A családjában nem volt zenész, ő mégis kisgyermekkorában elköteleződött a muzsika mellett – meséli Borsos Kata. „Azért mentem ének-zenei általános iskolába, mert annak a körzetéhez tartoztunk. Az első órára bejött egy tanárnő, Rákosiné Fodor Júlia, és megkérdezte, ki akar hegedülni.
Amint megláttam a hangszert, rögtön megtetszett, és azonnal jelentkeztem.
Ekkor Kata még természetesen nem tudta, hogy hegedűművészi pályára fog lépni, ám a sikeres felvételi a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolába (ahol aztán Németh Zsuzsanna növendéke lett) olyan erős visszaigazolást jelentett neki, hogy úgy döntött, van értelme zenészként folytatni. A Zeneakadémián Kokas Katalin és Kelemen Barnabás osztályába került, és nagyon jó emlékeket őriz erről az időszakról is.
Emlékszem az első pillanatra, amikor beléptem az ajtón, az épület szépsége is rendkívül megfogott, a kék gömbök a lépcsőfordulókban, amiket meg lehetett érinteni.
De a hely szelleme mellett nagy hatással volt rám a közösségi élet is. Nagyon jó évfolyamunk volt, reggeltől estig a Zeneakadémián éltük az életünket.” Kata hálával emlékszik vissza tanáraira, Kokas Katalin inspiráló személyiségére, a Kamarazenei Tanszék oktatóira, köztük a felejthetetlen Wagner Ritára. Különösen nagy élményt jelentett számára a Kokas-Kelemen házaspárral közösen színpadra lépni, többek között Enescu és Mendelssohn oktettjeiben.
Nem csupán zenei területen volt rá nagy hatással Dukay Barnabás, a szolfézs-zeneelmélet tanára, akitől fel is vett egy művet a doktori hangversenye műsorára.
Igazából az életet tanította. Amikor beléptünk tizennyolc évesen, egy addig szokatlan, a zenét és az életet a maga teljességében megközelítő szemlélettel találkozhattunk.
A fiatal művészek szép lassan megértették a szavak mögötti bölcsességet, és azóta is szoros kapcsolatot ápolnak egykori tanárukkal, aki bizonyos értelemben még mindig tanítja őket –, ma már persze inkább barátként.
Borsos Kata és G. Horváth László (Fotó/Forrás: Felvégi Andrea)
A Zeneakadémia után jött a doktori képzés, ami jó lehetőséget nyújt egy hangszeres előadó számára, hogy a gyakorlati megközelítés mellett más szempontból, mélyebben is megismerhesse a zenét és a többi művészeit ágat.
Kata a disszertációját a neoklasszikus szólószonátákról írta, Honegger, Hindemith, Prokofjev és Veress Sándor műveire koncentrálva. Utóbbi szerző különösen fontos számára, de úgy gondolja, nem kezelik zenetörténeti jelentőségéhez méltóan.
Ő a Bartók és Kodály utáni nemzedék egyik legfontosabb képviselője, tanítványuk, majd munkatársuk, aki rengeteg népzenét is gyűjtött. Zeneszerzőként és zenetudósként is értékes életművet hagyott hátra,
csak éppen 1949-ben emigrált, így idehaza, mondhatni, szándékosan megfeledkeztek róla.”
Kata doktori koncertjén is szerepel Veress Sándor 1935-ös Szólószonátája. Érdekessége, hogy Bartók Szólószonátájának előfutárának tekinthető, ugyanakkor Bartók Divertimentójával is rokon felépítésű, szintén népzenei gyökerű alkotás, mély mondanivalóval.
Örülnék, ha bekerülne az itthoni hegedűrepertoárba, illetve a felsőoktatásba
– teszi hozzá Kata. A koncert második fele a neoklasszikára épül, így Sztravinszkij természetesen kikerülhetetlen volt, az ő Olasz szvitje, a Pulcinella egyik átirata, együtt hangzik el zenei forrásával, Domenico Gallo 1. triószonátájával. A zeneszerző ebből a darabból vette Pulcinella témáját, bár akkor még úgy tudta, hogy a művet Pergolesi írta. Az első rész pedig a „szakrális félidő”, ahogy Kata mondja, a neoklasszikus zeneszerzők jelmondatának megfelelően („Vissza Bachhoz!”) Bach Chaconne-ja is műsoron szerepel. Utána következik az említett Dukay-mű (...Velünk az Isten), majd egy kortárs alkotó darabja: Pēteris Vaskstól a Magányos angyal.
Már a címe is megfogott, és nagyon szeretem a kortárs zenét, szívesen fedezek fel ilyen műveket.
A koncerten az Anima Musicae Kamarazenekar működik közre, amelynek ő maga is alapító tagja, férje, G. Horváth László pedig az együttes művészeti vezetője. „Mostanra igazi zenei családdá váltunk. Nem akarok elfogultnak tűnni, de szerintem Laci nagyszerű vezető. Inspiráló próbákat tart, és emberileg is összetartja a csapatot.
Ez az együttes senkinek sem csupán a munkahelye, mindannyian teszünk azért, hogy minél jobban muzsikálhassunk.
Más az emberek motivációja, ha úgy érzik, nap mint nap a zenei otthonukba jönnek el.”
Borsos Kata és G. Horváth László (Fotó/Forrás: Felvégi Andrea)
Az élet egyik legnagyobb adománya, hogy szinte egész nap együtt lehetünk, hegedülni is egy helyre járunk.
Így természetesen a gyermekek is rendszeres kapcsolatban vannak a zenével, a legnagyobbik már ismerkedik is a hegedűvel. Katáék nem akarnak belőle mindenáron zenészt nevelni, ugyanakkor hisznek benne, hogy a muzsika hozzáférhet a léleknek máshogyan meg nem közelíthető tartományaihoz is, ezt pedig át akarják adni a gyermekeiknek.
És hogy mit hoz a jövő? Bár Kata érzi, hogy a doktori képzés lezárása komoly választóvonal az életében, eddigre már kialakult életritmusa van, amelyet szeretne folytatni. Kisebb célokat azonban ki tud emelni:
Szeretnék többet kamarázni, például hegedű-zongora szonátákat játszani, ez az utóbbi időben eléggé kimaradt.
Férjével is több duót játszanának, ahogy nőnek a gyerekek, és historikus hangszert is szívesen venne újra a kezébe. Hosszabb távra viszont nem szívesen tervez, fontosabbnak tartja, hogy a jelenre koncentráljon. Éppen elég feladat megoldani, mikor ki vigyáz a gyerekekre, amikor a szülők koncerteznek, bár ebben mind a nagyszülők, mind a testvérek részéről sok segítséget kapnak.
A koncertszervezés sem túl egyszerű manapság, az emberek félnek a vírustól, nehezebb őket megszólítani,
ráadásul az Anima Musicae Kamarazenekarnál szinte minden háttérmunkát maguk a művészek végeznek el. Pedig az első lezárásnál még Katáék is örültek, hogy többet lehetnek otthon, és a hatalmas kertjükben figyelhetik a tavasz kibontakozását.
A természet azóta is fontos inspirációs forrás a számukra, vidéki házuk környéke rengeteg jó sétahelyszínt tartogat. Kata az irodalomból is sokat tud meríteni a koncertműsor-összeállításhoz és a saját produkcióihoz. Emellett van még egy, igen régóta kedves hobbija: „Szeretünk itthon főzőcskézni, újabb és újabb ételeket kipróbálni. Ha nem zenész, akkor valószínűleg szakács lettem volna.”
Az Anima Musicae Kamarazenekar klipje, benne Borsos Katával:
A sorozat a Zeneakadémia támogatásával valósul meg.
Fejléckép: Borsos Kata (fotó: Deák András)
hírlevél
