Klasszikus

Pécset javasolja Európa kulturális fővárosának a kormány

2005.10.24. 00:00
Ajánlom
Pécset javasolja 2010-re Európa kulturális fővárosának magyar részről a kormány - jelentette be Bozóki András kulturális miniszter az október 19-i kormányülés után egy televíziós műsorban. A kormány csupán javaslatot terjeszt Brüsszel elé, de "gondolom, az Európai Unió el fogja fogadni a magyar kormány döntését" - mondta a miniszter a Magyar Televízió Kormányváró című műsorában.

A baranyai megyeszékhely uniós jóváhagyás esetén a német Essen vagy Görlitz városával "párban" lesz Európa kulturális fővárosa 2010-ben. Németország ugyanis úgy döntött, hogy két várost továbbít a brüsszeli döntéshozók elé. Bozóki András elmondta, hogy a tizennégy tagú zsűri a második helyen Miskolcot, a harmadikon Debrecent javasolta, a budapesti pályázat tehát nem került be az első háromba. A miniszter ugyanakkor rámutatott arra, hogy "nem lehet Budapestet kikerülni", hiszen aki repülőgéppel érkezik Magyarországra, az a fővárosba érkezik.

"A budapesti kulturális lehetőségek önmagukban is olyan gazdagok, hogy Budapest a nélkül is kulturális főváros bizonyos szempontból, hogy ezt a címet elnyerné" - fogalmazott. Bozóki András elmondta, hogy a bírálóbizottság szakmai javaslata alapján Pécs "magasan verte a mezőnyt"; tízen javasolták első helyen, hárman második helyen. Az elbírálás fő szempontjai között említette a regionális fejlesztést, az épített és szellemi kulturális örökséget, valamint azt, mennyire tudja a pályázat hasznosítani a városban, illetve a régióban föllelhető tudást. A zsűri értékelte, hogy Pécs esetében regionális nyitás várható, hiszen Horvátország várhatóan 2010-re az Európai Unió tagja lesz - mondta, hozzátéve, hogy a város kiválasztása jelentős regionális vonzerőt, nyitást jelent dél felé, a Nyugat-Balkán felé.

Mint felidézte, a pályázatot tavaly októberben hirdette meg elődje, Hiller István. A felhívásra tizenegy város jelentkezett, közülük márciusban hét induló (Budapest, Debrecen, Eger, Győr, Miskolc, Pécs és Sopron) jutott a második fordulóba.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Nyolc percen át ünnepelték Kurtág operáját, a zeneszerző rádión hallgatta az előadást

Nyolc percig tapsolta Kurtág György első operájának ősbemutatóját a Scala milánói operaház közönsége csütörtök este - számolt be a Corriere della Sera olasz napilap a többnyire szakmai közönség előtt tartott előadásról.
Klasszikus

Miért nem vették fel a Zeneakadémiára ezt a tehetséges zongoristát?

Ezt kérdezte a legendás Leon Fleisher, amikor először találkozott Érdi Tamással. A torontói Királyi Konzervatórium zongora tanszakán látássérültként is elfogadták a fiatalember jelentkezését, ezt a napot örökíti meg a következő szemelvényünk a zongoraművészről szóló könyvből.
Színház

Lemondja tervezett bemutatóját a Rózsavölgyi Szalon a kultúr-tao körüli bizonytalanság miatt

A magánszínház közleményt adott ki, amelyben azt írják, színházakat is érintő finanszírozási bizonytalanság miatt kényszerülnek erre a lépésre.
Színház

Gyertek az Átriumba, amíg lehet! - Újabb színház kongatja a vészharangot

A kulturális taotámogatás megszűnése miatt egyre több színház jövője válik bizonytalanná, ugyanis nem tudnak tervezni a 2019-es évadra.
Klasszikus

Szeretnénk vigyázni Bartók örökségére

November 25-én szólal meg a Zeneakadémián a Bartók Világverseny és Fesztivál gálakoncertje, amely egyben lezárja a zeneszerzőversenyt is. Fekete Gyulával, az intézmény Zeneszerzés Tanszékének vezetőjével beszélgettünk, aki azt is elmondta, milyen kérdést felesleges feltenni egy komponistának.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus érdi tamás

Miért nem vették fel a Zeneakadémiára ezt a tehetséges zongoristát?

Ezt kérdezte a legendás Leon Fleisher, amikor először találkozott Érdi Tamással. A torontói Királyi Konzervatórium zongora tanszakán látássérültként is elfogadták a fiatalember jelentkezését, ezt a napot örökíti meg a következő szemelvényünk a zongoraművészről szóló könyvből.
Klasszikus nfz

A zene ajándék

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar 2018/2019. évadának koncertjeire már feltölthető ajándékkártyával is vásárolhatóak jegyek.
Klasszikus la scala

Nyolc percen át ünnepelték Kurtág operáját, a zeneszerző rádión hallgatta az előadást

Nyolc percig tapsolta Kurtág György első operájának ősbemutatóját a Scala milánói operaház közönsége csütörtök este - számolt be a Corriere della Sera olasz napilap a többnyire szakmai közönség előtt tartott előadásról.
Klasszikus ajánló

Fidelio Klasszik: Mozgássérült sportoló és siket színésznő is fellép Frenáknál

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának november 17-i adásában vendégünk lesz Rohmann Ditta gornodkaművész, Borbély László zongoraművész, Frenák Pál koreográfus, Horváth László, a Fonó igazgatója.
Klasszikus interjú