Klasszikus

Pasztircsák Polina a következő évad Kamaraénekese az Operában

2024.02.26. 13:20
Ajánlom
A kitüntetéssel az Operaház aktív szólistái iránit megbecsülését kívánja kifejezni. A szopránénekes második alkalommal részesült az intézmény legrangosabb elismerésében. 

Február 24-én Pasztircsák Polina szopránénekes vehette át a Magyar Állami Operaház Kamaraénekese kitüntetést. A Herendi Porcelánmanufaktúra által készített, hattyút formázó díjat Almási-Tóth András művészeti igazgató adta át a kitüntetettnek – adta hírül a Magyar Állami Operaház.

Pasztircsák Polina számos nemzetközi opera- és koncerténekesi felkérése mellett továbbra is rendszeres fellépője a budapesti dalszínháznak. A Magyar Ezüst Érdemkereszttel és Székely Mihály-emlékplakettel is kitüntetett szopránénekes második alkalommal részesült az Operaház legrangosabb kitüntetésében.

A most lezárult Arabella-sorozat címszerepe mellett Pasztircsák Polina az idei évadban Az istenek alkonyában Gutruneként, a Bohéméletben Mimí alakításával lépett a színpadra.

Májusban Pelléas és Mélisande női főszerepében lesz látható az Eiffel Műhelyházban.

Pasztircsák Polina 19 éves korában Bikfalvy Júlia növendékeként kezdett énekelni. 2004-ben megnyerte a Simándy József Nemzetközi Énekversenyt, tanulmányait Olaszországban, Mirella Freni tanítványaként folytatta, és 2010-ben diplomázott a ferrarai Girolamo Frescobaldi Konzervatóriumban. Az énekes 2007-ben debütált Modenában, Lorenzo Ferrero Le Piccole storie című kortárs operájának ősbemutatóján. A nemzetközi áttörést a 2009-es Genfi Nemzetközi Verseny hozta el számára:

az első díj mellett további három különdíjat is kapott, és azóta Európa operaházainak és koncerttermeinek állandó fellépője.

A Magyar Állami Operaházban 2011-ben a Bohémélet Mimíjeként mutatkozott be, azóta többek között Violetta (Traviata), Desdemona (Otello), Micaëla (Carmen), Colombina (Spiritiszták), Nedda (Bajazzók), a Grófné (Figaro házassága), Donna Anna (Don Giovanni), Amelia (Simon Boccanegra) szerepében volt látható.

Mint írják, a német operaéletből ismert Kammersänger cím mintájára létrehozott kamaraénekesi elismeréssel az Operaház vezetése kiemelkedő, aktív szólistái iránti megbecsülését kívánja kifejezni, nagyra értékelve tehetségüket és színpadi teljesítményüket. A Kamaraénekes címet egy évadban legfeljebb hárman birtokolhatják, minden Kossuth-díjjal még nem rendelkező operaénekes összesen három alkalommal kaphatja meg.

Fejléckép: Pasztircsák Polina (Fotó/Forrás: Giancarlo Pradelli / Budapesti Vonósok)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert: „Ezt ma Magyarországon eléggé pontosan lehet érteni”

Az idei évadban a negyedik előadását rendezi: Varsányi Anna A szent című darabját állítja színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Az ősbemutatót május 2-án tartják. Alföldi Róberttel az abszurd helyzetekről, az inspiráló műhelymunkáról és a jó szerepekről is beszélgettünk.
Klasszikus

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Színház

15 sor színház: Hegedűs a háztetőn

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadi előadásáról, a Hegedűs a háztetőnről szól. 15 sor színház.
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Bonjour Paris! – a francia kultúra nagyjait idézi meg a Szegedi Szimfonikus Zenekar budapesti koncertje

A Szegedi Szimfonikus Zenekar május 15-én a Zeneakadémián népszerű darabokkal és egy igazi különlegességgel tiszteleg Maurice Ravel 150. és Arvo Pärt 90. születésnapja előtt – ráadásul utóbbi szerző is egy emblematikus francia műalkotásnak szentelte alkotását.
Klasszikus ajánló

Az Őrség varázslatos tájaira hív a Fesztivál Akadémia Budapest

A Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművész házaspár által alapított Fesztivál Akadémia Budapest május 30. és június 1. között első alkalommal rendezi meg tavaszi fesztiválját, a Springfestet.
Klasszikus hír

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Klasszikus ajánló

Oxford címmel indul turnéra a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

Az együttes háromállomásos koncertsorozata különleges zenei válogatással és nemzetközi szólistagárdával valósul meg április utolsó három napján, Szolnokon, Kismartonban, valamint Budapesten.
Klasszikus ajánló

Nakarjakov és Pletnyov érkezik a Müpába április 25-én – különleges koncertélmény a Concerto Budapesttel

Glinka Valse-Fantasie című műve, Mihail Pletnyov trombitaversenye és a zeneszerző személyes emlékeiből építkező 14 zenekari képe szerepel a Concerto Budapest április 25-i koncertjén a Müpában. A hangverseny különlegessége, hogy két magyarországi bemutató is elhangzik: Pletnyov műveit ő maga vezényli, a virtuóz trombitaverseny szólistája az orosz világsztár, Szergej Nakarjakov lesz.