A nagy múltú énekkar irányítására decemberben írtak ki pályázatot, amelynek nyertese a debreceni karnagy lett. Az MR Énekkart 2009 és 2013 között Somos Csaba vezette, 2013 júliusa óta pedig megbízott vezető karnagyként Oláh Gábor irányítja.
Pad Zoltán Erdei Péter tanítványaként 2003-ban kiváló minősítéssel diplomázott középiskolai énektanár-karvezető szakon a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol 8 évvel később doktori fokozatot (DLA) is szerzett. Egy német állami ösztöndíjnak köszönhetően a Müncheni Zeneakadémián is tanult. 2005 szeptemberétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének tanársegéde, majd adjunktusa. 2008-ban a pekingi Központi Zeneakadémia meghívott vendégprofesszoraként egy szemesztert Kínában is eltöltött. 2007-ben az Europa Cantat által szervezett Fiatal Karvezetők 4. Nemzetközi Versenyén elnyerte a közönségdíjat és a legeredményesebb magyar versenyzőnek járó különdíjat.
Pad Zoltán 2009 augusztusától tölti be a Kodály Kórus vezető karnagyának tisztét. Az énekkarral számos sikeres koncertet adott Magyarországon és külföldön egyaránt, több ősbemutató és magyarországi bemutató fűződik nevéhez. Katar történetének első operabemutatóján, 2012-ben a Kodály Kórusból és a Magyar Állami Operaház kórusából alakult énekkar karnagya volt. Vezetése alatt ugyanebben az évben a Kodály Kórus Prima-díjat kapott. 2013-ban is több nemzetközi sikert aratott az énekkar, Európa Kulturális Fővárosa címet viselő Kassán a koloratúr királynőnek tartott Edita Gruberovával léptek fel a Boleyn Anna című operában, ezt a programot a Művészetek Palotájában is bemutatták Budapesten. Október elején Szerbiában, A bolygó hollandi című Wagner-operában működött közre a Pad Zoltán vezette Kodály Kórus, amely 2014 februárjában a világhírű Ennio Morriconéval indul koncertkörútra.
A Kodály Filharmónia mindkét együttese és vezetősége sajnálattal fogadta a hírt, hogy nemsokára meg kell válni a kiemelkedő képességű vezető karnagytól. Pad Zoltánnak a Kodály Kórus és a Kodály Filharmonikusok valamennyi művésze és munkatársa további sikereket kíván pályafutásához. A vezető karnagy az MR Énekkarnál augusztus 1-jétől látja el feladatait, utódját hamarosan pályázat útján keresi majd az intézmény.