Klasszikus

Összeállt a Rózsavölgyi Szalon őszi programja

2012.06.22. 09:37
Ajánlom
A saját produkciók mellett az együttműködések is szerepet kapnak a belvárosi Szalon őszi programjában.

A Rózsavölgyi Szalon és Művészkávéház április 11-i megnyitása óta a pesti belváros szívében 45 előadást, köztük 12 könyvbemutatót tartottak, valamint befogadtak egy jótékonysági árverést is az SOS Gyermekfalu számára. A tavaszi évad során több színházi bemutatóra is sor került, amelyek mind a nagyközönség, mind a szakma körében nagy sikert arattak. Anna Gavalda Szerettem őt című regényének színpadi adaptációja Györgyi Anna és Szilágyi Tibor nagyszerű előadásában volt látható, Udvaros Dorottya első önálló estjével lepte meg közönségét, Jordán Tamás átértelmezte a stand up műfaját, kedvenc verseivel és színházi történetekkel fűszerezve fergeteges előadását.  A nagy sikerre való tekintettel ezeket az előadásait az őszi évadban is műsorára tűzi a Rózsavölgyi Szalon.

Mindezek mellett szeptembertől novemberig további bemutatókkal készülnek. Sándor Pál, Pereg a film... zene címmel zenés filmtörténet keretében Hegyi Barbarával, Kolovratnik Krisztiánnal és Szilassy Nellyvel idézi meg a nagy filmek -Casablanca, Cherbourgi esernyők, Szerelem első vérig, Ripacsok, Titanic - emlékét. Bemutatják Polcz Alaine Asszony a fronton című regényének színpadi változatát Béres Ilona előadásában, Dicső Dániel rendezésében. Napfény kettőnknek címmel Réthly Attila rendezésében romantikus vígjátékot láthatnak a pódiumon Szervét Tibor és Sipos Vera előadásában. Egy szerelem legboldogabb és legfájdalmasabb pillanataiba enged bepillantást Lévai Katalin Párnakönyvének ősbemutatója, ami az azonos című könyv színpadi adaptációja.

A Budapesti Fesztiválzenekar a Rózsavölgyi Szalonban nyitja meg belvárosi zenei klubját, de a Rózsavölgyi Classic sorozatban a Magyar Állami Operaház zenészei is koncertet adnak. Csaknem februárig szinte teljesen kész a program - jegyezte meg Zimányi Zsófia művészeti vezető, csak egy-két közreműködőt keresnek még. Annyi bizonyos, hogy Ljudmila Ulickaja Odaadó hívetek, Surik című könyvének dramatizált változatában Margittai Ági játszik, Bagó Bertalan rendezi a decemberi premiert.

December 29-én lesz 100 éve, hogy a Rózsavölgyi és társa a Szervita tér 5. szám alatt megnyitotta üzletét. Aznap mutatják be Bánki Iván most formálódó dokumentumjátékát, amelynek témája a cég kottakiadói, hangversenyrendezői tevékenysége és az 1900-as évek szalon élete. Februárban Mark St. Germain amerikai író darabját adják elő, amely Freud és C. S. Lewis vitájáról szól. Dürrenmatt A rajongó című művében Gálvölgyi János és Papp János látható, Katarina Mazetti A pasi a szomszéd sír mellől című könyvéből Für Anikó számára készít színpadi változatot Valló Péter.

Folytatják a nagysikerű Pár-Beszéd című sorozatukat, a zenés irodalmi estjeiken Spiró György, Szőcs Géza, Parti Nagy Lajos, L. Simon László, Selmeczi György, Másik János, Matkó Tamás, Rátóti Zoltán és Fülei Balázs lesznek a vendégeik. Grecsó Krisztián Staféta című pódiumestjein az egymás művészetét szerető, tisztelő, a másik munkásságát értő művészek találkoznak. A sorozat első vendége szeptemberben Miklósa Erika, októberben Zorán lesz. Mindezek mellett zenével, a Rózsavölgyi Galériában havonta megújuló képzőművészeti kiállítással, talkshow-kal, őszi divatbemutatóval és gyerekprogramokkal várják látogatóikat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Szlovák film nyerte a fődíjat Karlovy Varyban

Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című alkotása nem nyert díjat Közép-Európa egyetlen A-kategóriás szemléjén. Kovács István Ostrom című nagyjátékfilmje a KVIFF Talents szakmai program díjában részesült. A rangos fesztiválon Stellan Skarsgaard-t is elismerték. 
Színház

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Vizuál

Holtan találták a férfit, akiről díjnyertes dokumentumfilm készült

A 62 éves František Klišíkre egy tóban találtak rá július 13-án, egy nappal azután, hogy a róla és ikertestvéréről készült dokumentumfilm fődíjat nyert Karlovy Varyban. A rendőrség szerint semmi nem utal bűncselekményre. 
Klasszikus

Fenséges hangok – nyári orgonakoncertek

Idén is gyönyörű és változatos klasszikus zenei estekkel várják az érdeklődőket Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész és vendégei július 21. és augusztus 18. között a városközpont neoromán templomában.
Színház

Harmincötödször is Szegeden találkoznak a függetlenek – itt a THEALTER programja!

Július 26. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. THEALTER színházi fesztivált Szegeden. A nyolcnapos rendezvény hét helyszínén lesz többek között inkluzív táncelőadás, vitaszínház, koncertszínház, monodráma és bábelőadás is.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Fenséges hangok – nyári orgonakoncertek

Idén is gyönyörű és változatos klasszikus zenei estekkel várják az érdeklődőket Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész és vendégei július 21. és augusztus 18. között a városközpont neoromán templomában.
Klasszikus ajánló

„A klasszikus zene által jobb hellyé válhat a világ” – 50 kistelepülésen ad koncertet a Concerto Budapest

A Concerto Budapest idén év végéig összesen ötven településre viszi el a klasszikus zene élményét a Petőfi Kulturális Program részeként, a Mozart Planet címet viselő koncertsorozat keretében.
Klasszikus hír

Ismeretlen Satie-műveket rögzítettek lemezre

Az éppen száz éve elhunyt francia zeneszerző huszonhét sosem hallott alkotása került elő könyvtárakból és magángyűjteményekből. A műveket most bárki meghallgathatja Alexandre Tharaud zongorista és Nemanja Radulović hegedűművész lemezén.
Klasszikus hír

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Klasszikus hír

Indul a 3. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny

Három kontinens 26 országából összesen 110 jelentkezés érkezett a debreceni Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre, melynek keretében ezúttal a fiatal kürt-, trombita- és harsonaművészek mérhetik össze tudásukat.