Klasszikus

Öt nap Kurtág tiszteletére

2006.02.15. 00:00
Ajánlom
Mától vasárnapig összművészeti fesztivállal ünneplik Kurtág György zeneszerző-zongorista nyolcvanadik születésnapját.

- Sajnos Magyarországon nem ismerik eléggé Kurtág Györgyöt, pedig külföldön a legnagyobb kortárs zeneszerzők között tartják számon. A közelmúltban például az egyik legrangosabb zenei szakvásár, a MIDEM Classique 2006. Special Award elnevezésű díját kapta meg, egy, a tiszteletére rendezett koncert keretében - vázolja a helyzetet a fesztivált szervező Budapest Music Center vezetője, Gőz László. A születésnapi fesztivállal ezen szeretnének változtatni.

A programsorozat első napján fia és unokája köszönti a művészt. Ifj. Kurtág György a hat órától kezdődő nyitókoncerten az apjával közösen írt darab, a Zwiegespräch magyarországi bemutatóján játszik szintetizátoron, illetve az esti Orfeusz című balettelőadásban is közreműködik. A Ludwig Múzeumban pedig este hétkor nyílik meg Kurtág Judit Videó-művek című kiállítása. Ezek után további öt koncert és hat tudományos előadás mutatja be a zeneszerző munkásságát (az előadások este hatkor, a koncertek fél nyolckor kezdődnek). Gőz László szerint ezek közül kiemelkedik az utolsó koncert, amelynek zárása Kurtág György A csüggedés és keserűség dalai Op. 18. című munkája lesz, Kocsis Zoltán vezényletével, a Nemzeti Énekkar és az UMZE Kamaraegyüttes előadásában.

A fesztivál részeként megjelenik a zeneszerző Játékok című zongorasorozatának első CD-je, valamint Moldován Domokos szerkesztésében a Tisztelet Kurtág Györgynek című kötet.

Kurtág György a fesztiválon nem játszik, ezúttal a műveire koncentrál: az elmúlt három hétben több mint száz próbát tartott a darabjait előadó művészekkel. - Olyan intenzitással dolgozik, mintha nem nyolcvan, hanem huszonkét éves lenne - jellemzi munkatempóját Gőz László. Ha valaki Kurtág zongorajátékát is szeretné hallani, néhány nap múlva lehetősége nyílik rá. Február 25-én, a Zeneakadémián rendeznek koncertet a nyolcvanöt éves Szőllősy András tiszteletére, amelyen Kurtág zongoraművészként lép a közönség elé.

Kurtág György

1926-ban született a romániai Lugoson, 1951-ben szerzett diplomát a Zeneakadémián zongora és kamarazene, 1955-ben zeneszerzés tanszakon. Párizsban, Berlinben tanult tovább, 1981-es párizsi bemutatója után egyre több nemzetközi felkérést kapott. Műveit bemutatták többek között a Berlini Ünnepi Heteken, a Salzburgi Ünnepi Játékokon, az Edinburgh-i Fesztiválon, fesztivált szenteltek darabjainak Milánóban, Londonban. Számtalan hazai és külföldi díj birtokosa, több egyetem, művészeti akadémia, konzervatórium tagja.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Vizuál

Így áll most a Liget-projekt – galéria

Töprengett mostanában azon, hogy haladhat a munka a Városligetben és a múzeumokban? Képek és átadási időpontok a cikkben.
Zenés színház

Laki Péter: „Ez nem hagyományos gála”

A fiatal táncos komikus igazi showman, és karizmatikus színpadi jelenlétét a Budavári Palotakoncerteken is kamatoztatja: Kerényi Miklós Mátéval együtt látják el a házigazda feladatát.
Zenés színház

Kalocsai Zsuzsa: „A szívünk-lelkünk benne van”

Kalocsai Zsuzsa született díva, igazi primadonna, aki nem csak csodás hangjának, hanem belső eleganciájának, királynői megjelenésének köszönhetően érdemelte ki a Budapesti Operettszínház közönségének szeretetét.
Klasszikus

Bolhás kutyus vette el a színpadot a hegedűművész Quentin Tarantinótól

A szégyentelen Blöki dörgölőzött, hempergőzött, vakarózott, és a füle botját sem mozdította a zenére. Most ez a szakasza van az évnek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Komolyzene a Vajdahunyadvárban!

Javában tart a nyár legszívderítőbb szabadtéri zenei fesztiválja, a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál. A soron következő koncerteket a Mendelssohn Kamarazenekar, a Musica Sonora Kamarazenekar és a Budapesti Vonósok adják.
Klasszikus interjú

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Klasszikus fesztivál

Auer Fesztivál Veszprémben

Minden művész hovatartozását a hazai rög dönti el – vallotta Auer Lipót, akinek a szülővárosában, Veszprémben negyedik alkalommal rendeznek zenei fesztivált.
Klasszikus hír

Herbert von Karajan is bekerült Madame Tussauds panoptikumába

A legendás osztrák karmester viaszszobrát hétfőn leplezték le Bécsben. Hat hónapon át dolgoztak rajta.
Klasszikus Szentendrei Ister Napok

Szentendrei Ister Napok – a Duna ünnepe

Szentendrén 2018. július 21-22-én kerül sor az immár több mint egy évtizede megrendezendő Ister Napokra, azaz a Duna ünnepére. A város helyi hagyományaira és népzenére épülő fesztivál az egyik legkedveltebb ingyenes, családi rendezvény.