Klasszikus

Pászti Miklós idén lenne 75 éves

2003.04.20. 00:00
Ajánlom
A Nemzeti Énekkar alapító karnagyára, az 1989-ben elhunyt Pászti Miklósra emlékeznek a kórus tagjai, valamint a biatorbágyi és a móri Pászti iskola képviselői április 23-án délután 4 órakor a Farkasréti temetőben.

Aki valaha énekelt a keze alatt, mind a mai napig a legnagyobb tisztelettel és szeretettel beszél róla. A Liszt-díjas muzsikus a kórusvezetés mellett zeneszerzőként is tevékenykedett, ám művei nagyrészt még felfedezésre várnak. 1946-ban a Zeneakadémia egyházzenei, középiskolai énektanárképző és zeneszerzés tanszakain egyszerre kezdte meg tanulmányait, olyan legendás hírű tanárok vezetésével, mint Bárdos Lajos, Kodály Zoltán, Szabolcsi Bence, Forrai Miklós vagy Szőnyi Erzsébet. 1950-ben a frissen alakult Állami Népi Együtteshez került, de 1954-ben távoznia kellett, s csak tíz évvel később helyezték vissza.

Kezdeményezésére az együttes egyre gyakrabban vállalkozott kortárs magyar zeneszerzők műveinek bemutatására. A Magyar Állami Népi Együttes énekeseiből 1986-ban létrehozta a Magyar Állami Énekkart, amely irányításával nagy oratóriumok előadására is alkalmas, nyolcvan tagú kórussá fejlődött, s ma Nemzeti Énekkar néven, a Nemzeti Filharmonikusok részeként ápolja alapítója emlékét.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

5 zongoraművész, aki megmutatta, mit jelent a női energia a színpadon

Tudta, hogy Schumann felesége egymaga is zenetörténetet csinált? És hogy Fischer Annie véreskezű diktátorral is szóba állt, hogy megmentse egy ismerősét? Összeszedtünk néhányat a legvagányabb és legbátrabb zongoraművésznők közül.
Vizuál

Online térképen böngészhetőek híres emberek egykori otthonai

Mindig is érdekelt egy utadba eső épület története? Esetleg az izgatott, hogy hol éltek a magyar kultúra ismert alakjai? A Lechner Tudásközpont két online térképével órákra le fogod foglalni magad.
Vizuál

Ingyen nézhetőek a Cirko filmjei online

A négyzet, a Táncterápia, a Férfiak fecskében, vagy személyes kedvencünk, a Tű, cérna, szerelem is bekerültek a Cirko Film új online videotékájába, ahol március 30-ig az is kényelmesen mozizhat, aki valami miatt nem jut el a moziba.
Klasszikus

Szombaton újra Bach zenéje szól a metró peronja mellett

Idén is lemerészkednek az Operaház zenészei a metróba, Bach műveiből nyújtanak ízelítőt a zeneszerző születésének 334. évfordulóján. Élmény lesz a tömegközlekedés!
Vizuál

Ruben Brandt, mocskos graffitik és barokk portré sültkrumplival

A csoportos kiállítás izgalmas keresztmetszetet ad egy csapatnyi kortárs magyar alkotó művészetéből - a Műcsarnok munkatársainak válogatásában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Az isonzói csata emlékére koncertezik Szlovéniában a magyar zenekar

Ősbemutatóra készült a BFT zenekara Ljubjanában: mintegy 250 fős zenekar játszik a "Nagy Háború" áldozatainak emlékére.
Klasszikus podcast

Itt hallgathatod vissza Bősze Ádám Varázsboltjának előző adásait

Tíz rész már felkerült podcastként a netre, mutatjuk, ha esetleg nem találta volna!
Klasszikus bach

Szombaton újra Bach zenéje szól a metró peronja mellett

Idén is lemerészkednek az Operaház zenészei a metróba, Bach műveiből nyújtanak ízelítőt a zeneszerző születésének 334. évfordulóján. Élmény lesz a tömegközlekedés!
Klasszikus Nők a zenében

5 zongoraművész, aki megmutatta, mit jelent a női energia a színpadon

Tudta, hogy Schumann felesége egymaga is zenetörténetet csinált? És hogy Fischer Annie véreskezű diktátorral is szóba állt, hogy megmentse egy ismerősét? Összeszedtünk néhányat a legvagányabb és legbátrabb zongoraművésznők közül.
Klasszikus bach

Lépjen fel a Google-re, és komponáljon valamit Bach stílusában

Bach születésénak 334. évfordulóján a Google mesterséges intelligenciája egysoros zeneművet komponál az Ön dallamából is.