Klasszikus

Pécsiség Bécsben – a Musikvereinban lép fel a 210 éves Pannon Filharmonikusok

2022.05.20. 13:20
Megosztom
A zenekar a hazai együttesek közül elsőként kapott meghívást a rangos hangversenyterem évtizedes múltra visszatekintő Musik der Meister sorozatába. Három évadon át két-két alkalommal léphetnek fel, és a 2021 októberében adott, első koncert után május 22-én térnek vissza az „Aranyterembe”.

A minőségi zenekultúra iránt mélyen elkötelezett 210 éves Pannon Filharmonikusok az egyetlen magyar együttes, amelynek rendszeres fellépései vannak a bécsi Musikverein bérletes koncertjeinek sorában. A pécsi székhelyű együttes sosem félt a megmérettetéstől: a Müpában is közel két évtizede sikeres bérletsorozatot magáénak tudó, „vidéken” élő társulat az igényes bécsi közönség előtt Vivaldi, Schumann és Schubert műveit adja elő Bogányi Tibor vezényletével. Szólistaként a Pécsről induló, mára a Bécsi Zeneakadémia professzoraként is elismert világhírű csellista, Várdai István lesz az együttes partnere. A művészek által a világ egyik legjobb akusztikájú hangversenytermének, a pécsi Kodály Központnak rezidens zenekarát 210 évvel ezelőtt egy sikeres bécsi zeneszerző alapította.

Lickl György nem csupán az európai szellemiséget hozta el a magyar délvidéki kisvárosba, de a nemzetközi zenei gondolkodás igényét is elültette a mindenkori muzsikusok szívébe.

A májusi koncert a Musikvereinben egyfajta visszatérés a kezdetekhez, amelyben elmosódnak a földrajzi különbségek, és csak a minőségi igénnyel előadott klasszikus zene marad.

pfz_musikverein_PhotoDekanyZsolt-112750.jpg

A Pannon Filharmonikusok a Musikvereinban (Fotó/Forrás: Dékány Zsolt / PFZ)

Lickl Bécsből 1807-ben települt át, Mozart-kortársként és Haydn-tanítványként, Bécs ünnepelt zeneszerzőjeként kezdett bele abba a munkába, amelynek eredményeként Pécs város zenei élete intenzív fejlődésnek indult. Az évek során bécsi zenészeket szerződtetett, s hamarosan Magyarország legjobb zenekarát hozta létre. A zenei pezsgés természetesen felmérhetetlen értékű szellemi, társadalmi, gazdasági fejlődést is magával hozott, az pedig

egészen természetes volt, hogy azt, ami „ott fent Bécsben” elhangzott, nagyon rövid időn belül Pécsett is megismerték; játszották, beszéltek róla.

Ma már kényelmesen és gyorsan utazhatunk a Budapest–Pécs–Bécs tengelyen, bármely értékes kulturális tartalom, esemény elérhető. A pécsiek szorgalmazzák a földrajzi távolság zenés áthidalását, így 2023. novemberi koncertjükhöz kapcsolódóan például egy bécsi tematikus városlátogatással egybekötött buszos kirándulást terveznek.

Május 22-én csellószólós, a hangszerre jellemző áradó dallamokban bővelkedő hangversenyt hallhat a közönség. Bécs városa az est mindhárom szerzőjének életében fontos szerepet töltött be. Antonio Vivaldi a velencei intrikák kapcsán, élete végén Bécsben próbált szerencsét, Robert Schumann szimfonikus stílusának fő inspirációját éppen a bécsi Franz Schubert „Nagy” C-dúr szimfóniájából merítette, Schubert pedig egész életében Bécsben élt.

Vivaldi gordonka-kettősversenye fülbemászó szekvenciáival ragadja magával a közönséget, Schumann versenyműve szenvedélyes közvetlenségével, Schubert szimfóniája pedig „mennyei hosszúságú” dallamaival

– ahogy Schumann fogalmazott. Bogányi Tibor, az est karmestere egyúttal szólistaként is színpadra lép, ezáltal még inkább muzsikus partnere lesz az est másik szólistájának, Várdai Istvánnak.  Népszerű, könnyen befogadható, mégis színes és mély érzelmű műveket hallhatunk ezen a koncerten.

A Kodály Központ rezidens zenekarának fővárosi jelenléte és korábbi nemzetközi turnéi már bizonyították, hogy a nemzeti címet is viselő együttes valóban a magyar kultúra nagykövete. A zene fővárosába, a bécsi Musikvereinba koncertsorozatra meghívást kapni e hazai felismerés nemzetközi elismerése.

Fejléckép: Bogányi Tibor (fotó/forrás: Dékány Zsolt /PFZ)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Klasszikus

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Színház

Esztergályos Cecília és Frajt Edit főszereplésével készül a Macskajáték az Újszínházban

Az Újszínház a 2026/2027-es színházi évad premierjeinek sorában Örkény István Macskajáték című tragikomédiáját mutatja be elsőként, Vass György rendezésében. Az ikonikus színdarab premierjét október 16-án tartják.
Színház

Alföldi Róbert és Stohl András először egy színpadon – Furcsa pár a Centrál Színházban

Neil Simon Tony-díjas klasszikusa, a Furcsa pár friss fordításban, Puskás Tamás rendezésében látható a Centrál Színházban. A nyári bemutatót követően a kőszínházi premiert szeptember 18-án tartják.
Vizuál

Dőltünk a röhögéstől, aztán jöttek a könnyek – beszámoló a CineFest első két napjáról

A CineFesten egy szerb–horvát vígjátéktól abszurd thrilleren át egy megrázó mexikói drámáig jutottunk, miközben Für Anikó olyan alakítást nyújtott, ami után nehéz volt megszólalni. Beszámolónk a szeptember 12-ig tartó szemle első két napjáról.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus beszámoló

Az önismeret útvesztőiben – gondolatok a 7. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyről

Nyolcvan fiatal énekművész gyűlt össze Budapesten szeptember első hetében, hogy megmérkőzzenek a mostanra nemzetközi hírnévre szert tett énekversenyen, amelyet a Zeneakadémia szervezett, a nemzetközi zsűrit pedig legendás szopránunk, Marton Éva vezette.
Klasszikus ajánló

Hubay Jenő dalait adják elő a Zeneakadémia fiatal énekesei

Szeptember 12-én délelőtt a Liszt Múzeum matinékoncert-sorozata keretében a Régi Zeneakadémián hallhat a közönség egy csokorra valót a neves hegedűművész kompozícióiból.
Klasszikus ajánló

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Klasszikus hír

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Klasszikus lapszemle

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.