Milyen korábbi művészeti tapasztalatok, élmények vezettek el a zeneszerzői pályához?
Édesanyám zongoraművész, úgyhogy születésemtől kezdve jelen volt otthon a klasszikus zene. Nyolcéves koromban elkezdtem hegedülni, de sokáig meg sem fordult a fejemben, hogy felnőttként majd ilyesmivel szeretnék foglalkozni. Mindig is erős volt bennem alkotás iránti vágy, de kezdetben inkább a feltalálás érdekelt.
Tizenhárom éves koromtól kezdve vált nagyon fontossá számomra a zene, úgyhogy ez az érdeklődés átformálta bennem a feltalálói ambícióimat.
Azóta tudom, hogy zeneszerző szeretnék lenni.
Tehát előbb találtad ki elméletben, hogy zenét szeretnél szerezni, mintsem hogy valóban írtál volna darabokat?
Ez nem különült el ennyire, mivel valamilyen formában már akkoriban is foglalkoztam zeneszerzéssel: volt, hogy egy-egy barátommal kitaláltunk dallamokat, és a másiknak folytatnia kellett. Komponálni is sokszor leültem, de egy ideig semmit nem fejeztem be, mivel a kezdetektől nagyon kritikusan álltam ahhoz, amit csinálok, csak olyat szerettem volna leírni, amivel minden szempontból elégedett vagyok. Még két-három év volt, mire átszakadt bennem a gát, és nemcsak elkezdtem, hanem be is fejeztem darabokat, úgyhogy addig
a barátaim viccelődtek is ezzel, hogy milyen zeneszerző vagyok, ha soha nem írok semmit.
Mikor készült el az első olyan műved, amivel elégedett voltál?
Az első két darabomat tizenhat éves koromban írtam két pályázatra, egy lengyel és egy bolgár népdalfeldolgozást, az egyik Budapesten, a másik pedig Krakkóban nyert első díjat. Nagyon jó visszaigazolás volt, hogy rögtön sikeresek lettek az alkotásaim, megerősítettek abban a hitben, hogy ez az én utam. Ekkor már a Zeneakadémia felvételi előkészítőjére jártam, ahol Barta Gergelynél tanultam.
Másmilyen volt intézményesített formában zeneszerzést tanulni, mint ahogy előre elképzelted?
Azt kaptam tőle, amit vártam: új perspektívát nyitott számomra, és bővítette az eszköztáramat. Mind Barta Gergelynek, akinél elkezdtem zeneszerzést tanulni, mind Bella Máténak, akinél négy éve tanulok a Zeneakadémián, rengeteget köszönhetek. Tanárként segítettek kibontani a zenei elképzeléseimet,
külső reflexiót adtak a gondolkodásomhoz, és megerősítették azokat a törekvéseimet, amiket zeneileg nem tudtam elég kompakt módon megfogalmazni.
Úgy érzem, hogy kívülről kaptam kulcsot ahhoz, ahogyan én magam működöm.
Miben hatottak rád elsősorban a tanáraid?
Barta Gergelynél három és fél évig tanultam a felvételi előtt, illetve most is van vele ellenpont órám. Segített kinagyítani azoknak azoknak a zenei anyagoknak a belső törvényszerűségeit, amelyeket vittem hozzá. Rámutatott, hogyan tudom kibontani az ötleteimet, és milyen lehetőségek rejlenek bennük. Bella Máté pedig átfogó képet adott a kortárs zene különböző irányvonalairól, azok mozgatórugóiról, és rámutatott arra, hogy amit írok, mihez hogyan kapcsolódik. Ezek a beszélgetések nagy hatással voltak az általános zenefilozófiai-zeneesztétikai gondolkodásmódomra. Közben pedig új dimenziót nyitott abban, hogy hogyan tudom organikusan megújítani a zenei nyelvezetemet a saját impulzusaimból kiindulva.
Papp Mátyás (Fotó/Forrás: Mayer Mária)
Milyen más inspirációkból merítesz?
Mivel régóta érdekel a különböző a művészeti ágak viszonya, 2019-ben részt vettem egy drámaíró workshopon, amit Pass Andrea drámaíró, rendező tartott. Ebből a munkából kinőtt két színdarab, a Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon és a Tyúkdráma, melyeknek társírója lehettem, illetve voltak más közös projektjeink is. Azt hiszem, ezek, ha áttételesen is, de jelentősen hatottak az alkotói gondolkodásomra.
A műveidnél is gyakran merítesz mitológiai, irodalmi forrásból, a YouTube-csatornádon pedig képzőművészeti alkotások szolgálnak a videók hátteréül. Hogyan találod meg azokat az akár zenén kívüli forrásokat, amelyek elkezdenek foglalkoztatni?
Ha elkezdek dolgozni egy darabon, igyekszem keretrendszert találni hozzá, szeretem előre tudni, hova és milyen apropóból írok. A legtöbbször pályázatokra vagy felkérésekre komponálok, mert úgy érzem,
adott feltételek között sokkal szabadabban tudom megfogalmazni azt, ami aktuálisan foglalkoztat.
Fontosnak tartom a címválasztás és a darab kölcsönhatását is. Az változó, hogy a cím inspirálja a darabot vagy a darab a címet. Van olyan művem, amelynél utólag találtam ki, ilyen például a Too Close to the Sun című kvintettem, aminek a címe az Ikarosz-történetre reflektál. A zene íve jól leképezi a mitológiai eseménysort, pedig komponálás közben egészen másban gondolkodtam, és csak a darab befejezése után alakult ki ez a jelentésrendszer.
Ellenpélda a Kirakós című szólózongora-darabom, ami a Bartók Világversenyre készült, és most fog megjelenni az Editio Musica kiadásában. Sokáig gondolkodtam, hogyan fogjak hozzá, mert ma ez az apparátus elég problematikus, annyi mindent írtak már rá, teljesen kiaknázták a technikáját. Ekkor az a gondolat kezdett foglalkoztatni, hogy mi van, ha úgy állok a zenei anyagokhoz, mint egy puzzle darabjaihoz. Elkezdtem a különböző zongoratechnikákból és népzenei elemekből építgetni a művet: a végeredmény nem egy hagyományosan kirakott puzzle lett, hanem egy olyan játékos kép, amin szerepelnek felismerhető motívumok, de nem direkt módon, sokszor meg kell keresni őket.
Említetted a pályázatokat és a keretrendszereket. Van olyan műved is, ami minden külső körülménytől függetlenül, teljesen saját indíttatásból jött létre?
Mivel nem szeretnék a fióknak írni, minden ötletemhez keresek egy lehetőséget, aminek kapcsán meg tud valósulni a gyakorlatban is. Waldorf iskolába jártam, és például a Waldorf érettségi apropóján készítettem egy összművészeti kísérleti előadást. A téma mindig is foglalkoztatott, de kellett hozzá ez az ürügy, hogy megvalósuljon, máskülönben gimnazistaként nem tudtam volna megalkotni és kivitelezni egy ilyen volumenű projektet. Szeretem a feladatokat eszközként használni saját gondolataim kifejezésére.
Hogyan dolgozol az előadókkal?
Nagyon szeretem az előadókkal való közös munkát, és szerencsésnek érzem magam azok miatt, akikkel eddig dolgozhattam. Sokszor nagy kihívás elé állítom őket, mivel gyakran kifejezetten nehéz anyagokat írok. Igyekszem azt átadni nekik, hogy a darabjaimnál
fontosabbnak tartom a bennük lévő zenei töltetet, mint azt a fajta túlzó perfekcionizmust, ami a hangok tökéletes eljátszására irányul, de sok energiát visszafog.
Sokkal jobban örülök neki, ha úgy szólal meg egy darabom, hogy néhány hang félremegy, de erős a darab zenei töltete, mintha az összes hang a helyén lenne, de zeneileg nem derülne ki, miért írtam meg a művet. Ezt zenei szempontból úgy fogalmaznám meg, hogy a karakterek és a dinamikai ívek legalább annyira fontosak, mint a konkrét hangmagasságok.
Szoktad javítani a műveidet akár a próba, akár az előadás hatására?
Viszonylag sok időt eltöltök egy-egy darab megírásával, munka közben sokszor átírok egyes szakaszokat, úgyhogy végeláthatatlan folyamatot indítana be, ha még a leadás után is javítani szeretném őket. Olyan persze előfordult, hogy a próbafolyamat során felmerültek javaslatok előadói szempontból, az ilyenekre mindig nyitott vagyok, és szívesen korrigálok. Később jobban el tudom képzelni, hogy visszanyúljak korábbi darabjaimhoz, de most még úgy érzem, ezek inkább lépések afelé, hogy megtaláljam a kikristályosodott zenei nyelvezetemet.
Énekhangra is komponálsz, ami elég sajátos feladat.
Bizonyos szempontból nehezebb, mivel az emberi hangnak más áll jól, illetve más korlátai vannak, mint a hangszereknek, bizonyos szempontból viszont könnyebb: támpontot jelent a szöveg, nekem és a hallgatónak is. Az is egy könnyebbség, hogy énekelni valamilyen szinten mindenki tud, így
bármikor ki tudom próbálni, hogy milyen elénekelni az adott szólamot, mennyire énekszerű, amit írtam.
Ezért akár hálásabb is lehet emberi hangra írni, mint például egy fúvós hangszerre, amin egyáltalán nem játszom.
Papp Mátyás a Bartók Világverseny díjátadóján, Fekete Gyulával és Kutnyánszky Csabával (Fotó/Forrás: Posztós János / Zeneakadémia)
Milyen visszajelzéseket kaptál eddig a közönségtől?
Legérdekesebb élményként talán egy kiállításmegnyitót emelnék ki, tavaly a Képzőművészeti Egyetemen a Kék hold alatt című darabomat játszották. Felemelő volt, hogy utána milyen sokan odajöttek hozzám, hogy elmondják, mennyire tetszett nekik a darab, annak ellenére, hogy nem a zenén volt az esemény fókusza. A helyzet azért volt különleges számomra, mert
művészettel aktívan foglalkozó, de nem zenész közönségben legalább annyira nyitott és lelkes hallgatóságra talált a darab, mint szakmai közegben a Zeneakadémián.
Van olyan nagyobb lélegzetű mű, például szimfónia, opera, ami hosszabb távon lebeg a szemed előtt, hogy meg szeretnéd írni?
Az operaírás mindig is nagyon érdekelt. Úgy tervezem, hogy jövőre felvételizek a Zeneakadémia doktori iskolájába, és gondolkodom rajta, hogy egy kortárs operával kapcsolatos kutatási témát válasszak. A Zeneakadémián két-három évente van operaíró kurzus, az énekszakos hallgatók számára kell darabot írni, úgyhogy szerencsére van terünk ezzel kísérletezgetni. A kortárs tánc, illetve a balett világa is érdekel, sőt azt gondolom, hogy az a zenei nyelv, amit jelenleg használok, még előnyösebb is a mozgásművészet, mint az opera számára, bár az operához is keresem a kulcsot.
Hogyan látod a jövőt? Milyen lehetőségei vannak egy zeneszerzőnek?
Ez nehéz kérdés, mivel jelenleg nem túl hálás a klasszikus, illetve a kortárs zene helyzete. Állandó beszédtéma a barátaimmal, hogy milyen jövője lehet, hogyan kellene megújulnia ennek a művészeti ágnak. Hogyha lesz lehetőségem, szeretnék majd tanítani a Zeneakadémián, mellette pedig remélem, hogy minél több alkalmam nyílik majd felkérésekre komponálni.
Foglalkoztatnak az új koncertformátumok, és az, hogy milyen más kontextust lehet teremteni a kortárs zenének, ami nagyobb közönség számára is vonzó és inspiráló lehet.
Bízom benne, hogy ilyen szempontból vannak még kiaknázatlan lehetőségek, akár zenei, akár összművészeti szempontból. Nem olyan aspektusból foglalkoztat ez a kérdés, hogy mi eladható, hanem maga a problémakör érdekel. Azt gondolom, hogy egy többrétű előadás nagyobb közönséget szólíthat meg a hagyományos kortárs zenei koncertek mellett. Hiszek abban, hogy lehet alakítani azt a kulturális közeget, amiben élünk.
Fejléckép: Papp Mátyás (fotó: Mayer Mária)
hírlevél
