A hangversenyek középpontjában Joseph Haydn 92. G-dúr „Oxford” szimfóniája áll, amely minden helyszínen elhangzik, mintegy zenei ívet adva az eseménysorozatnak. A mű 1789-ben született, és Haydn egyik utolsó „párizsi szimfóniájának” tekinthető, bár címét 1791-es bemutatójának helyszínéről kapta.

A mű tökéletesen tükrözi Haydn humorát és kreativitását, tele van váratlan fordulatokkal és elegáns zeneszerzői ötletekkel.

A műsor további összeállítása tudatos koncepciót tükröz: C. P. E. Bach, Max Bruch és Csajkovszkij művei által három különböző zenei korszak és stílus jelenik meg, együttesen kínálva betekintést a szólóhangszerre és zenekarra írt művek változatos világába. C. P. E. Bach d-moll fuvolaversenye valószínűleg az 1740-es évek elején született, amikor a még szárnyait bontogató, ifjú zeneszerző II. Frigyes porosz király udvarában dolgozott. Az uralkodó szenvedélyes fuvolista volt, így különösen kedvelte az erre a hangszerre írt műveket. A barokk és a klasszikus zene határán mozgó, érzelmi mélységgel és virtuóz dallamokkal teli versenymű egy korábbi, csembalóra írt szerzemény átirata lehet. C. P. E. Bach ugyanis számos művét több különböző hangszerelésben is közreadta, hogy minél szélesebb közönség számára elérhető legyen.

Szolnoki Szimfonikus Zenekar (Fotó/Forrás: Szolnoki Szimfonikus Zenekar)

A kismartoni helyszínen a harmadik műsorszám Csajkovszkij D-dúr hegedűversenye, míg a szolnoki és budapesti koncerten Max Bruch hegedűre és brácsára írt Kettősversenye  (Op. 88) hangzik el. Utóbbi darab 1911-ben készült, a zeneszerző késői alkotói korszakában.

Bruch azonban mindvégig hű maradt a saját dallamos, érzelemdús zenei nyelvéhez. A kompozíció mindkét hangszer karakterét és hangszínét egyformán kiemeli, ugyanakkor hangsúlyozza a köztük lévő párbeszédet.

Fejléckép: A Szolnoki Szimfonikusok a kismartoni Esterházy-kastélyban (forrás: Vigh Virág / Szolnoki Szimfonikusok)