Klasszikus

Parafrázis

2008.10.27. 00:00
Ajánlom
Bogányi Gergely több mint egy évtizede fogalom a magyar zenei életben: neve egyet jelent a nemzetközi hírű, fiatal, virtuóz zongorista fogalmával. Ő az a kivételes tehetség, akire a hazai zenei élet az ötvenes évek nagy pianista-generációjának utánpótlásaként tekint – őszintén szólva valóban kissé úgy, mint a sportolók esetében, nem önmagában ítélve meg a teljesítményét, hanem egy dicsőséges sorozat szükségszerű folytatásaként értékelve pályafutását.

Ennek következtében a róla alkotott kép kissé felemás: noha eddigi karrierjének sikereit számos díj és kitüntetés dokumentálja, a nagy ígéret kísértetének véleményformáló hatalma alól még mindig nem sikerült teljesen kiszabadulnia. Ezért, persze, nem kizárólag a recepció felelős, hanem ő maga is, illetve az a száz évvel ezelőtti zongoristaideál, amelyhez Bogányi művészi személyisége nyilvánvaló gesztusokkal vonzódik. Rendszerint a Liszt-tanítványok korának szellemi attitűdjével lép színpadra, olyan előadóként, aki száz év alatt tökéletesre csiszolt, a géniusz-előadóművész alakjának megalkotásában főszerepet vállaló, egész zenekarok hangterjedelmét és polifón összefüggéseit helyettesíteni képes, monumentális hangszer fölött uralkodik az önnön tökéletességében és felülmúlhatatlanságában megdicsőülő művészet papjának öntudatos hitével, amelyet transzcendens csodaként megjelenő, lenyűgöző szakmai profizmus formál tárgyilagosan büszke meggyőződéssé. Éppen ezért Bogányi repertoárján ritkán szerepelnek olyan művek, amelyek bármilyen módon reflektálnának a koncert valóságos idejére és annak esztétikai kérdéseire. Programjait többnyire a zongora hőskorának emléket állítva válogatja össze technikai és szellemi értelemben egyaránt, anélkül azonban, hogy a felidézés aktusában rejlő múlt időt jelezné. Zongoraestjeinek műsorai nagyszabásúak, szenvedélyesek, mintegy az érzelmi katarzis léleknemesítő erejének hirdetői a polgári koncert társadalmi létjogosultágának tizenkilencedik századi érvrendszerét használva, mégsem keltik a tökéletes illúzió benyomását. Mégpedig azért nem, mert Bogányi maga, egyre inkább úgy tűnik, valójában más személyiség. Tehetsége a jelek szerint nem a zengő hangorkán mindenható irányításában bontakozik ki igazán, hanem a gondosan megmunkált, filigrán részletekben.

Nem kétséges, hogy virtuóz zongorista, de nem az a fajta bűvész, aki tévedhetetlen pontossággal, hátborzongatóan percíz ugrásokkal és szédítően sebes futamokkal sokkolja közönségét. Képes ilyesmire is, természetesen, de a mutatvány nem mindig sikerül, márpedig a szemfényvesztésnek kizárólag akkor van értelme, ha üzembiztos, ha a lélegzetelállító hatást nem homályosítja el semmi, ha egy szimfonikus zenekari szövet bonyolultsága zökkenőmentes folyamatossággal bontakozik ki a zongorán, véletlenül sem keltve azt a benyomást, hogy a kizárólag önmaga lenyűgöző szépségéért létező, brilliáns csillogás helyett egyszerű, funkcionális segédanyag csupán. Bogányi lehengerlő lendülete azonban kiszámíthatatlan, de nem technikai okokból, hanem mert nem azonosul igazán a zabolátlan emóciókat emberfeletti erőfeszítéssel uraló, félisteni zongorista mitikusan romantikus alakjával. Ahol az egykor pontosan kidolgozott iskolai képzéssel reprodukálható zseni öntörvényű szilajsága egyedi ötleteket igényelne, Bogányi többnyire klisékhez folyamodik, túlságosan nagy területet engedve át ezzel az interpretációból a szokásosnak és az esetlegesnek, megnehezítve az egyedi és különleges intellektuális élmény létrehozását, amelyen fáradozik.

Ennek lehettünk tanúi október 25-én is a Művészetek Palotájában. A műsor első felének átiratokból összeállított, Bachtól, a romantika szellemi horizontjának gótikus tekintélyétől Wagnerig, Izolda zenetörténeti jelentőségű, a disszonanciát az örök és feloldhatatlanul beteljesíthtetlen vágyakozás szerepében önálló esztétikai jelenséggé avató szerelmi haláláig hajló, alapvető tizenkilencedik századi toposzokkal – a halál személyes rettenetével, a már-már túlvilágian mámoros keringő nosztalgiájával és a fausti kételkedés sátánnal szövetkező, torz teremtőerejével – alátámasztott íve elegáns tervezésre vallott, ez azonban nem találkozott hasonlóan kifinomult megvalósítással. Bogányi játékából ugyanis, figyelemre méltó képességei ellenére, hiányzott a fegyelem, ez pedig nemcsak összeakadó futamokat és rendszeres melléütéseket eredményezett (az ilyesminek önmagában amúgy sincs komoly jelentősége), hanem az irányító figyelem szilárdáságát is megingatta. Formai szempontból jelentős fokozások sápadtak alig észrevehetővé, mire azonban bárki berendezkedhetett volna valamiféle pasztellszínű és visszafogott interpretáció élményére, váratlanul és a korábbiakhoz képest szükségtelenül erőteljes kitörések rázkódtaták meg a szerkezetet – elkésve, a zenei folyamat alig jelzett kulminációs pontja után.

Hasonló problémák az este második felére tartogatott, nocturne-ökből és keringőkből összeállított Chopin-csokorban is felbukkantak ugyan, ezeket azonban már kellő súllyal ellenpontozták a zongorista valódi, a technikai ördöngösségek halmozásánál jóval mélyebb erényei: a puha billentés alig hallható, inkább csak meleg fényükből érzékelhető akkordjainak csodálatos egyszerűsége, a villódzó trillák és futamok gömbölyű szépsége, a vad energiahullámoktól tartózkodó, tévedhetetlen figyelem finom feszültsége és a koncert első felében is jóleső izgalmat keltő keringők kacér időbeli játékainak okos humora. Bogányi Gergely ezen a hangversenyen is bebizonyította, hogy látványosan kidolgozott megjelenése ellenére nem illuzionista, hanem művész, de csak, ha akarja.

(2008. október 25. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - Bogányi Gergely zongoraestje; Bach–Bogányi: d-moll (dór) toccata és fúga, BWV 538; Mozart–Liszt: Requiem - Confutatis maledictis, Lacrymosa; Weber–Liszt: Felhívás keringőre; Wagner–Liszt: Trisztán és Izolda - Izolda szerelmi halála; Gounod–Liszt: Faust-keringő; Chopin: g-moll ballada, op. 23; Chopin: G-dúr noktürn, op. 37 Nr. 2; c-moll noktürn, op. 48 Nr. 1; H-dúr noktürn, op. 62 Nr. 1; Esz-dúr keringő, op. 18; Asz-dúr keringő, op. 34 Nr. 1)

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Innentől nem a gyerek hibája lesz, ha nem olvas

Az irodalom a szabadságról szól. Ha ezt a szabadságot nem adjuk meg az oktatással, ha nem mutatjuk meg a gyerekeknek, hogy talán éppen az olvasás az, amire ebben a számára is megterhelő, felgyorsult világban szüksége van, akkor tényleg nem az ő hibája lesz, hogy nem olvas. VÉLEMÉNY.
Színház

Psotás fények és árnyak

Öt évvel ezelőtt, 2016. február 25-én, 86 éves korában hunyt el a magyar színházművészet egyik legegyedibb és utánozhatatlan alakja, Psota Irén, akinek neve már életében fogalommá vált. Utolsó éveiben visszavonultan élt, elzárkózott a nyilvánosság elől, emiatt is különleges ez a 2009-ben készült beszélgetés, amelyben bepillanthatunk egy nagy művész hétköznapjaiba. Egy valódi, megismételhetetlen legendára emlékezünk ezzel az írással.
Könyv

Tóth Krisztina és Az arany ember: Hogyan jutottunk idáig?

Be akarja tiltani Jókait? Ki a felelős azért, hogy most mindenki irodalom kapcsán „anyázik” az interneten? Megválaszolunk mindent, amit tudni akar, de eddig nem mert megkérdezni Tóth Krisztina és a Jókai-rajongók összecsapásáról.
Klasszikus

Szomorú nóta kíséretében hagyta el VII. kerületi próbahelyét a 100 Tagú Cigányzenekar

A zenekar tizenkét év után költözött ki az erzsébetvárosi próbahelyről, miután nem fogadták el a kerület vezetése által kínált megoldást – írta meg a Telex.hu.
Zenés színház

Óda a magyarokhoz – 240 éve mutatták be Joseph Haydn A hűség jutalma című operáját

1779-ben leégett a fertődi Esterházy kastélyhoz tartozó színház. E sajnálatos esemény nyomán azonban egy igazán különleges zenemű született: Haydn új nagyoperája, A hűség jutalma csendült fel először az újranyitott teátrumban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Időkapszulát helyeztek el a Magyar Zene Házában

Befejező szakaszához ért a Liget Budapest projektben épülő Magyar Zene Háza kivitelezése, ebből az alkalomból pénteken az utókornak szánt üzenetekkel teli időkapszulát helyeztek el a decemberben megnyíló épület padlóburkolata alá.
Klasszikus hír

Szomorú nóta kíséretében hagyta el VII. kerületi próbahelyét a 100 Tagú Cigányzenekar

A zenekar tizenkét év után költözött ki az erzsébetvárosi próbahelyről, miután nem fogadták el a kerület vezetése által kínált megoldást – írta meg a Telex.hu.
Klasszikus ajánló

Virtuóz fiatalokkal ad koncertet a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Online koncertet ad a Liszt Ferenc Kamarazenekar február 26-án. A szólisták közül a legfiatalabb 11 éves, mindannyiukat számos díjjal ismerték már el, és van köztük, aki a világhírű Carnegie Hallban is fellépett.
Klasszikus ajánló

Feltörekvő magyar karmester a Müpa színpadán

A közelmúltban rangos karmesterversenyt nyert Hontvári Gábor, aki most a Nemzeti Filharmonikusokat vezényli február 25-én a Müpában. Az online esemény igazi zenei csemegének ígérkezik.
Klasszikus gyász

Elhunyt Magyar Gábor gordonkaművész

Életének 60. évében, 2021. február 23-án súlyos betegség után elhunyt Magyar Gábor, az Opera Zenekar gordonkaművésze.