Klasszikus

Ötödik nap - elvarázsolt nap

2004.03.24. 00:00
Ajánlom
Túlzás nélkül: bármelyik Tavaszi Fesztivál-helyszínre mehettünk 23-án, egy pillanat alatt elvarázsoltak azok a művészek, akik olasz, német, argentin, máltai, amerikai vagy magyar kultúrát közvetítettek hol zene, hol tánc, hol próza, hol vers, hol egyszerre mindegyik segítségével.

Ritka pillanatnak lehettünk szemtanúi ezen az estén a Mátyás-templomban, ahol az ötvenéves múltra visszatekintő Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus adott elő két klasszikus remekművet, Vivaldi Gloriáját, valamint Bach Esz-dúr Magnificatját Záborszky Kálmán karmester-igazgató vezényletével, Szakács Ildikó, Megyesi Schwartz Lúcia, Mukk József, Mikecz Kornél énekesek közreműködésével. A felemelő előadáson az állóhelyek is megteltek, rengeteg külföldi fesztivállátogatóval találkozhattunk, sőt: sokan közülük csak a tavaszi fesztivál miatt érkeztek a fővárosba.

Zajos vastapssal köszönte meg a Zenekadémia hallgatósága Gary Burton és Makoto Ozone vibrafon és zongora játékát, akik a kiírt műsorhoz képest picit improvizáltak a programon, mindezek ellenére vagy éppen ezért két ráadást is kellett adniuk. A művészek kora reggel hazautaztak, Gary Burton Bostonba, Makoto Ozone New Yorkba.

Az Olasz Kultúrintézetben a 11 tagú I Fagiolini Énekegyüttes lépett fel, mely profiljához híven reneszánsz és barokk zenével - Vecchi, Monteverdi, Gabrieli - kedveskedett a nézőknek. Vecchi: L'Amfiparnaso maszkos-jelmezes humoros madrigálkomédiáját Rudolf Péter narrátor szerepben kerekítette teljessé.

Valószínűleg igen kevesen ismerik Málta népzenéjét, kultúráját Magyarországon, az egyre szaporodó nyaralásokat leszámítva még mindig kicsit egzotikus ez a mediterraneum-beli szigetország. Ezt a hiányt pótlandó máltai népzene és lovagi tánczene csendült fel a Magyar Rádió Márványtermében a Gukulari Együttes tolmácsolásában. A műsor első részében az együttes egy 16. századi lovagi táncjátéknak megfelelő udvari viseletben, a második részben autentikus máltai paraszti népviseletben játszott kürtön, köcsögdudán és egyéb hangszereken. A nagy sikerű előadáson jelen volt a máltai nagykövet úr is.

A Thália Színházban Astor Piazzola, a közelmúlt legnagyobb tangókirálya előtt tisztelgett a holland-argentín koprodukciós társulat, és az a tömeg, amely a Maria de Buenos Aires című, tangóoperaként aposztrofált előadásra váltotta meg a jegyét, és amely annyira összezsúfolódott az előtérben, hogy az előadást az eredeti 19.00-es kezdés helyett csak pár perccel később lehetett elkezdeni. A megindítóan szép tangóopera érdekes látványelemekkel fokozta a hangulatot mind díszletével, mind a zenészekkel, akik a színpadon helyezkedtek el, míg a színészek vérbeli énekes-táncos előadóművészekként eleven cáfolatul szolgáltak mindazoknak, akik szerint a színházi előadásokból kihalt ez a sokoldalúság. A ráadásban a csodálatos hangú énekesnő, Vanessa Quiroz legszebb szólójából énekelt el ismét egy részt. Amikor végleg legördült a függöny, a társulat pezsgőt bontott, mivel Budapest volt turnéjuk utolsó állomása. 24-én a társulat szétoszlik, ki Argentínába, ki Hollandiába indul haza.

"Uránia Dal-Színház" - 4 x 4 - zenés irodalmi est: ezzel a meglepő és sokak számára magyarázatra szoruló címmel nyitotta ki kapuit az Uránia Nemzeti Filmszínház, ahol négy zeneszerző kortárs versekre és szövegekre írt dalokat, melyeket operaénekesek adtak elő, az eredeti szövegeket négy színész mondta el, valamint négy filmrendező a dalok hatására filmetűdöket készített. A nézők elégedetten távoztak, hiszen a megjelent óriás egyéniségek - Jordán Tamástól Selmeczi Györgyig bezárólag - spontaneitásukkal igazi művészetet alkottak.

Már nagy iramban próbálnak a 24-én 19.30-kor kezdődő Verdi: Requeim szcenírozott előadására Pierluigi Pier'Alli rendező szólistái a Kongresszusi Központban. Megérkeztek a Thália Színház 24-i főszereplői, az Arriaga Quartet & Tango tagjai is. A vonósnégyes kvartett mellett a "tangót" egy pár kiváló tangótáncos, egy nagybőgős, egy bandoneonos és egy zongorista képviseli.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Miller Lajos és Kecskés D. Balázs kapta a Bartók–Pásztory-díjat

A Zeneakadémia oktatóiból álló kuratórium 2025-ben Miller Lajos operaénekesnek és Kecskés D. Balázs zeneszerzőnek ítélte a Bartók–Pásztory-díjat, az átadóünnepséget a hagyománynak megfelelően március 25-én tartották a Zeneakadémián.
Klasszikus ajánló

5+1 érdekesség Bartók Mikrokozmoszáról

Bartók Béla Mikrokozmosz című zongorasorozatának tételei, valamint a zeneszerzőt inspiráló mezőségi dallamok állnak a Mezőség-Mikrokozmosz című összművészeti előadás fókuszában. Előbbiről árulunk el most néhány érdekességet.
Klasszikus ajánló

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Klasszikus ajánló

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.
Klasszikus hír

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.