Klasszikus

Otthonosan

2013.10.24. 11:32
Ajánlom
Amikor egy neves külföldi vendégművész lemondja a koncertet, akkor is szokás fanyalogni, ha egy másik kiváló szólista beugrása megmenti a helyzetet. A közönség mégsem érezte magát becsapva a Budapesti Fesztiválzenekar október 18-20-i három hangversenyén - a színre lépő szólisták bőven kárpótoltak a lemondásért, noha még a műsor is változott. KRITIKA

Jómagam ugyan azon kevesek közé tartozom, akiket eleve jobban lázba hoz Várjon Dénes fellépése, mint Maria João Piresé - és ez nem Pires hibája. Várjon Dénessel az elmúlt évtizedben annyi maradandó szóló-, kamara- és versenymű-élményem volt, hogy egyszerűen elfogulttá váltam iránta. De felteszem, a közönség jelentős része mégis csak a külföldi sztárt részesítette volna előnyben. Nos, ők is kaptak valakit: mégpedig egy leendő sztárt, Anna Lucia Richter szopránénekest. És még valamit: a változás abszolút profi felvezetését filmelőzetessel, nyomtatott műsorral és spontán karmesteri felkonferálással. Azt hiszem, ez a magától értetődő profizmus nagy szerepet játszott abban, hogy mindenki elégedett volt. Ehhez persze a minőség is kellett.

A műsort nyitó Veress Sándor-mű bőven megérdemelte a figyelmet. A formailag fegyelmezett, hosszú mondatokban (csángó siratódallamokban) áradó zene feltartóztathatatlanul járja be ívét a csendtől a csúcspontokig. Mahler gyászzenéi éppúgy jelen vannak a Threnosban, mint Richard Strauss, de nekem (a hangszerelés szembeötlő különbsége ellenére) a Metamorphosen Straussa jutott eszembe. No meg természetesen Bartók, akiért e gyászzene íródott. Illenék jobban ismernünk Veress művészetét, és a mostani előadásból kitetszett: érdemes is lenne rá.

A másodikként elhangzó Mozart-hangversenyária akkor is izgalmas lett volna, ha nem ilyen csodálatos az előadása. A mű ugyanis nagyjából a Cosìval egy időben keletkezett, ám egy kevésbé fajsúlyos opera (Paisiello: A sevillai borbély) betétdarabjaként - így a gyanútlan hallgató nem tudja, hogy a salzburgi korszak zenéjét hallja-e vagy a Klarinétverseny párdarabját, s csak néhány stílusjegyből (mindenekelőtt a hangszerelésből) következtethet utóbbira. A huszonkét (!) éves Anna Lucia Richterről pedig leginkább annyit mondanék, hogy csak reménykedhetünk, nem fogják elrontani, és akkor ott lehet a helye, ahol a nagy Richtereké (Szvjatoszlavé, de legalább a nemrég Gruberová partnereként megcsodált Regináé). Ilyen természetességgel, erőlködés nélkül, egyszersmind meggyőző zeneiséggel előadott éneklést ritkán hallani.

A másik Mozart-mű, a 456-os B-dúr zongoraverseny szintén felemás, csak másképp. Párdarabjaihoz (mindenekelőtt a K 453-as G- és a 450-es B-dúrhoz) hasonlóan „eljátssza" a könnyedséget, miközben nemcsak leleményekben, de valódi, a kései Mozartra jellemző mélységben is bővelkedik. A K 456-os versenyműben talán picit kevesebb az önfeledt játék a szélső tételekben, kicsit kevesebb a tragédia a középsőben. Az értőket viszont olyan apróságok gyönyörködtetik, mint a harmadik tétel közepén az terület, ahol B-dúrból h-mollba jutunk el pár ütemen belül, majd vissza, és most csak egyet emelek ki a sokból. Várjon Dénes úgy adta elő a művet, mintha hónapok óta mást se gyakorolt volna, olyan magától értetődően és sallangmentesen, mégis izgalmasan, ahogy tőle megszokhattuk. Fischer Ivánnal egymásra találtak az értelmezésben, de a zenekar játékán itt-ott érződött: egy-két próba még elkelt volna, mindenekelőtt azoknál a részeknél, ahol a fúvósok és a zongora koncsertálnak. (én az első, pénteki előadáson voltam jelen, feltételezem, a vasárnapi hangversenyre eltűntek ezek az apró hibák).

A második részben elhangzó Schönberg-műben a zenekar és a karmester is elengedhette magát. Schönberg-műben, mert a zenét ugyan Brahms írta, a hangszerelés ennél a műnél - Schönbergnek a műismertetőben olvasható nyilatkozata ellenére - nem tekinthető a szerzői szándék kifejtésének: itt tökéletesen új mű született, új eszközökkel, új hangszerekkel (pl. xilofon, harangjáték, csörgő- és nagydob, hogy csak az ütősök közül említsünk párat). A schönbergi zsenialitás - és humorérzék! - épp abban rejlik, hogy Brahms kamarazenéjét úgy tudja felnagyítani, hogy az így kapott mű más dimenzióba lép, vagyis nem egy felnagyított viskót kapunk, hanem egy csillogó-villogó, színes palotát. A hasonlat - mint minden hasonlat, ezt legalább Tandoritól tudjuk - természetesen sántít, Brahms alapanyaga cseppet sem viskó, és itt-ott a zongoranégyesben nagyon is benne rejlik a szimfonikus zenekar, akár a negyedik tétel magyaros rondójában, akár a harmadik pianissimóból kitörő C-dúr középrészében. Schönberg viszont épp ezeken a helyeken is mintha kerülné, hogy evidens módon, Brahms szellemében hangszereljen és nagyítson: ő ugyanis nem nagyít, hanem átfest, itt például katonazenekarrá változtatva az eredeti örömhimnuszt.

Fischer Iván és a Fesztiválzenekar előadása egyrészt káprázatosan virtuóz és felszabadult volt, másrészt pompásan részletgazdag. Ha a Mozart-zongoraversenynél a fafúvók kaptak egy-egy szemráncolást, a Brahms-Schönberg-műnél talán ők érdemelték ki a legnagyobb dicséretet, ha muszáj kiemelnünk egy csoportot. De egyáltalán nem muszáj; hadd említsem meg, hogy ahol ültem (nagyjából a terem közepén), onnan a hegedűk leghátsó pultjait lehetett legjobban hallani (ld. a terem akusztikájának hangolhatóságát - ami ezúttal nem sikerült valami fényesen), de becsületükre váljék, hogy csak jót mondhatok róluk. Az előadás összességében Schönberg őrült humorára épített, s magával ragadta a közönséget a ráción túli területekre is, egészen a katarzisig.

Fischer Iván pontosan érezte: ebben a koncertben épp ennyi van, egy ráadástól nem nagyobb lenne az élmény. És ez az arányérzék, ez a magabiztosság tette otthonossá az estet. Nagy dolog, ha egy zenekar estéről estére képes aurát teremteni, közönséget nevelni és megtartani. Péntek este hazafelé menet azon gondolkoztam, ehhez nem elég nagyon jól zenélni. A Fesztiválzenekar és vezetője tudja és régóta gyakorolja, mi minden kell még ahhoz, hogy a közönség koncertről koncertre otthon érezze magát.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

„Az operettek a szüleim, a musicalek pedig a férjeim” – 90 éve született Galambos Erzsi

Balerinának készült, az operettek és musicalek koronázatlan királynője lett. Már gyerekkorában megtalálták a kisebb szerepek, később pedig olyan színészlegendákkal lépett színpadra, mint Somlay Artúr, Básti Lajos, Latabár Kálmán vagy Honthy Hanna. 1931. december 5-én született Galambos Erzsi.
Klasszikus

Magnificat, az örömteli várakozás himnusza

Számos zeneszerzőt megihletett a bibliai szövegre épült keresztény himnusz, a Magnificat, mely hagyományosan az adventi várakozás során szokott elhangozni.
Jazz/World

Elhunyt Kóbor János

78 éves korában elhunyt Kóbor János, az Omega együttes frontembere. A zenészt hetek óta kórházban kezelték koronavírus-fertőzéssel.
Plusz

Kihirdették a 2021-es Prima Primissima Díj nyerteseit

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott pénteki gálaesten.
Klasszikus

„Fontos, hogy ismét közel kerüljünk a közönséghez” – Beszélgetés Dinyés Somával

December 16-án családjával ad koncertet az Óbudai Társaskörben Dinyés Soma, akit régizenei munkásságáról és karnagyi tevékenységéről is sokan ismernek. A művész a koncert kiinduló ötlete mellett az utánpótlás-nevelés kérdéseiről és a kóruséneklés fontosságáról is mesélt

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Muzsika a vizek felett – séta a hamburgi Elbphilharmonie-ban

Januárban lesz öt éve, hogy megnyitotta kapuit Európa egyik legkülönlegesebb koncertterme, a hamburgi Elbphilharmonie. A hullámokat formázó épület egy pompás akusztikájú, nagy koncerttermet és egy kisebb kamaratermet rejt magában.
Klasszikus ajánló

Fiatal karmestertehetség vezényli az Óbudai Danubia Zenekart

Holly Hyun Choe, az Eötvös Péter Alapítvány mentorprogramjának résztvevője lesz az Óbudai Danubia Zenekar december 7-i koncertjének karmestere. A műsoron a szintén mentorált zeneszerző, Donghoon Shin egy műve is elhangzik.
Klasszikus interjú

„Fontos, hogy ismét közel kerüljünk a közönséghez” – Beszélgetés Dinyés Somával

December 16-án családjával ad koncertet az Óbudai Társaskörben Dinyés Soma, akit régizenei munkásságáról és karnagyi tevékenységéről is sokan ismernek. A művész a koncert kiinduló ötlete mellett az utánpótlás-nevelés kérdéseiről és a kóruséneklés fontosságáról is mesélt
Klasszikus magazin

Magnificat, az örömteli várakozás himnusza

Számos zeneszerzőt megihletett a bibliai szövegre épült keresztény himnusz, a Magnificat, mely hagyományosan az adventi várakozás során szokott elhangozni.
Klasszikus magazin

Bach és a létezés szakrális matematikája

Milyen zeneeszmény vezette Johann Sebastian Bachot odáig, hogy saját és Isten nevét egyetlen ütemben rejtse el a kottában? A lipcsei zeneszerzőt gyakran emeljük a legmagasabb piedesztálra, miközben merőben máshogy gondolkodott a zenéről, mint ahogy mi tesszük. Nem öncélú önkifejezésnek tartotta, hanem egy magasabb igazság keresésének.