Klasszikus

Összművészeti találkozó

2002.11.02. 00:00
Megosztom
Holnap kezdődik a Debreceni Őszi Fesztivál rendezvénysorozata

Az idén ötödik alkalommal rendezik meg a Debreceni Őszi Fesztivált. A holnap kezdődő összművészeti fesztivál egy hónapon keresztül kínál komoly- és könnyűzenei eseményeket, film- és színházi bemutatókat, valamint különleges gasztronómiai élményeket tizenhárom helyszínen. A rendezvény vasárnap délelőtt a Vojtina Bábszínház A vitéz szabólegény című előadásával kezdődik. Este hét órakor lesz Varnus Xaver hangversenye (Debreceni Egyetem, díszudvar). Az őszi fesztiválhoz kapcsolódik a blues- és világzenei fesztivál, valamint az alternatív színházi találkozó is. Az őszi fesztiválon több kiállítás is nyílik Debrecenben.

Szerdán és csütörtökön az Apolló moziban török filmeket nézhetnek meg az érdeklődők. Csütörtökön Megszépült szegénység címmel a debreceni Hajdú táncegyüttes és a Morotva Népzenei Együttes ad műsort a lovardában. Az előadás a falusi élet szépségeit és nehézségeit tárja a néző elé idézeteken és a közönség által már ismert, valamint sok, még ismeretlen táncon keresztül. A debreceni irodalmi napok csütörtökön kezdődnek az Apolló moziban. A kétnapos tanácskozás a sokat vitatott korstílus, a posztmodern elméleti és műfaji kérdéseivel, az irodalom és a társművészetek jellegzetességeivel foglalkozik. Az irodalmi napokra a rendezők közel százötven írót, kritikust, irodalomtörténészt és szerkesztőt hívnak meg a hazai és a határon túli magyar alkotók közül.

A Csokonai Színházban pénteken, november 8-án Bozsik Yvette társulata a Sárga tapéta című művet adja elő. A mű Bozsik Yvette és Sacha Hails angol színésznő közös munkájára épül. November 10. és 17. között a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának Liszt-termében lesznek a DEOEC egyetemi kulturális napok. Fellép Tolcsvay Nagy Béla zeneszerző-énekmondó, Virágh Tibor előadóművész és a Monteverdi Kórus, valamint hallható lesz Kocsis László, a Csokonai Színház magánénekesének operaestje, Binder Károly zongoraestje és Szilágyi Enikő franciasanzon-estje.

November 11-én, hétfőn a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Kollégium rézfúvós- együttesének hangversenye hallgatható meg. Az 1999-ben alakult együttes repertoárja igen széles skálán mozog: koncertjeiken hallhatók a reneszánsz korszak egyszerű táncai, toronyzenéi, barokk áhítatok, romantikus operarészletek és napjaink már eredetileg is rézfúvókra íródott művei. November 14-én a Csokonai Színházban az ötvenéves Debreceni Opera tiszteletére rendeznek gálát. Szintén ezen a napon az Apolló moziban lesz a II. Frankofon filméjszaka, amikor öt francia film tekinthető meg. November 16-án, szombaton a Víg moziban a Jazzmelon Big Band és a Triola Dixieland Jazz Band lép fel. November 20-án Vadászat címmel a Hobo Blues Band és a Beregszászi Magyar Nemzeti Színház ad közös koncertet. A MÁV Járműjavító színháztermében a Debreceni Népi Együttes és a Hortobágy táncegyüttes műsorát november 22-én tekinthetik meg az érdeklődők. Az 1950-ben alakult Debreceni Népi Együttes igyekszik az egész magyar nyelvterületet felölelő tánc- és szokáskultúrát megmutatni a közönségnek. A III. Alternatív színházi találkozón, szintén 22-én, a Vasutas Musical Stúdió Táncszínháza Koré Campani Pólusok, a Modern Tánc-Játék Stúdió a Kék madár és a Csatatér kávéval című előadása látható. Másnap lesz a II. blues- és világzenei nap, amelyen közreműködik Greg Bell (szólóhegedű) és a Debreceni Blues Társaság. November 24-én, vasárnap délelőtt és kora délután a Vojtina Bábszínházban a Mosó Masa mosodája tekinthető meg a pécsi Bóbita Bábszínház előadásában, rendező Sramó Gábor. Vasárnap este a Víg moziban Kossuth, a magyarok Mózese címmel Csikos Sándor színművész és Kobzos Kiss Tamás énekmondó tart Kossuth-estet. A Debreceni Őszi Fesztivál november 25-én, az este hét órakor kezdődő Demjén-koncerttel fejeződik be.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Könyv

Szabó Magda-díj: Rakovszky Zsuzsa és Ráckevei Anna az idei kitüntetettek

Az elismerést október 5-én, az írónő születésnapján vehetik át, a díj történetében először Debrecenben. A kitüntetést olyan művészek vehetik át, akik munkásságukkal hozzájárulnak Szabó Magda életművének életben tartásához.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus lapszemle

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Klasszikus gyász

Elhunyt Aldobolyi Nagy György zeneszerző-karmester

Az egri Gárdonyi Géza Színház egykori zenei vezetőjét, akinek nevéhez számos film- és színházi zene kötődött, nyolcvanhét éves korában érte a halál.
Klasszikus ajánló

Húsz év, ezernyi találkozás – jubileumát ünnepli az Ars Sacra Fesztivál

Húsz év után ugyanazzal az üzenettel fordulnak a közönséghez, mint amellyel útjára indították az Ars Sacra Fesztivált: „Reményt és jövőt adok nektek.” (Jer 29,11) A jubileumi, fesztivált szeptember 12–20. között rendezik meg.
Klasszikus hír

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus hír

Anthony Hopkins zeneszerzőként is a csúcsra ért

A kétszeres Oscar-díjas színész Life Is a Dream című albumával a brit klasszikus zenei slágerlista élére került. A lemezen olyan szerzeményei hallhatók, amelyeken Anthony Hopkins évtizedeken át dolgozott.