Az amerikai Nico Muhly (1981) a fiatalabb, a popzenét organikus inspirációként magába szívó alkotógeneráció tagja, akinek Drónok, variációk, díszítések (Drones, Variations, Ornaments) című darabjában az örök mozgás testesül meg: a zene minden pillanatban az átalakulás és a stabilitás között egyensúlyoz. A címben szereplő „drónok” kifejezés ez utóbbi állapotra, pontosabban a számos zenei kultúrában az állandóságot képviselő drónhangszerekre utal, melyek folyamatosan vagy hosszan kitartva ugyanazt a hangot szólaltatják meg.

Az egyik legfoglalkoztatottabb osztrák kortárs zeneszerző Olga Neuwirth (1968), akinek munkája nem kizárólag a kottapapíron manifesztálódik: számos műfajban, illetve gyakran a műfajok peremvidékén alkot. Filmes, irodalmi és politikai indíttatású munkái közül kiemelkedik David Lynch Lost Highway című kultfilmjének operaadaptációja, és

A víz, az elmélkedés és a létezés közötti szimbolikus kapcsolatot megidéző Un posto nell’acqua című, ugyancsak Melville inspirálta művét a Wiener Zeitung kritikusa a hallgató elvárásaival játszadozó, azokat próbára tevő alkotásként jellemezte, amelyben „emlékképek megtorzult foszlányai csillannak fel”.

A véletlenszerűség helyett a determináltságban gyökerezik Eötvös Péter (1944–2024) Új zsoltár (New Psalm) című alkotása, amely a szerző vallomása szerint olyan, egybefüggő rituálé, amiben a gesztusok és a zene teljes egységben jelenik meg, az előadóművészetek legősibb állapotát felidézve. Az mű közvetlen előzménye a 151. zsoltár (Psalm 151) című darab, melyet a szerző Frank Zappának dedikált.

az európai bemutatóra 2014-ben Martin Grubinger jóvoltából került sor, ezúttal pedig ugyancsak egy kiváló osztrák ütőhangszeres művész, a Bécsi Filharmonikusok, a Klangforum Wien, az Ensemble Phase együttműködő partnereként is ismert, sokoldalú Igor Gross szólaltatja meg a darabot. A mű második alkalommal hangzik el Magyarországon.

MIKAMO Közép-Európai Kamarazenekar (Fotó/Forrás: Lukas Beck / BMC)

Az amerikai minimalista zenéből kiinduló (és azt részben meghatározó), de a késő romantikus zeneszerzők – Richard Wagner, Gustav Mahler – grandiózus hangzásvilágából is inspirációt merítő, négyszeres Grammy-díjas John Adams (1947) főként azért igényel bemutatást, mert zenéjét jóval többen hallhatták-hallják, mint ahányan a nevét ismerik. Nixon Kínában című kultikus operáját például tavaly láthatta a közönség Budapesten,

Az előbb említett operájából és Beethoven 9. szimfóniájából egyaránt idéző, Son of Chamber Symphony című munkájának köszönhetően most nem csupán egy újabb magyarországi Adams-bemutatónak lehetünk tanúi, hanem megbizonyosodhatunk a MIKAMO tagjainak felkészültségéről is – az adrenalinlöketként ható mű kivételes nehézségű darab hírében áll.

A koncertet záró Morva táncok a program legrégebben keletkezett darabja, ám a múltbéli kötődés mellett jelenkori karakterrel is rendelkezik, hiszen Leoš Janáček (1854–1928) műve a MIKAMO művészeti vezetője, Ajtony Csaba jóvoltából kapott vadonatúj kamarazenekari hangszerelést. A ciklus hidat képez múlt és jelen között, emellett a műsor többi darabjához hasonlóan olyan, színpadra termett zene, amely sajátos vizuális világot idézhet meg a hallgatóban.

Fejléckép: Igor Gross (fotó/forrás: Markus Bruckner / MIKAMO Közép-Európai Kamarazenekar)