Klasszikus

Öt éve az anglikán egyházzene szolgálatában

2010.10.31. 14:43
Ajánlom
Újjáalakulásának ötödik évfordulója alkalmából ad koncertet a Gabrieli Choir november 7-én a Kassai téren.

A koncert a 20. századi angol és magyar egyházzene kevéssé ismert oldalait mutatja be. Az est egyik főműve, Herbert Howells megrázó Requiemje a kórus 2005-ben rendezett legelső koncertjét idézi. Howells a brit egyházzene legkiemelkedőbb alakjai közé tartozik, Magyarországon alig ismert, fájdalmasan gyönyörű művei rendszeresen hallhatók a Gabrieli Choir koncertjein. Howells Requiemjének különös története van. A komponista hosszú alkotói válságban szenvedett Második zongoraversenyének 1925-ös bukása után. Magába roskadt, lényegében tíz évig alig komponált, s ehelyett a Királyi Zeneakadémián való tanításnak szentelte napjait. A krízisből paradox módon a lehető legnagyobb emberi tragédia mozdította ki: 1935-ben gyermekbénulásban meghalt egyetlen fia, a kilencéves Michael. A súlyos veszteség felett Howells a zenében talált vigaszt, és újra komponálni kezdett. Befejezte Requiemjét, amelyet még 1932-ben kezdett el komponálni, majd nem sokkal később átdolgozta és kibővítette, s az átírt művet Hymnus Paradisi címen Howells legjobb műveként tartják számon. Ám a mester fájdalma olyan mély volt, és a belőle születt művek annyira személyes hangvételűre sikerültek, hogy sokáig nem engedte őket előadni (a Hymnus Paradisi ősbemutatójára 1950-ben, a Requiem premierjére 1980-ban került sor). A hat rövid tételből álló Requiem kétkórusos, a capella. Mivel a szerző nem előadásra s különösen nem liturgikus haszálatra szánta, nem tartotta fontosnak, hogy a gyászmise hagyományos latin szövegéhez ragaszkodjon. Ehelyett a Book of Common Prayerből, a mise szövegéből és a zsoltárokból választott egy sor idézetet, amelyek - Howells 1950-ben írt szavaival - „az emberiség mulandó fájdalmát és elpusztíthatatlan reménységét" fejezik ki.

E művet követően Lajtha László ritkán hallható vegyeskarra és orgonára írt Miséje csendül fel, amelyben különösön nagy szerepet kap az orgona. Izgalmas szólamát a templom orgonistája és a Gabrieli Choir állandó kísérője, Gesztesi-Tóth László fogja életre kelteni. Nyitószámként Ralph Vaughan Williams A világ minden szögletében zengjen a dal! című pompás himnusza hangzik el, s végül két könnyedebb angol szakrális szerzeménnyel zárul a koncert: Sir Michael Tippett spirituálé-feldolgozása után John Rutter Gael áldás című kedvelt műve szólal meg.

2010. november 7. 19:30 - Herminamezői Szentlélek Templom

A Gabrieli Choir jubileumi koncertje

Ralph Vaughan Williams: Let All the World in Every Corner Sing
Herbert Howells: Requiem
Lajtha László: Missa pro Choro Mixto et Organo
Sir Michael Tippett: Spirituálé az „A Child of Our Time" c. oratóriumból (Nobody Knows)
John Rutter: A Gaelic Blessing

Vezényel: Sólyom Richárd
Orgonán közreműködik: Gesztesi-Tóth László

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Klasszikus

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Jazz/World

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Senki nem akart négyoldalas Mozart-kéziratot venni 163 millióért

A Figaro házassága utolsó felvonásának egyik zenei vázlata az előzetes becslések szerint 500 ezer euróért kelhetett volna el egy árverésen. Nem vette meg senki.
Klasszikus ajánló

„A kezdetekben minden zene kamarazene volt”

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás világhírű hegedűművészek által alapított Fesztiválakadémiát június 23-29-ig rendezik a Liszt Ferenc Zeneakadémián.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Klasszikus fszek

Új helyre költözik a FSZEK Zenei Gyűjteménye

Épületfelújítás miatt augusztus 6-ától várhatóan 2019 augusztusáig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának épületében működik a Zenei Gyűjtemény.
Klasszikus díszpolgár

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.