Klasszikus

Osztrák-magyar estet ad az Anima Musicae Kamarazenekar

2022.05.04. 09:30
Ajánlom
Az egykori csodagyerek, a brit hegedűművész Alexander Sitkovetsky működik közre a Zeneakadémián rendezett koncerten, melyen a romantikától a 20. századig húzódó programot hallgathat meg a közönség.

Kulturális összefonódások és egymásra hatások járják át Alexander Sitkovetsky és az Anima Musicae Kamarazenekar osztrák-magyar műsorát.

A fiatal Dohnányi Brahms stílusának hatása alatt írta szerenádját, míg Brahms a magyar nép szeretetének művészi jelképeként saját anyanyelvünkön szólított meg minket.

Épp a népzenekutató Bartók Béla ösztönzésére született meg a Magyar táncok forrásaira vonatkozó első alapvető tanulmány, amely azok népies eredetét igyekszik beazonosítani. Haydn, aki szintén kiválóan ismerte és szerette a korabeli népies műzenét és cigányzenét, Eszterházát a korabeli magaskultúra egyik olyan centrumává tette, melynek ragyogása egész Európát bevilágította.

Alexander Sitkovetsky, akinek egy kritikus szerint „olyan hegedűs tradíció áll a háta mögött, amelyet napjainkban ritkán hallani”, a legnagyobb kamarazenekarok és szimfonikus zenekarok élén szerepel vendégként szerte a világban. A brit hegedűművész Moszkvában született nagy hírű zenei családban.

Első zenekari szólóestjét nyolcévesen adta, ugyanebben az évben bekerült a londoni Yehudi Menuhin Iskolába, ahol a névadó mesterrel több alkalommal is felléphetett.

A világ vezető zenekarainak, többek között a londoni Royal Philharmonic Orchestrának, a London Mozart Playersnek, a berlini Konzerthaus Orchestrának, a Moszkvai Kamarazenekarnak és a BBC Concert Orchestrának állandó vendége. Elkötelezett kamarazenészként a Sitkovetsky Piano Trio alapítója, amellyel többek között a londoni Wigmore Hallban, az amszterdami Concertgebouwban és a New York-i Carnegie Hallban is felléptek már. 2011 óta a Julia Fischer által alapított vonósnégyes tagja.

Alexander Sitkovetsky és az Anima Musicae Kamarazenekar
2022. május 9. 19.30, Zeneakadémia – Nagyterem

Műsor:
Dohnányi: C-dúr szerenád, op. 10
Haydn: A-dúr („Melk”) hegedűverseny, Hob. VIIa:3

Brahms: Magyar táncok, WoO 1 – válogatás
Bartók: Divertimento, BB 118

Alexander Sitkovetsky (hegedű), Anima Musicae Kamarazenekar (művészeti vezető: G. Horváth László)

Részletes program és jegyvásárlás az alábbi linken érhető el.

Fejléckép: Alexander Sitkovetsky (fotó/forrás: Vincy Ng /Anima Musicae Kamarazenekar)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők az idei Prima Primissima-jelöltek

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Müpában.
Zenés színház

Ismét díjazta a legjobb előadásokat az Opernwelt

Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Plusz

Riccardo Muti, Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Diana Damrau – 2024-ben is sztárok érkeznek a Müpába

Bővül a Müpa 2023/24-es évadának programja: nemcsak Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Francesco Corti és a Freiburgi Barokk Zenekar érkezik, de fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck is.
Könyv

Könyvfóliázás: vesszőhiba miatt nyerhet pert a Líra

Minden jel szerint nem követett el jogsértést a Líra Kereskedelmi Kft., amikor homoszexualitást tartalmazó könyveket árusított az ifjúsági részlegen, az érintett rendelet ugyanis egy fogalmazási hiba miatt nem azt jelenti, amit a jogalkotó vélhetőleg mondani szeretett volna.
Jazz/World

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Neves baszk zeneszerző működik közre az Eötvös Péter Alapítvány mesterkurzusában

Ramon Lazkano a kurzus során tanítja a fiatal karmestereket és zeneszerzőket, emellett beszélgetést hallhat vele a közönség, a zárókoncerten pedig műveit is játszani fogják.
Klasszikus ajánló

Magyar Kincsek – Folytatódik a Concerto Budapest zenei kaleidoszkópja

A felfedezés és újrafelfedezés, az értékek megtalálása központi motívuma a Concerto Budapest Magyar Kincsek-programjainak, melyeknek a közönség az idei évadban is koncertsorozat keretein belül lehet részese a Zeneakadémián.
Klasszikus hír

Jövőre is a kamarazene gyöngyszemeivel vár az Anima Musicae

Meghirdette 2023/24-es évadát a „zene lelkéről” elnevezett Anima Musicae Kamarazenekar: a szeptember 25-i sajtótájékoztatón bemutatták az évad kiemelt koncertjeit, külföldi vendégszerepléseket.
Klasszikus ajánló

Balogh Máté vokális művei csendülnek fel a Pax et Bonum Kamarakórus előadásában

Az itthon és nemzetközi viszonylatban is elismert, fiatal komponista lesz a Magyar Zene Háza „Szerzők? Jelen!” című koncertsorozatának soron következő részének vendége október 4-én.
Klasszikus hír

Megújult épületben kezdi a 2023/24-es évadot a Szent István Filharmonikusok

A 2024-ben megalapításának hetvenedik évfordulóját ünneplő együttes épületbejárással egybekötött sajtóeseményen jelentette be új évadát, amelynek során a jól ismert sorozatok mellett új, kamarazenei bérlet is várja a közönséget.