A gyermekkórus specifikusan a magyar kórustradíciókra épül, elsősorban magyar gyermekeknek. Célja a híres magyar gyermekkórus-tradíciók Bécsben való jelenlétének megteremtése. A rendszeres és igényes kórusnevelés a maga összetettségében képes arra, hogy egy közösségi tevékenység keretein belül a gyerekek elsajátítsák, fejlesszék a zenei készségeket, valamint művészi munkájuk révén további értékek igényét támasztja bennük (pl. szépérzék, a precizitás, igényesség, az érzelmek széles spektrumának megértése). A gyermekek csak az egymással való együttműködésükkel tudják a kitűzött célt megvalósítani, s így ez korunkban roppant fontos eszköz a gyermekek szocializációs nevelésében.
Ennek a közösségi tevékenységnek a kiépítését a kórus széles repertoárjával, a próbákon a zenei képességek fejlesztésével (alapvetően a Kodály-módszerre épülve), a magyar nemzetiségi zenei tradíciók ápolásával (népdalok, magyar művek) és az osztrák kultúra integrálásával, valamint összetett pedagógiai módszerekkel kívánja elérni.
A legkisebbek az első években a kicsinyek kórusában énekelhetnek, és ötödik osztályos koruktól léphetnek be a „nagyok" kórusába. A fiataloknak továbbá alkalmuk nyílik 16 éves koruk után is kórusban énekelni a Cantus Arcis Kórusban, mely szellemiségében és tevékenységében tovább folytatja és beteljesíti a Kodály-tradíciót a felnőtt kóruséletben.
A próbák helyszíne: Collegium Pazmaneum 1090 Wien, Boltzmanngasse 14.
A kórus honlapja itt található: http://www.danubiuskultur.eu/cikkek/korusaink/pannonia-becsi-magyar-gyermekkorus/