A Pannonhalmi Főapátság idén a Zarándoklat témája köré szervezte kulturális és spirituális programjait. Ennek jegyében most Bécsből Pannonhalmára látogat Konstanin Reymaier atya, hogy orgonajátékával igazi ünneppé tegye a karácsonyt a zenekedvelők számára.
A bécsi Stephansdom – Szent István-székesegyház – orgonistája világszerte elismert művész. Koncertkörútjai során bejárta Európát, Észak-Amerikát és a Közel-Keletet.
Teológiai tanulmányai mellett végezte el a Bécsi Zene- és Előadóművészeti Egyetemet, ahol kitüntetéssel diplomázott.
A művész nemcsak kiváló orgonista, de saját darabokat is ír. Zeneszerzői munkásságát a Schwäbisch Gmünd-i Európai Egyházzenei Fesztiválon is elismerték. A Nemzetközi Zeneszerzői Verseny díjazottja volt.
December 26-án két hangversenyt ad a pannonhalmi Szent Márton-bazilikában (13.30-as és 15.30-as kezdéssel). Saját improvizációja mellett Marcel Dupré, Johann Sebastian Bach és Edward Elgar egy-egy darabjával ajándékozza meg a hallgatóságot.
Pannonhalma monostora hegyre épült, amely a vallási hagyomány szerint az ég és a föld találkozási pontja;
olyan hely, ahol az ember közelebb lehet Istenhez. Ezt az „istenközelséget” tapasztalhatják meg mindazok, akik december 26-án útra kelnek, hogy a szent hegyre elzarándokolva Reymaier atya játékában elmerülve éljék meg az ünnep békéjét.
Műsor:
Marcel Dupré: Variációk egy karácsonyi énekre
Johann Sebastian Bach: F-dúr Pastorale
Edward Elgar: Koronázási induló
Konstantin Reymaier: Improvizációk
További információ itt érhető el az első koncertről és a másodikról.
Fejléckép: Konstantin Reymaier (fotó/forrás: Daniel Willinger)