Klasszikus

Ősi kínai hangszerek reneszánsza

2012.05.01. 10:10
Ajánlom
A kucsin és a kucseng már az i.e 8. és 5. század között is használatos volt. Most újraéled a tradíció.

Kína történelmének úgynevezett Tavasz és Ősz korszakában, az i. e. VIII. és V. század között a legenda szerint egy Po Ja (Boya) nevű muzsikus magányosan pengette az erdőben kucsin (guqin) nevű héthúros hangszerét. Egy Ci Csi (Ziqi) nevű favágó felfigyelt a dallamra. Amikor Po Ja a felhőket idézte a hangszeren, Ci Csi látta a fellegeket, amikor a muzsikus egy vízesést próbált érzékeltetni, szeme előtt megjelentek a habok, amint a mélybe zuhannak. A kucsin hangja alapján pontosan el tudta képzelni, hogy mire gondol a másik. Amikor néhány év múlva a favágó meghalt, Po Ja tudta, hogy soha többé senki nem fogja olyan mélyen érteni a zenéjét. Ezért fogta, és összetörte hangszerét, hogy soha többé ne szólalhasson meg.

Po Ja zenei örököseinek bőségesen volt alkalma megtapasztalni a mester egykori aggodalmait. A tűnődő hangú kucsinnak, amely Konfuciusz ókori kínai bölcselő kedvelt instrumentuma volt, a múlt század legnagyobb részében nem akadt értő közönsége, és háttérbe szorult az olyan látványosabb hangszerekhez képest, mint a Nyugatról importált zongora és hegedű. Manapság viszont a kucsin ismét divatba jön, mivel általában is megújult az érdeklődés Kína hagyományos kultúrája iránt, a kormány pedig komoly erőfeszítéseket tesz ennek érdekében. "Sokan mondják, hogy vissza kell hozni a hagyományos kínai kultúrát" - mondta a The New York Timesnak Csao Csia-csen (Zhao Jiazhen), a kucsin művésze, aki Barack Obama amerikai elnök előtt is játszott.

Hangjára a madarak táncolnak és a halak repülnek

A kucsin a hagyományos Kína tanult elitjének alapvető zenei eszköze volt. A magára valamit is adó kínai előkelőségtől egy évezreden át elvárták, hogy jól bánjon vele, amiként azt is, hogy értsen a kínai sakkhoz, a kalligráfiához és a festéshez. Az a hit járta, hogy a kucsin az a zeneszerszám, amely a leginkább képes az ember és a világegyetem összekapcsolására, az ég és a föld harmóniájának megteremtésére. Egyesek szerint segítségével akár kísérteteket is lehet idézni, betegségeket is lehet gyógyítani, sőt hangjára a madarak táncolnak és a halak repülnek.

A kucsin olyan szerves része a kínai kultúrának, hogy tanulmányozásával sokan eljutnak "a csin útja" nevű, mindent magában foglaló erkölcsfilozófiához, amelyet a kiegyensúlyozott életmód, a belső tökéletesedésre való törekvés és az illendő viselkedés jellemez. A csin útjának követője nem hírnévre törekszik, hanem Po Jához hasonlóan előnyben részesíti az illatozó pineafák, a zord sziklák, a kavargó ködök különleges közegét, és az ilyen háttér előtt itt-ott feltűnő kifinomult embereket. A tökéletes kucsinrajongónak nem is kell játszania a hangszeren: elég, ha egyszerűen rendelkezik vele és értékelni tudja "hangtalan zenéjét".

Ha a nagy húrok túl feszesek, a kis húrok elszakadnak

A kucsin illő megszólaltatása a jó kormányzás művészetének metafórája. A mondás azt tartja, hogy "ha a nagy húrok túl feszesek, a kis húrok elszakadnak". A császárokat gyakran ábrázolták kezükben kucsinnal. Így aligha meglepő, hogy a hangszer gyűjtése valóságos lázzá vált az elmúlt években. 2010-ben egy kucsin, amely valaha a Szung-dinasztia egyik császárának, Huj Csungnak (Huizong) a hangszere volt, 137 millió jüanos (több mint hatmilliárd forintos) árat ért el - ez volt az egyik legmagasabb összeg, amelyet valaha is egy hangszerért fizettek.

Ám még a kucsinnál is gyorsabban nő a 21 húrú népibb rokonának, a kucsengnek a sikere (igazából a húrok száma 18 és 26 között váltakozhat). Ez a hangszer könnyebben elérhető, megfizethetőbb, és egyszerűbb megszólaltatni is. A művész pengetőket visel jobb kezének ujjain, a balkéz ujjait pedig csúsztatja vagy rászorítja a húrokra, hogy vibrato vagy díszítő hatást keltsen. A kucseng hangja erősebb, jobban alkalmas a nyilvános és együttes fellépésre, továbbá a kucsintól eltérően nem terheli súlyos filozófiai mondanivaló, ezért népszerűbb.

"A mi ősi Kínánk zenéje csodálatos"

Jüan Sa (Yuan Sha) ismert művésznő szerint ma gyerekek milliói tanulnak játszani rajta, többen, mint bármilyen más hagyományos hangszeren. "Már-már megközelíti a zongora sikerét, és azt gondolom, túl is fogja szárnyalni azt" - közölte. Jüan asszony és férje, Vang Kuang-ming (Wang Guangming) egy Kína tíz tartományára kiterjedő, 160 kucsengiskolából álló hálózatot irányít. Ezekben a zenei műhelyekben ma már más hagyományos instrumentumok, így a kéthúrú erhu vonós hangszer és a pipa nevű négyhúros pengető zeneszerszám művészetére is oktatnak. Sőt felnőttoktatást is szerveznek olyan üzletemberek, értelmiségiek és kormánytisztviselők számára, akik érdeklődnek a kucsin és a kucseng hagyományos harmóniái iránt.

Csao Csie-csen kucsinművész szintén hálózatot hozott létre, egyik zeneiskolája Peking legősibb tibeti templomában, a Fehér Dagobában működik. Tanítványai gyakran felbukkannak a Csin nevű vendéglőben is, ahol különtermekben zeneleckéket vesznek, majd iPadjaikon rendelnek ételt, amelyet alacsony asztalokhoz helyezett tatamipárnákon ülve fogyasztanak el.

A két hangszer népszerűsége felélesztette a jacsi (yaji) - "elegáns találkozó" - régi hagyományát: ez olyan kulturális összejövetel, amelynek résztvevői a hagyományos zene előadására vagy meghallgatására jönnek össze. Mivel ez hasonlít egyfajta irodalmi szalonra, új szóval jelölik: jalonnak nevezik.

Csao hegedűsként kezdte, ám úgy érzi, hogy amit az egyetemen tanult, annak igazából nem sok köze volt a kínai kultúrához. A 90-es években az számított jó zenének, ami nyugatinak tűnt. Szerinte a nyugati zene sokkolni akar, míg a kucsin azt az érzést kelti, hogy az ember képes megváltoztatni magát. "A mi ősi Kínánk zenéje csodálatos. Egyáltalán nem marad el Beethoven vagy Csajkovszkij zenéjétől" - fejtette ki a kucsin művésze.

Km.: Tao Chu-Shen (kucsin)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Életörömre hangolunk! – Szeptemberben jön a Zsidó Kulturális Fesztivál

Könnyű- és komolyzenei koncertek, irodalmi és gyermekprogramokkal, hazai és nemzetközi művészekkel várja a látogatókat a 24. Zsidó Kulturális Fesztivál szeptember 4. és 12. között. A programokat hét fővárosi helyszínen rendezik meg.
Színház

Érkezik a Darázs – Az iskolai zaklatásról láthatunk előadást a Margitszigeten

A Delta Produkció és a Kristály Színtér közösen mutatja be szeptember 30-án a Darázs című krimit. Az előadás Kiss-Végh Emőkével és Sodró Elizával a főszerepben, Ördög Tamás rendezésében debütál a Margitsziget új játszóhelyén.
Vizuál

Miskolcon debütál Csoma Sándor filmje, amelyet Erőss Zsolt története inspirált

Magasságok és címmel készült el Csoma Sándor első nagyjátékfilmje, amely a 2013-ban elhunyt hegymászó, Erőss Zsolt történetén alapul. Az alkotás elsősorban a férfi feleségére, Sterczer Hildára és a gyászfeldolgozására fókuszál. 
Jazz/World

Egy napig ismét a manouche jazzé lesz a főszerep

Francia, német, szerb sztárelőadók és magyar zenészek lépnek fel a második alkalommal megrendezett Django Feszt Budapesten. A Kobuci Kertbe augusztus 14-én várják a manouche jazz műfaj kedvelőit.
Vizuál

Megérkezett az első előzetes Martin McDonagh új filmjéhez

Egy barátság vége és az észak-írországi polgárháború között von párhuzamot legújabb filmjében Martin McDonagh. Az Oscar-díjas rendező The Banshees of Inisherin című drámája 2023 januárjában kerül a hazai mozikba.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

A megújulás útján – augusztusban újra Arcus Temporum Művészeti Fesztivál

Valódi mélységek és tartalmak. Ezt kínálja minden évben az Arcus Temporum a Pannonhalmi Főapátságban. A monostor csodálatos tereiben idén is a zenei, az irodalmi és a képzőművészeti élet hazai és nemzetközi kiválóságai, és persze a bencés szerzetesek várják a közönséget augusztus 26–28. között.
Klasszikus interjú

„Abban bízunk, hogy a mi lelkesedésünk a közönségre is átragad” – Hornyák Balázs és Várdai István a Kaposfestről

Idén augusztus 13. és 16. között kerül sor az immár tizenhárom éves múltra visszatekintő kamarazenei fesztiválra, a Kaposfestre. A tervekről és a programról Hornyák Balázs fesztiváligazgatóval és Várdai Istvánnal, az eseménysor egyik művészeti vezetőjével beszélgettünk.
Klasszikus kritika

Történetek dallamokban, képekben, szavakban – ilyen volt a Fesztivál Akadémia Budapest

A hangszeres zene kiemelkedő jelentőségű előadói idén is felkeresték Budapestet, július 15. és 24. között került sor a Fesztivál Akadémia Budapest idei koncertsorozatára, amely során változatos karakterű hangversenyeken ismerkedhetett meg a hallgatóság a kamarazene gyöngyszemeivel.
Klasszikus kritika

Egyik szemem sír…

Megtartották Peter Caelen zongoraművész szólóestjét Keszthelyen, a Klassz a pARTon! Fesztivál keretében. Gyenge Enikő beszámolója.
Klasszikus ajánló

Fantasztikus látványvilággal vár az Attila opera a Margitszigeten

Legendák, titkok, múlt és jövő. 400 nm ledfal, 21. századi látványtechnika, filmes hatás. Varázslatos animációs környezet idézi meg a kor hangulatát Verdi monumentális és szenvedélyes zenéjével a magyar vonatkozású operában augusztus 12-én és 14-én a Margitszigeti Színház hatalmas színpadán.