Klasszikus

Pärt és Tüür a Kogartban

2011.03.28. 20:00
Ajánlom
Az Új Tallinn Trió a Tavaszi Fesztiválon észt kortárs szerzők műveit is bemutatja.

Az észt nemzet különösen büszke lehet zeneszerzőire és előadóira, hiszen a finneken kívül őket övezi egyre nagyobb figyelem Európa, sőt már az egész világ koncertszínpadain. A budapesti koncertlátogató tehát ritka koncertműsornak örülhet - arról, hogy a nemzeti szerzők művei most hangoznának el először Magyarországon, nincs ellenőrzött információnk -, és mindezt egy pompás kamara-helyszínen, a Kogart ház kiállító terében.

Az Uus Tallina Trio (New Tallinn Trio) 1997-ben alakult, előde a Maruka trio. Az együttes újra népszerűvé tette Észtországban a zongoratrió műfaját, és a korábban csak - kevés kivétellel - 18-19. századi művekre korlátozódó repertoárt (Rameau, Mozart, Beethoven, Schubert, Brahms, Ravel, Rahmanyinov, Sosztakovics) általuk megrendelt és bemutatott észt kortárs művekkel gazdagították. 1998-ban megnyerték az észtországi Con Brio versenyt, 2000-ben pedig második helyezést értek el a Johannes Brahms Kamarazenei versenyen a lengyelországi Gdańskban. Jártak Angliában, Oroszországban, Franciaországban és Finnországban, felléptek Németországban, valamint Svájcban a Culturescapes fesztiválon. 2001-ben ők képviselték Észtországot az Upbeat / Nordic Talents elnevezésű rendezvénysorozaton. 2007-ben felléptek az 1. Finnugor Kulturális Napokon a bécsi Musikverein üvegtermében, az Akadémia Vonósnégyes és a Lahti Szimfonikusok Kamaraegyüttesének társaságában. Főleg a kortárs kamaraművek születésében és bemutatásában elért eredményeik elismeréseként 2000-ben megkapták az Észt Kulturális Alap díját, 2007-ben pedig Nemzeti Kulturális Díjra jelölték őket.

A trió zongoristája Marrit Gerretz-Traksmann (sz. 1971) társaihoz hasonkóan Tallinban végezte a konzervatóriumot és ott is diplomázott. Férjével, a Trió hegedűsével, Harry Traksmannal (sz. 1973) duózni is szoktak. Traksman a koncertmestere a Tallinn Chamber Orchestrának. A nagyobb kamaraegyüttesnek a Trió csellistája, Kaido Kelder (sz. 1970) is tagja.

Arvo Pärt minden bizonnyal a legismertebb észt muzsikus a világon, sőt, a kortárs zene megszokott táborán kívül is sok helyen ismerik a nevét, zenéjével a mozikban is találkozhatunk. A New Tallinn Trió hangversenyén ismerős művek eredeti formájának általa adott különleges tükörképére csodálkozhatunk rá (Mozart). A Spiegel im Spigel darabjait pedig a szerző szándékának megfelelően tükörszimmetrikus elosztásban kell előadni.

Pärt mellett egyre több szó esik a nála fiatalabb, idén 52 éves Erkki-Sven Tüürről, akinek Wallenberg című operáját tavaly mutatta be a Miskolci Operafesztiválon is a Tallini Opera. Architectonics című ciklusát 1984-ben kezdte komponálni, a VII. számot viselő darab 1992-ben született. A minap a Washingtoni Phillips Gyűjteményben adott Trió-hangverseny után, ahol ez a darab is elhangzott, a kritika különösen Tüür érdemeit méltatta a lenyűgöző előadás erényei mellett. 

Az ellenpontot a kortárs művekhez és átiratokhoz az Andrássy úti estén a Trió korai repertoárjából származó Elégikus Trió című Rahmaninyov-darab nyújtja. A hangversenyt, mely a Vendégünk Európa mottó alatt szervezett Budapest Tavaszi Fesztivál-programok sorába illeszkedik, az MR3-Bartók Rádió felvételről fogja közvetíteni.

A New Tallinn Trio koncertje
2011. március 30. 19:30 -
KOGART Ház

Budapesti Tavaszi Fesztivál 2011

Arvo Pärt: Spiegel im Spiegel; Mozart-Adagio - átirat; Fratres; Spiegel im Spiegel Erkki-Sven Tüür: Architectonics VII
Rahmanyinov: Trio Elegiaque, g-moll, No. 1

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus fszek

Új helyre költözik a FSZEK Zenei Gyűjteménye

Épületfelújítás miatt augusztus 6-ától várhatóan 2019 augusztusáig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának épületében működik a Zenei Gyűjtemény.
Klasszikus díszpolgár

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.
Klasszikus

Ha kottát nyomtatsz egy pólóra, legalább csináld jól

Valami nagyon nem a kotta szerint alakult az Amazonon.
Klasszikus gyász

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Klasszikus virtuózok

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Lukács Gergely tavaly a döntőig jutott a Virtuózok tehetségkutató műsorban. A tubaművész most egy fontos ügy érdekében kéri közönségének támogatását. A rákból felépült művész a Démétér ház daganatos betegségből gyógyuló lakóinak szeretne segíteni, akik ugyanazt a nehéz utat járják végig, amit egykor ő.