zenei szaklap 2020-as győzteseit.
Könyv

Feleannyian olvasnak rendszeresen könyvet, mint 15 éve

A Tárki kutatása szerint 2005 óta majdnem megfeleződött a rendszeres könyolvasók száma. Átlagosan 37 könyvet olvasnak évente azok, akik olvasnak.
Vizuál

Átadták a legjobb magyar filmelőzetesnek járó díjakat

Az idei Arany Blende a zsűri szavazatai szerint A létezés eufóriája-trailerhez került, míg a közönségdíj az Apró mesék előzeteséé lett. Mutatjuk a nyertes videókat!
Vizuál

Akár telefonról is bejárhatóak a Nyitott Műhelyek az idei Budapest Design Weeken

Online cukorvirág-készítés, környezettudatos esőkabát előállítás, vicces kerámiák vagy kézműves cipők műhelytitkai. Az idei Design Hét félig a netre költözött, így a nyitott műhelyekbe akár otthonról is bepillanthatunk! Mutatjuk, hogyan!
Vizuál

Angyallal a vállán – Hajduk Károly a Kult50-ben

Hisz benne Hajduk Károly, hogy a színész, amikor valami igazán lényegit érez meg szerepében, akkortól az a nehezen megmagyarázható „valami” kisangyalként ül a vállán, és játéka minden egyes pillanatában a fülébe sugdos. Hajduk Károly alakítását látva, minden bizonnyal ezt a segítséget is megkapta, amikor az Akik maradtak című, számtalan rangos elismerést begyűjtő film főszerepét forgatta.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Arany Oroszlánt nyert a Concerto Budapest koncertfilmje Velencében

Szabó Stein Imre koncertfilmjét díjazták a Velencei TV Fesztiválon, amely májusban debütált a Mezzo TV-n. A Concerto Budapest és Gidon Kremer közös hangversenyét örökítette meg a felvétel.
Klasszikus hír

Kelemen Barnabás és Kokas Katalin a Gramophone díjazottjai között

Kihirdették a rangos brit zenei szaklap 2020-as győzteseit.
Klasszikus magazin

Olyan volt a teste, mint egy sámándob – 75 éve hunyt el Bartók Béla

Halála után három emberöltővel felidézzük Bartók utolsó éveit, és beleolvasunk Yehudi Menuhin nekrológjába. A zeneszerző iskolákat teremtett, hatalmas örökséget hagyott, amely egyszerre öröm és teher.
Klasszikus hír

3,5 millió dollárt fizettek a szexuális zaklatás miatt kidobott karmesternek

Miután kirúgta szexuális zaklatás miatt, még 3,5 millió dollárt fizetett a Metropolitan Opera James Levine-nak, írja a New York Times.
Klasszikus kritika

A hang szépsége – A Pannon Filharmonikusok Bécsi barátok című koncertjéről

Szeptember 19-én a pécsi Kodály Központban egy tavaszról elhalasztott hangversenyt hallhatott a közönség: a Pannon Filharmonikusok vendégeként Baráth Emőke adott elő Haydn- és Mozart-áriákból összeállított, súlytalannak nem mondható hangszeres számokkal gazdagított programot. A zenekart Vass András, a zenekar állandó karmestere vezényelte.